"Harmadnapon feltámadt a halottak közül"
Nagyszombaton Krisztus kereszthaláláról elmélkednek a keresztények, az esti vigília-szertartással a katolikus templomokban pedig már kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.
A budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vezetésével este hat órakor kezdődik a húsvéti vigília-szertartás. A vigília szertartása a jelenlegi, IV. századra visszavezethető liturgikus rend szerint négy, jól elkülönülő részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében.
A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, amelynek fénye a feltámadt Jézus Krisztust jelzi, aki új reményt ad az embernek. A pap ezután elindul a fénnyel a sötét templomba, ahol "szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat".
Fotó:MTI
A húsvéti igeliturgia végigvezeti a híveket az üdvösségtörténet nagy állomásain, majd felhangzik a Glória, Isten dicsőítése, és "visszatérnek a harangok", felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Az evangélium Jézus feltámadásának története.
A prédikáció után következik a keresztvíz megáldása és a keresztelés. Ilyenkor a hívek is megújítják keresztségi fogadalmukat. A szentmise a szokott rendben, az áldozati liturgiával folytatódik. A mise végén a "feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a feltámadás örömét" - írták.
-MTI-
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: könyvesbolti kötetbemutató
2023. nov. 20.
Két regényről is beszélgettek a Líra Könyvesboltban rendezett eseményen a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Dr. Horváth Zsolt Orak Milsen néven publikálta alkotásait – a szerzővel Ujvári Csilla, a regények lektora beszélgetett. Hangkép.
DSTV: musical bemutatójára készül a Bartók társulata
2023. nov. 17.
Izgalmasnak ígérkező darab előkészületeiről tudósít a DSTV összeállítása. A Bartók Kamaraszínház mutatja be a Rumini Tükör-Szigeten című zenés játékot. A családi musical munkálatai már javában tartanak, a premier decemberben lesz! Hangkép.
ICA-D: "Hang és kép polifóniája" – pénteken
2023. nov. 15.
Különleges bemutatóval folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) társművészeti programjainak sorozata: Nagy Ákos zeneszerző és Hajdu Levente médiaművész estjére várják az érdeklődőket pénteken.
DSTV: mesés foglalkozás a gyermekkönyvtárban
2023. nov. 13.
Újabb DSTV-összeállítás szemezget a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában szervezett programokból. Az őszi szünetben délutáni kreatív foglalkozásra is várták a látogatókat, a napot pedig élőszavas mesemondással koronázták. Hangkép.
DSTV: régi idők filmjei a gyermekkönyvtárban
2023. nov. 12.
Az őszi szünet programjaként szerveztek retró filmvetítést József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az esemény a gyerekek szórakoztatása mellett a felnőtteknek nosztalgikus élményt ígért – és be is váltotta! Hangkép.
ICA-D: "Egyáltalán" – Nemes Ferenc kötetét mutatják be
2023. nov. 11.
A kortárs művészeti szcéna izgalmas sorozata a Pauker Collection – a kisalbum-sorozat újabb darabja Nemes Ferenc képzőművész kötete, amelynek bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben lesz kedden délután.
DSTV: művészi tárlatvezetés a KMI-ben
2023. nov. 07.
Izgalmas művészeti esemény helyszíne volt a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Sokat mesélt a gyűjteményes tárlat koncepciójáról, de még városnak dedikált alkotását is bemutatta A minták kötnek című kiállításához kapcsolódó tárlatvezetésén Chilf Mária képzőművész. Hangkép.