Fának ütközött egy gépkocsi Mezőfalván, a Szőlőhegy melletti útszakaszon. A járműben csak a vezetője utazott. A 34 éves sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A mezőfalvai önkéntes tűzoltók mellett a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók is a helyszínre értek, feszítővágóval emelték ki az elhunyt embert a kocsiból.
Halálos baleset Mezőfalvánál
A rovat további hírei: Sziréna
Súlyos baleset Baracsnál (FRISSÍTVE!)
Személyi sérüléssel járó, súlyos baleset történt a 6-os főúton, Baracsnál, nem sokkal este hat óra előtt. (FRISSÍTVE!)
Pincéket tört fel a duó – felfüggesztettet kaphatnak
Három nap alatt három helyiséget pakoltak ki ugyanabban a dunaújvárosi társasházban. Mindet vittek, ami nem volt lebetonozva, derül ki az ügyészségi összegzésből.
Buszon fogták el a rendőrök a notórius tolvajt
Vagyon elleni bűncselekmények miatt egész sor körözés volt érvényben a 30 éves nagyvenyimi férfi ellen – éppen a venyimi viszonylatról szállították le a rendőrök még kedden délután, értesült a DO.
Jogerő: súlyosbították a kegyetlen támadók ítéletét
Életveszélyes, illetve maradandó sérüléseket is okoztak a még 2019-ben történt bestiális bűncselekmény elkövetői – büntetésük tételét mai ítéletével emelte meg a Győri Ítélőtábla, értesült a DO.
Két éles lövés hajnalban – és hol lehet Hádész!?
Az eset több részlete zavaros és egyelőre tisztázatlan, ami biztos: egy 48 éves, magát rendőrnek kiadó férfi "figyelmeztető" lövéseket adott le egy rácalmási ingatlanon, állítólag az őt és kutyáját fenyegető két kutyára. Az egyik ebnek nyoma veszett. Gazdája feljelentést tett – és kétségbeesve keresi Hádészt.
Remek viadalt hozott a Pindur Pandúr Közlekedésbiztonsági Vetélkedő (galériával)
Több mint száz óvodás és kisiskolás résztvevő csapott össze, komoly viadal, remek hangulat jellemezte a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában rendezett hétfői erőpróbát. A tét világos és nagyszerű: a biztonságos közlekedésre nevelést nem lehet elég korán kezdeni!
Baleset as 6-os főúton
Két személyautó és egy traktor ütközött össze Dunaújváros határában, torlódás lehet a főúton. Gyorshír!

