Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Döntőben a röplabdázók

Sport
röplabda
DSE Röplabda Akadémia
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. máj. 27., 07:37

A röplabda Országos Serdülő Bajnokság fináléjának második játéknapján a DSE Röplabda Akadémia csapata a Sümeg együttesét legyőzve jutott be a sorozat döntőjébe.

A pénteki selejtezőnap után nem sokat pihentette Tomanóczy Tibor vezetőedző a DSE Röplabda Akadémia serdülő csapatát, akikkel szombaton délelőtt még edzést tartott, hogy így készüljön a Sümeg-Dabronc elleni elődöntőre. A felkészülés remekül sikerült, melyet az bizonyít, hogy a fiaink a kora délutáni összecsapáson sima győzelmet arattak. A mérkőzés igazi presztízsnek számított, hiszen a sümegiektől többen a szezon kezdetén érkeztek Dunaújvárosba, hogy a tanulás mellett a röplabdával is komolyabban foglalkozzanak. A találkozót a DSE kezdte sokkal jobban, hiszen már az elején elléptek három (8-5), majd négy ponttal (16-12).

A szett hajrája előtt már ötpontos volt az előnyünk, melyet a Dabronc már nem tudott ledolgozni (25-17). A második menetet is Iván Bencéék irányították, amely hasonlóan indult, mint az első (8-5). A játék közepén a sok hiba ellenére is állva hagytuk ellenfelünket (16-8), így a végjáték már gyerekjáték volt (25-15). Ráadásul ezt a menetet 16 perc alatt sikerült lezárni, mely alaposan megfogta a Sümeg együttesét, ami meg is látszott a harmadik szett elején, amely tökéletesre sikerült, hiszen 8-5 után 16-9-re sikerült ellépnünk előlük. A 21. pontunknál már kilenc pontos lett az előnyünk (21-12), ahonnan már magabiztosan húzták be a fiúk a végét (25-14). Az elődöntőt így összességében 49 perc alatt zavarták le a dunaújvárosi legények, akik kellő önbizalommal várhatják a mai, 14 órakor kezdődő döntőt.

Csukás Zsolt felvételei!

Szabó Gábor: - Egy kissé idegesen kezdődött a meccs, de ettől volt igazán jó hangulatú, hiszen egy-egy játékosunknak ez presztízsnek számított. Ettől többen szerettek volna egyénileg is kimagaslót produkálni, emiatt sajnos elég sok hiba csúszott be, de ez igaz volt mindkét részről. Az azonban dicséretes, hogy ellenfelünket minden szettben húsz pont alatt sikerült tartanunk. Ahhoz, hogy a döntőben győztesek legyünk a mai játéknál sokkal pontosabban, összeszedettebben kell játszanunk.

DSE Röplabda Akadémia: Flachner Kornél, Balázs Bálint, Tomanóczy Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Bozóki Bendegúz, Majoros Balázs, Tajti Olivér, Iván Gergő, Ambrus Bnece, Juhász Barnabás, Sárközi Kálmán (liberó), Matyiák Árpád. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor. Edzők: Szabó Gábor és Kövessy Balázs.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: dacoltak a nehézségekkel

DSTV: dacoltak a nehézségekkel

2022. jan. 05.

Viszontagságokkal teli 2021-es esztendőt hagyott maga mögött a DKSE birkózó szakosztálya, ám így is számos szakmai sikert könyvelhettek el. Hangkép.

Gulyás: az edzőmeccseken az utazósebesség elérése a cél

Gulyás: az edzőmeccseken az utazósebesség elérése a cél

2022. jan. 05.

Gulyás István szövetségi kapitány azt várja a magyar férfi kézilabda-válogatottól a csütörtöki és szombati felkészülési mérkőzéseken, hogy érje el az "utazósebességet" a jövő csütörtökön kezdődő magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság előtt.

Újpesti öröm a jégcsarnokban

Újpesti öröm a jégcsarnokban

2022. jan. 05.

Hiába szerzett korán vezetést, mindhárom harmad hajrájában gólt kapott, így 4-1-es vereséget szenvedett az Újpesttől a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Négyszer is itthon játszanak a labdarúgók

Négyszer is itthon játszanak a labdarúgók

2022. jan. 04.

Összesen öt felkészülési találkozó vár a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatára az NB III-as pontvadászat tavaszi szezonjának kezdete előtt.

Iván Gergőre emlékeztek

Iván Gergőre emlékeztek

2022. jan. 04.

A DSE Röplabda Akadémia családja, a DKSE vezetősége és játékosai hálájukat fejezik ki mindenkinek, akik a család gyászában, fájdalmában csendes gyertyagyújtással, emlékezéssel, főhajtással osztoztak, egyúttal velük közösen emlékeztek meg Iván Gergőről.

Ma már az Újpest ellen

Ma már az Újpest ellen

2022. jan. 04.

A remek formában lévő Újpest együttesét látják vendégül a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az Erste Liga újabb fordulójában.

DSTV: nehéz év után

DSTV: nehéz év után

2022. jan. 03.

Rendkívüli nehézségekkel kellett szembenéznie a dunaújvárosi futsalosoknak a 2021/2022-es szezon elején, árulta el Zemankó Zoltán csapatvezető. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hazai éremeső a ranglistaversenyen

  2. Közösségépítők (2.): a "Terítéken" ízőrzője

  3. Felhívás aranylakodalmas párok részére

  4. Nagyon közel volt a bravúrhoz a DKSE

  5. DSTV: szólóban a hangzsonglőr

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szólóban a hangzsonglőr

DSTV: szólóban a hangzsonglőr

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő