Sárbogárdon, egy Ady Endre úti bevásárlóközpontból érkezett bejelentés a rendőrségre lopásról, tegnap délelőtt. Kiderült, hogy egy pulton felejtett pénztárcát loptak el, a benne található személyi okmányokkal, bankkártyával és pénzzel együtt. Az egyenruhások rövid időn belül elfogtak egy 54 éves helyi lakost, akit előállítását követően lopás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. A férfi kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Beismerte, hogy lopott
A rovat további hírei: Sziréna
Harmadfokú hőségriasztás – majdnem egy héten át!
Ahogy tegnapi anyagunkban jósoltuk, vasárnap nulla órától jövő péntekig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére az országos tisztifőorvos.
Futva menekült a rendőri ellenőrzés elől
Az is kiderült, mire föl a spuri: járművezetéstől eltiltott férfi ellen emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. Naná, többszörös visszaeső, és persze a kocsival sem volt minden patent és passzos, értesült a DO.
Eltűnt, nagyon keresik Horváth Márta Évát (FRISSÍTVE)
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 42 éves nő eltűnése ügyében. Jelentkezzen, ha tud róla, de már egy megosztás is közelebb vihet hozzá! (FRISSÍTVE)
A külső védelmi terv gyakorlatát tartják a városban holnap
A város hivatalos honlapján megjelent összegzés szerint a Budai Nagy Antal út és a Volán telepi garázssor kijelölt részei, valamint a Volánbusz telephelye környezetében számíthatnak megnövekedett forgalomra a közlekedők – és ott morgatnak is szerdán délelőtt!
Nyáron is támadhat a "néma gyilkos"
Átfolyós vízmelegítő működése közben keletkezett szén-monoxid egy dunaújvárosi társasházi lakásban még múlt pénteken este. A fürdőszobai érzékelő jelzett – így nem történt tragédia.
Súlyosan bántalmaztak két férfit – vádat emeltek ellenük
Előbb szóváltás, majd perpatvar, a vége súlyos sérülés – két támadó és két sértett, a vádemelés vége felfüggesztett börtönbüntetés lehet, értesült a DO.
DSTV: az eltűntek nyomában
Rendszeresen adunk hírt az eltűnt személyekkel kapcsolatos rendőrségi felhívásokról – ezúttal a téma hátterét és az esetleges lakossági, hozzátartozói teendőket boncolgatja a DSTV összeállítása. A "nyomozást" természetesen most is a dunaújvárosi kapitányság koordinálja. Hangkép.

