Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Remek hétvége az ifiknél

Sport
kézilabda
DKKA
Duna-Pent
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2018. már. 13., 08:01

A DKKA II. számú serdülő csapata, valamint a Duna-Pent fiataljai is nagyon sima győzelmeknek örülhettek a női kézilabdázók ifjúsági bajnokságában.

Nyerhetőnek ígérkező mérkőzések vártak hétvégén a dunaújvárosi kézilabdázókra az NB III-as leány ifjúsági bajnokságban, ugyanis a listavezető DKKA II. a második helyezett GÓNA SZKKE, míg a negyedik Duna-Pent a kilencedik Kaposvár ellen lépett pályára a pontvadászat 15. fordulójában.

Az akadémisták második számú együttese hazai környezetben fogadta egyik legnagyobb vetélytársát, méghozzá esélyesként, ugyanis a két gárda őszi találkozóján Lentiben is nyolcgólos sikernek örülhettek a mieink, akik ezúttal esélyt sem adtak vendégüknek. A dunaújvárosi fiatalok ugyanis már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, hiszen huszonkét lőtt góljukra csak kilenccel tudott válaszolni az ellenfél, így a fordulás után már csak a hazai győzelem mértéke volt kérdéses. Meggyes Rita tanítványai a tetemes előny tudatában sem vettek vissza a lendületből sőt, a második felvonást 31-9-re megnyerve arattak kiütéses, 53-18-as sikert, így már ötpontos előnnyel vezetik a bajnokság küzdelmeit hétvégi vetélytársuk előtt.

Kép: DO-archív

A Duna-Pent ifjúsági csapata eközben Kaposvárra látogatott, ahol a kilencedik helyezett házigazdák ellen mérette meg magát. Mivel a két együttes októberi bajnokiján a mieink simán, 47-26-ra nyertek, így ezúttal is Zubai Gábor csapata volt az esélyes. A találkozó első félideje nem is hozott túl nagy küzdelmet, mivel a Duna-Pent fiataljai valósággal átgázoltak ellenfelükön, s a 29-12-re megnyert első felvonás után nem sok izgalmat ígért a második felvonás. A térfélcsere után valamelyest visszaesett a dunaújvárosiak teljesítménye, ám a mieink a második harminc percet is behúzták 16-8-ra, így végül nagyon sima, 45-20-as győzelemmel erősítették meg negyedik helyüket a bajnoki tabellán.

A rovat további hírei: Sport

Nem okozott gondot a román csapat a magyar válogatottnak

2026. jan. 27.

Fölényes, 25 gólos győzelmet aratott kedden a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságon: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata 28-3-ra nyert a román együttes ellen a csoportkör második fordulójában.

DSTV: Kenguru Kupa a Vasváriban

2026. jan. 27.

Ahogy az elmúlt harminc esztendőben már annyiszor, idén is megrendezte hagyományos Kenguru Kupáját a Vasvári iskola. Az intézmény tornatermében megtartott viadalra kilenc helyi óvoda gyermekei látogattak el, hogy egy játékos sorversenyben mérjék össze egymással erejüket. Hangkép.

Felemás forduló az Andersenben

2026. jan. 27.

A DAB-ASP simán nyert, a DUE-Worm Angels viszont kikapott a listavezetőtől a jégkorongozók Andersen Ligájának szombati fordulójában.

Remek hajrá, szép siker

2026. jan. 26.

Az utolsó negyed előtt még kétgólos hátrányban volt, de dunaújvárosi játékosai vezérletével 9-7-es győzelmet aratott a magyar női vízilabda válogatott a spanyolok ellen a funchali Európa-bajnokság csoportkörének első mérkőzésén.

Első lépés a válogatott felé

2026. jan. 26.

Jól szerepeltek a dunaújvárosi birkózók a fővárosban megrendezett U23-as válogató versenyen.

Gólzáporos, szép hazai búcsú az Erste Ligától

2026. jan. 26.

Hat találatot szerezve győzte le a tabellán harmadik UTE együttesét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szezon utolsó hazai Erste Liga mérkőzésén vasárnap este.

Döntetlennel kezdett a DFC

2026. jan. 25.

A Budaörs elleni 1-1-es döntetlennel vágott neki téli edzőmeccsei sorozatának a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  2. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  3. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  4. Idegenben szerepel a DKKA

  5. DSTV: ismerkedős napok

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő