Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem hibázott a Kohász

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
MTK
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2018. már. 10., 20:00

Remek védekezéssel, kiváló egyéni teljesítményekkel aratott tízgólos, 30-20-as győzelmet az MTK elleni hazai találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely sorozatban aratott nyolcadik sikerének örülhetett a bajnokságban.

Sorozatban nyolcadik bajnoki győzelmére készült ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely a tabella tizenegyedik helyén, de jó erőkből álló MTK gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. György László tanítványaira nem várt tehát könnyű mérkőzés, de a cél nem lehetett más, mint a két pont megszerzése, főleg úgy, hogy a csütörtöki edzésen megsérült Camila Micijevic is tudta végül vállalni a játékot.

A kezdés azonban meglehetősen nyögvenyelősen alakult, mert a mieinkhez hasonlóan a fővárosiak is óriási erőket fektettek védekezésük megszervezésébe, így nem igazán tudtak könnyen helyzetbe kerülni a játékosok. Az első tíz percben rendre a vendégek szerezték meg a vezetést, s bár a Kohász kézilabdázói folyamatosan egyenlíteni tudtak, a 10. percben muszáj volt magához rendelni tanítványait György László, aki elsősorban a támadásban szeretett volna javulást látni együttesétől (3-3). A rövid pauza alatt valamelyest rendezte is sorait a Kohász, mely Kovács Anna találataival végre átvette a vezetést is, ám a vendégek egyáltalán nem akartak leszakadni, s rendre egálra hozták az állást (6-6).

Az első félidő utolsó tíz percéhez közeledve, Micijevic második találata után először vezetett kettővel a DKKA, mely továbbra is rendkívül határozottan védekezett, s mivel Tomasevics is több alkalommal védett bravúrral, szépen lassan elkezdett meglépni ellenfelétől a Kohász. A 27. percben három, míg pár másodperccel a szünet előtt már négy találattal vezettek a mieink, s bár az lefújás előtti pillanatokban még egyszer betalált az MTK, a szünetre így is háromgólos, 12-9-es előnnyel vonulhattak Szalaiék.

A térfélcserét követően sem akarta magát olcsón adni a fővárosi alakulat, mely nem esett pánikba négygólos hátrányban sem, s ha hibáztak a mieink, azt azonnal kis is használták, így a 35. percben még mindig csak kettővel állt közelebb a remélt sikerhez együttesünk (16-14). A dunaújvárosiak védekezése azonban továbbra is kiválóan működött, s ahogy támadásban is újra feljavult a Kohász, megint nőni kezdett a két gárda közti különbség. Micijevic ellen nem volt ellenszere a vendégeknek, s hiába kért időt Golovin mester, a 41. percben már 20-15-ös hazai előnynek örülhettek a DKKA drukkerei.

Cifra kiállítása alatt még egyszer megpróbálkozott a felzárkózással az MTK, de Szekerczés bravúros gólja, illetve a csereként beállt Oguntoye fontos védései végleg megtörték ellenállásukat. 21-17-es hazai vezetés után ugyanis sorozatban öt gólt szerzett a Kohász úgy, hogy egyet sem kapott, így az 53. percben már csak a hazai győzelem mértéke lehetett csak kérdéses. A vendégek küzdöttek ugyan még ekkor is becsülettel, ám a hazaiak cseréi is remekül éltek a kínálkozó lehetőségekkel, így a mieink még növelni is tudták vezetésüket, s végül meggyőző, 30-20-as sikerrel erősítették meg negyedik helyüket a bajnoki tabellán.

György László: - Az elvárás az volt, hogy a maximumot nyújtsuk a mai mérkőzésen, s kiváló védekezéssel, remek kapusteljesítményekkel végül sikerült is megszereznünk a két bajnoki pontot. Sikerült hatástalanítani a vendégek nagy lövőit, annak meg külön örülök, hogy a cserék is jó teljesítményt nyújtva szálltak be a játékba. Gratulálok a csapatnak, külön Camila Micijevicnek, aki bokasérülése ellenére is vállalta a játékot és kiváló teljesítménnyel járult hozzá a győzelemhez.

Golovin Vlagyimir: - Gratulálok a Kohásznak a győzelemhez. Úgy érzem, hogy az első félidőben partnerei voltunk a hazaiaknak, azonban az utóbbi időben mi sajnos rossz sorozatban vagyunk, s ez visszaköszönt a második félidőben. Nem ütköztünk védekezésben, visszaesett a védőjátékunk, s a támadásaink is, talán az is benne volt a második félidei játékunkban, hogy egy kicsit elfáradtunk.

DKKA – MTK 30-20 (12-9)

DKKA: Tomasevics – Klujber 1, Kovács A. 6, Cifra, Micijevic 8, Szalai 4, Kazai. Csere: Oguntoye (kapus), Dombi, Bulath 1, Monori 4, Nick, Szekerczés 5, Molnár B., Grosch, Takács D. 1. Vezetőedző: György László.

MTK: Terenyi – Slakta 1, Karnik 5, Tóth E. 3, Mód, Termány 3, Szádvári. Csere: Hlodik (kapus), Kovács G., Sallai, Gorilska 1, KUTI 4, Dakos 2, Valovics 1. Vezetőedző: Golovin Vlagyimir.

2. Galéria
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
MTK

facebook megosztás

Remek játékkal aratott fölényes, 30-20-as győzelmet az MTK elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely továbbra is tartja negyedik helyét a tabellán.

Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 30-20 (12-9) - fotó: Sándor Judit
doszerk - 2018. már. 10.

A rovat további hírei: Sport

Válogatott keret a lengyel túrára

Válogatott keret a lengyel túrára

2020. dec. 09.

Keretet hirdetett a lettek és a lengyelek elleni felkészülési mérkőzések előtt Sean Simpson, a magyar jégkorong válogatott szövetségi kapitánya.

Vb-selejtező - Megvan a magyar válogatott programja

Vb-selejtező - Megvan a magyar válogatott programja

2020. dec. 09.

Elkészült a 2022-es labdarúgó-világbajnokság magyar érdekeltségű selejtezőcsoportjának programja, amely szerint az első és az utolsó mérkőzését Lengyelország ellen vívja majd Marco Rossi szövetségi kapitány csapata.

Továbbjutás vereséggel is

Továbbjutás vereséggel is

2020. dec. 09.

A magyar női kézilabda-válogatott 28-24-re kikapott a világbajnok Hollandiától a dániai Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, kedden, így a koldingi C csoport második helyén végzett, és nem visz magával pontot a középdöntőbe.

A fiataloknak jobban ment

A fiataloknak jobban ment

2020. dec. 09.

A hazai ötgólos győzelem után idegenben is könnyed győzelmet aratott a Dunaújvárosi Acélbikák U20-as jégkorong csapata a Ferencváros ellen.

Az edzőváltás sem segített a Bikáknak

Az edzőváltás sem segített a Bikáknak

2020. dec. 08.

A Vasas otthonában sem tudta megszakítani katasztrofális sorozatát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Tenisz: Babosék újabb sikere

Tenisz: Babosék újabb sikere

2020. dec. 08.

A női tenisztornákat szervező WTA idén is Babos Tímeának és a francia Kristina Mladenovicnak ítélte oda az Év párosa-díjat.

Háromból egy siker

Háromból egy siker

2020. dec. 08.

Csak a DFVE leány vízilabdázóinak gyermek csapata tudott pontokat szerezni az UVSE-től a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  4. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő