Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A kezdő sofőrök kétszeresen veszélyeztetettek

Sziréna
jogosítvány
iskola
vezetés
közlekedés
fiatalok

facebook megosztás

doszerk - 2018. ápr. 02., 12:12

A tervek szerint ismét oktathatnak közlekedési ismereteket a középiskolákban - többek között erről beszélt egy budapesti sajtótájékoztatón Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára

Oberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője az InfoRádióban azt emelte ki, hogy a kezdő gépjárművezetők nagyjából kétszer annyi balesetet okoznak, mint rutinos társaik.

Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerint szélesíteni kellene a fiatalok vezetési ismereteit már a középiskolában, ezzel a céllal hozták létre a KRESZ-faktor nevű programot. A friss jogosítványos, 17-25 év közötti sofőrök közlekedésének biztonságosabbá tételét célzó KRESZ-Faktor vetélkedőt idén is megszervezi a Hungaroring Sport Zrt.

Oberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője szerint a KRESZ oktatási anyagba való illesztése lenne a jövő. Sőt már évtizedek óta el kellett volna kezdeni nem csak a középiskolákban, hanem az általános iskolákban is a közlekedésre való nevelést, mivel a kezdő gépjárművezetők nagyjából kétszer annyi balesetet okoznak, mint rutinosabb társaik.

Oberling József szerint "jellemzően a 17-24 éves korosztályba tartozókról van szó, olyanokról akik a saját képességeiket jócskán túlbecsülik, és a közlekedésben rejlő veszélyeket alul becsülik.

Ennek a kettősnek van egy nagyon veszélyes elegye, mert vállalnak olyan kockázatokat, amelyeket még egy jó vezetői képességekkel rendelkező gépkocsivezető is nehezen tudna elhárítani, de ők gyakorlatlanságuk folytán beleesnek". Ezek a vezetéstechnikai hibák gyakorlással kikerülhetőek lennének.

A szakember szerint ha elmennének egy olyan tanpályára, adott esetben a Hungaroringre, ahol ennek megvannak a biztonságos feltételei, akkor megérezhetnék a sebesség mámorát, veszélyek nélkül is.

A kezdő sofőrök nagyobb baleseti kockázata Európa-szerte probléma. Magyarországon a friss jogosítványosok az összes jogosítványosnak körülbelül 4-5 százalékát teszik ki. A balesetokozási arányuk ennek épp a duplája, 8-10 százalék évente. Ebből látszik, hogy legalább kétszeresen veszélyeztettek, és maguk is veszélyeztetik a közlekedést.

"A statisztikák szerint a fiatalok elsősorban a nem megfelelő sebességmegválasztás, manőverezési problémák, illetve irányváltási, előzési problémák miatt szenvednek balesetet. Ezek közül jó néhány adódhat abból, hogy bár megszerezték a jogosítványt, nem ismerik megfelelően a KRESZ-t. Ezért gondoljuk úgy, hogy nem csupán a vezetéstechnikai gyakorlatok fontosak, hanem az elmélet, és a szemléletformálás is. Ebben segíthet a KRESZ-Faktor, amelyet tavaly hagyományteremtő célzattal hívtunk életre. Ezen túlmenően pedig hosszú távon szeretnénk elérni, hogy a közlekedésbiztonságra nevelés, a környezettudatos közlekedésre nevelés a közoktatás része lenne." - mondta Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

Michelisz Norbert autóversenyző több kezdeményezés arca és a biztonságos közlekedés nagykövetének számít. Az InfóRádiónak azt mondta: kiemelten fontosnak tartja, hogy a fiatalok is kellő felelősséggel üljenek volán mögé.

"Nem menő a közutakon versenyezni és gyorsan hajtani és felelősség nélkül viselkedni, mert nemcsak saját magukkal, a velük utazókkal, hanem a közlekedés többi résztvevőjével szemben is komoly felelőséggel tartoznak, ugyanis egy rossz döntés vagy egy rossz helyzetfelismerés a közutakon megpecsételheti a saját, vagy akár más balesetben résztvevő életét is" - tette hozzá.

-OPH-

A rovat további hírei: Sziréna

Letartóztatásban marad az erőszaktevő

Letartóztatásban marad az erőszaktevő

2021. okt. 27.

Meghosszabbították annak a 27 éves férfinek a letartóztatását, aki nevelt lányával végzett szexuális cselekményt egy Fejér megyei településen lévő otthonukban.

Szerelemféltés miatt szúrt a kamasz – emberölési kísérlet miatt felelhet

Szerelemféltés miatt szúrt a kamasz – emberölési kísérlet miatt felelhet

2021. okt. 26.

Egykori barátnőjének ismerősét szúrta meg a 16 éves kamasz, életveszélyes sérüléseket okozott – a megyei főügyészség összegzése több ponton is kiegészíti a rendőrségi közleményt. Drámai részletek a hajtás után.

Látni és látszani – kampány kezdődött a közlekedőknek

Látni és látszani – kampány kezdődött a közlekedőknek

2021. okt. 26.

Élt már át váratlan, izzasztó, esetleg rémálomszerű élményt az utakon csak azért, mert nem látott vagy nem látszott jól? Akkor ez a cikk önnek szól!

Életveszélyesen szúrt a kamasz – őrizetbe került

Életveszélyesen szúrt a kamasz – őrizetbe került

2021. okt. 25.

Az Iváncsán történt bűncselekmény áldozata csak a gyors rendőri segítségnyújtásnak és orvosi beavatkozásnak köszönheti az életét – a feltételezett elkövetőt egy órán belül elfogták, értesült a DO.

Tűzoltóink elismerése az ünnepen

Tűzoltóink elismerése az ünnepen

2021. okt. 23.

Több dunaújvárosi, illetve környékbeli lánglovag is rangos elismerést vehetett át a katasztrófavédelmi igazgatóság csütörtöki és tegnapi ünnepségén. 

Üzletszerűen ejtette át vevőit az internetes csaló

Üzletszerűen ejtette át vevőit az internetes csaló

2021. okt. 21.

Folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, kisebb kárt okozó csalás bűntette és további bűncselekmények miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség egy dunaújvárosi nővel szemben.

Többszörösen körözték!

Többszörösen körözték!

2021. okt. 21.

Nem kevesebb mint öt körözést adott ki a Fáklya utcában elfogott 28 éves helyi férfi ellen a Kalocsai Rendőrkapitányság.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő