"Neandervölgyiek" – nagyon erős és nagyon félrevezető címmel írta meg (eddig) három kötetes nagyregényét Darvasi László. Az íróval Gyöngyössy Csaba beszélgetett az Utószó élő irodalmi antológia sorozatában.
Bő két hét alatt két kegyetlenül erős beszélgetés – remek mérleggel fut az Utószó sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D), ahol visszatérő vendégként Darvasi László író mesélt pályája eddigi legnagyobb vállalásáról és vállalkozásáról még múlt kedden este.
"… elszabadulhat a pokol"
"Nemzeti regény" – így definiálta művét a szerző a DSTV kamerája előtt, és valóban, méghozzá egy sajátos időszámítás szerinti történet, mese elevenedik meg a három kötetes, 1700 oldalas regényfolyam során. A Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola, valamint az ICA-D közös sorozatának legutóbbi felvonása persze még távolabbról startolt, hiszen a költői, majd novellaírói pálya kacskaringóiról is beszélt Darvai László – aki a szöveg születésével kapcsolatos dilemmáit is megosztotta a népes hallgatósággal:
– Költőként kezdődött a pályám, sőt, mintegy tíz éven át úgy is gondoltam, hogy költő leszek. Aztán következett egy váltás, rájöttem, hogy a mese, az elbeszélés a terepem, az vált fontossá, hogy emberi sorsokon gondolkodjak. Másképp jár az ember agya, ha verset, és ha prózát ír – és megint más a regény, ott elszabadulhat a pokol. És szintén más a dráma, hiszen ott ráadásul látja az ember a színpadot, az előadást. De van egy közös pont, méghozzá a teljesítmény, az, hogy érvényeset, jelenlévőt szeretnék alkotni, eltökélt szándékom, hogy intim, mégis mindenkihez szóló irodalom legyen a vége.
Az ő XX. százada
A nagyprózához vezető út első komoly állomása A könnymutatványosok legendája című regény volt – érdekes adalék, hogy címadó főhősei először egy rövid novellában tűntek fel, azóta a Darvasi-univerzum visszatérő alakjai, ha csak egy villanásra is, de a regények többségében minimum átsuhannak –, mint a beszélgetés során a szerző felidézte, éppen "ők" vezették a regényírás felé:
– Utólag már tudom, hogy minden író álma, hogy nagyregénybe kezdjen, és nálam egyértelműen a könnymutatványosok akartak először regényhősök lenni. Aztán következett a felismerés, hogy házat építeni biztosan könnyebb, mint regényt – ott van recept, terv, panel, tégla, míg a regényírás kalandok, váratlanságok és újrakezdések sorozata. És az örömmel vegyes félelem is új élmény volt, amikor elkészült – de jó dolog, kétségkívül.
A középkori könnymutatványosok tehát visszatérnek az új regény lapjain is – bár a Neandervölgyiek regényfolyama (leginkább) a XX. századi Magyarország helyszíneire és kataklizmáiba viszi, löki, csábítja az olvasót. Családregény, méghozzá úgymond reprezentatív famíliákkal, a történelem ott van végig, és – szintén a szerző szavaival – "mindenkivel megtörténik minden":
– Azt nem lehet elhatározni, hogy ekkora könyvet ír az ember, ráadásul nem befejeztem, hanem felfüggesztettem – a könyv utolsó lapjai nem a végét jelentik, hiszen a történet egészen a jelenig szeretne ívelni, igaz, a folytatást egy másik idősíkkal, a jelenünkből indítva, visszafelé tervezem elmesélni. Merthogy ez a feladat, ha tetszik, az emberré válás kulcsa: hogy megélje és elbeszélje az életét. És persze ez élesen vetődik fel a XX. század esetében – hogy elmesélhető-e a nagy traumák és nagy veszélyek közepette, mit érzünk, hogyan és mit gondolunk, mi fáj és mitől voltunk boldogok. Ezek a témák foglalkoztattak – és ezekre a kérdésekre kerestem a választ, abszolút korszerűtlen módon, nyomtatott regény formájában.
(Fotó: Végh Zoltán)
