Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A döntetlen volt a nagyobb bravúr

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2018. ápr. 02., 17:08

A Dunaújváros PASE U14-es labdarúgói pontszerzésnek, míg az U15-ösök sima győzelemnek örülhettek a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Nemcsak a Dunaújváros PASE felnőtt labdarúgó csapata, hanem az utánpótlás is pályára lépett a mögöttünk hagyott hétvégén: az U14-esek, valamint az U15-ösök is a Diósd együttesét látták vendégül a pálhalmai Agrospeciál Sporttelepen. A fiatalabb korosztály összecsapásán nem feltétlenül a mieink voltak az esélyesek, ugyanis a 15. forduló előtt a vendégek a harmadik, míg a DPASE fiataljai a hatodik helyen álltak úgy, hogy a két csapatot tíz pont választotta el egymástól a táblázaton. A találkozó ezzel együtt nagy küzdelmet hozott, gólt azonban nem, így mindkét gárda egy-egy pontot kapott, ami inkább a diósdi együttesnek fájt, hiszen így hátrányba került az első helyért folytatott küzdelemben.

Kép: DO-archív

Az U15-ösök összecsapásán egyértelműen a mieink voltak a favoritok, ugyanis a DPASE gárdája a negyedik, míg a vendégek a tizenkettedik helyen álltak a tabellán. Fiataljaink ennek megfelelően kezdték is a meccset, s a hatodik percben már két góllal, míg az első félidő végén 3-0-ra vezettek. A térfélcserét követően is nagy fölényben játszott együttesünk, mely a végül három találatig jutó Kelemen Róbert, illetve a kétszer eredményes Gaál Milán vezérletével sima, 5-0-s győzelemmel erősítette meg helyezését a bajnoki tabellán.

Eredmények, gólszerzők

U14
Dunaújváros PASE – Diósdi TC 0-0

U15
Dunaújváros PASE – Diósdi TC 5-0 (3-0)

Gólszerzőink: Kelemen Róbert 3, Gaál Milán 2

Az U14-es bajnokság állása (II. Osztály Közép-Nyugat Csoport): 1. Főnic-Gold 43 pont, 2. Viadukt SE 40 pont, 3. Diósdi TC 39 pont, 4. Csákvár 31 pont, 5. Tatabánya 29 pont, 6. DPASE 29 pont, 7. Budafok 25 pont, 8. Érd 16 pont 9, Kelen SC 16 pont, 10. T-Bálint LA SE 8 pont, 11. Iváncsa-Maroshegy 7 pont, 12. Holler UNFC 6 pont, 13. Gárdonyi VSC 1 pont, 14. Szigetszentmiklós 0 pont (kizárva).

Az U15-ös bajnokság állása (II. Osztály Közép-Nyugat Csoport): 1. Főnix Gold 46 pont, 2. Tatabánya 38 pont, 3. Viadukt SE 37 pont, 4. DPASE 33 pont, 5. Iváncsa-Maroshegy 26 pont, 6. T-Bálint LA SE 23 pont, 7. Kelen SE 20 pont, 8. Holler UNFC 20 pont, 9. Budafok 16 pont, 10. Csákvár 16 pont, 11. Érd 10 pont, 12. Diósdi TC 7 pont, 13. Gárdonyi VSC 0 pont, 14. Szigetszentmiklós 0 pont (kizárva).

A rovat további hírei: Sport

DSTV: új fitneszpark a Vasváriban

DSTV: új fitneszpark a Vasváriban

2024. ápr. 03.

Ünnepélyes keretek között adták át a Vasvári iskola új fitneszparkját, amely öt eszköz telepítésével startolt el március derekán. Hangkép.

Újabb három pontra hajt a DFVE

Újabb három pontra hajt a DFVE

2024. ápr. 03.

A bajnokság nyolcadik fordulójából elhalasztott mérkőzését játssza a sereghajtó győriek otthonában a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

Rekordot döntöttek a helyi dartsosok (galériával)

Rekordot döntöttek a helyi dartsosok (galériával)

2024. ápr. 02.

Óriási létszámmal, a szokás szerint remek hangulatban rendezte meg a Dunaújváros Open elnevezésű viadalt a Dunaújvárosi Darts Club március 29-én és 30-án.

Döntős helyek a Világkupáról

Döntős helyek a Világkupáról

2024. ápr. 01.

Egy negyedik és egy hetedik hellyel zárta az Antalyában megrendezett világkupa viadalt a DKSE tornásza, Mayer Gréta.

Végre győzelem!

Végre győzelem!

2024. ápr. 01.

Stabil védekezéssel, valamint Szepessy Róbert bravúros góljával aratott 1-0-s győzelmet a Bonyhád-Majos vendégeként a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Nagy fordítás az alsóházban

Nagy fordítás az alsóházban

2024. már. 31.

Kétszettes hátrányból felállva arattak szép győzelmet a DSE Röplabda Akadémia fiataljai a Gyöngyös ellen az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Idegenben küzdenek az első tavaszi győzelemért

Idegenben küzdenek az első tavaszi győzelemért

2024. már. 31.

A tabellán kilencedik Bonyhád-Majos vendégeként lépnek pályára a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III-as pontvadászatban vasárnap délután négy órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  2. Játékost cseréltek az Acélbikák

  3. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  4. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  5. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő