Egygólos vereség Pakson

Szárszó Lajos - 2018. május 25. 19:36

Vlasics Dániel kilencedik percben szerzett góljával győzött a Paks a Dunaújváros PASE labdarúgói ellen, így még a negyedik hely is veszélyben lehet a mieink számára.

Pakson folytatta a bajnoki küzdelmet a labdarúgók harmadosztályában a Dunaújváros PASE. Mivel csapatunk az előző fordulóban hazai pályán vesztettek pontot a Honvéd fiataljai ellen, így ma az volt a cél, hogy a középmezőnyhöz tartozó Paks II ellen győztesként hagyják el a pályát. A három pontra azért is szüksége lett volna Dobos Barna alakulatának, hogy a nem túl erősre sikerült tavaszi szezon végén meg tudja őrizni a negyedik pozíciót, melyet a Szeged matematikailag még elvehet tőlük. A tavaly novemberi DPASE-Paks összecsapás eredményével ma is meg lettünk volna elégedve, hiszen akkor 2-0 arányban sikerült megnyerni a találkozót, de a DPASE jelenlegi formáját látva ez nem tűnt papírformának. Mint azt a mieink vezetőedzője elmondta, a siker kulcsa az, hogy a csapat kilencven percen keresztül egységes, jó csapatjátékot mutasson be, és kerüljék el az egyéni hibákat.

Kép: DO-archív

Ez azonban a mai alkalommal nem sikerült, hiszen már a kilencedik percben megszerezte a hazai együttes a vezetést. Vlasics Dániel volt eredményes (1-0). A folytatásban sem volt túl acélos együttesünk, hiszen nem sikerült megszereznünk az egyenlítő találatot, viszont a Paks sem tudta növelni előnyét, így a szünet előtt maradt az egygólos hazai vezetés. A második játékrészben kellett volna utolérni a vendéglátókat, ez azonban sehogyan sem jött össze. Dobos Barna cserékkel próbált meg frissíteni, míg a hajrához közeledve a paksiak már az időt húzták a cserejátékosaik beállításával. Az utolsó perceket kivédekezték a hazaiak, így a lefújás pillanatáig megőrizték egygólos előnyüket, amely akár a DPASE negyedik helyébe is kerülhet, hiszen amennyiben a Szeged behúzza a hétvégi találkozóját, velük szemben az előnyünk csak két pont lesz.

PAKSI FC II. – DUNAÚJVÁROS PASE 1-0 (1-0)

PAKSI FC II.: Pámer Krisztián - Bagó Patrik, Bognár Dávid, Györgye Erik Martin (Lacza Máté a 84. percben), Pál Achilles (Major Péter a 88. percben), Vlasics Dániel, Pinczés Ákos, Kesztyűs Máté (Steinbach Máté a 80. percben), Nagy Ádám István, Hanol Milán, Zachán Péter. Vezetőedző: Osztermájer Gábor.

DUNAÚJVÁROS PASE: Vaszócsik Viktor - Zvara Dávid, Kovács Gábor, Ferencz Bálint (Horváth Kevin a 63. percben), Csehi Tamás (Karacs Roland a 63. percben), Dobos Áron, Dorogi Renátó, Tóth Tibor, Király Bence, Barna Zsolt, Pál Dávid. Vezetőedző: dr. Dobos Barnabás László.

A rovat további hírei: Sport

Egri öröm Dunaújvárosban

Egri öröm Dunaújvárosban

2024. máj. 12.

A DFVE és az Eger idei ötödik csatáját is a vendégcsapat nyerte, így női vízilabdázóink a negyedik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket.

Új lehetőségek a tengerentúlon

Új lehetőségek a tengerentúlon

2024. máj. 12.

Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.

Közel volt a bravúrhoz a Kohász

Közel volt a bravúrhoz a Kohász

2024. máj. 12.

Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre a DKKA női kézilabda csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.

DSTV: a mozgás kedvéért

DSTV: a mozgás kedvéért

2024. máj. 11.

Ha nem is május elsején, de néhány napra rá hétvégén ismét megrendezték a Május 1. Kupát Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő szervezője és ötletgazdája a megmérettetésnek, elmondása szerint jó látni képesek mozgásra bírni az idősebb korosztályt is – s persze a hangulatra sem volt panasz. Hangkép.

Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán

Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán

2024. máj. 11.

Óriási hajrával végzett a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjének harmadik helyén Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupán.

Mindent elkövetnek a pontokért

Mindent elkövetnek a pontokért

2024. máj. 11.

Idegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot a DKKA felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán

Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán

2024. máj. 10.

A középdöntős futamot megnyerve jutott be Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupa kenu ketteseinek ötszáz méteres fináléjába.