Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Meccs a sírból

Sport
Dunaferr DUE Renalpin FC
futsal
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2018. máj. 21., 20:36

Háromgólos hátrányból felállva, az utolsó percben szerzett góllal aratott 4-3-as sikert a DEAC elleni hazai találkozón a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata.

A bajnoki rájátszás utolsó hazai mérkőzését játszotta ma este hét órától a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely a negyedik DEAC gárdáját látta vendégül egy igazából tét nélküli találkozón, mert az már korábban eldőlt, hogy a mieink a hátralévő meccsek eredményeitől függetlenül a bronzéremért léphetnek majd pályára a helyosztókon. A Dunaferr azonban ennek ellenére is erősen kezdett, az első percekben előbb Németh, majd Horváth került ziccerbe, de Faragó kapus mindkétszer bravúrral hárított. A túloldalon Rigónak az ötödik percben kellett először játékba avatkoznia, majd nem sokkal később Varga Csaba veszélyeztetett távolról, de lövése elkerülte a kaput. Takó Csaba bátran cserélgette játékosait, ahogy várható volt, szerepet kaptak a fiatalok is, s bár továbbra is a mieink játszottak fölényben, a 9. percben némi meglepetésre a vendégek szereztek vezetést, miután Tóth Attila távoli lapos lövése tréfálta meg Rigó kapust (0-1).

Rögtön a középkezdést követően Oroszi hibázott nagyot kapunk előtt, s ezt Varga Dániel büntette meg, így a 10. percben muszáj volt időt kérnie Takó Csabának, hogy rendezze a sorokat (0-2). A pauza után fel is pörgött a Dunaferr, de hiába Schrancz, Horváth és Németh helyzetei, egyikkel sem tudtak élni a mieink sőt, a 17. percben Pallai gyalogolt a kapunkig egy újabb eladott labdával, s máris hárommal állt jobban a DEAC (0-3). Ment előre, próbálkozott a Dunaferr, de hiányzott a koncentráció a befejezéseknél, Fridrich két lépésről lőtt kapufát, majd Schrancz sarkazása ment mellé három lépésről, így a szünethez érve továbbra is a vendégek álltak közelebb a sikerhez.

A térfélcsere után azonnal kapujához szegezte ellenfelét együttesünk, sorozatban alakította ki helyzeteit, s a Debrecen a 23. percig bírta a nyomást, mert Németh szép átlövésével szemben már nem volt ellenszer (1-3). A gól után sem változott a játék képe, egymás után jöttek a hazai lehetőségek, s bár a vendégek kontráiban is benne volt a veszély, a 27. percben ismét Németh villant, s újra nyílt lett a meccs (2-3).

Hosszú Ádám gólja győzelmet ért a Dunaferrnek!

Főleg úgy, hogy a folyamatos rohamok eredményeként a 33. percben Fridrich szerzett szépségdíjas találatot, s kezdődhetett minden elölről (3-3). Az egyenlítés után azonnal feljebb jött a DEAC is, a csereként beállt Cseresnyésnek kétszer is nagyot kellett védenie, míg a túloldalon Schrancz lőtt a kapu mellé egy lépésről. A hajrában mindkét gárda nagy erőkkel támadt a győztes gól megszerzéséért, a debreceniek kapusukat is lehozták ennek érdekében, ám húsz másodperccel a lefújás előtt eladták a labdát, Hosszú Ádám köszönte a lehetőséget, s a hazai térfél közepéről az üres kapuba gurítva eldöntötte a találkozót (4-3).

Dunaferr DUE Renalpin FC – DEAC 4-3 (0-3)

Gólszerzők: Németh 2, Fridrich, Hosszú, illetve: Tóth, Varga D., Pallai.

Dunaferr DUE Renalpin FC: Rigó – Horváth, Németh, Schrancz, Hosszú. Csere: Cseresnyés, Reveland (kapusok), Oroszi, Szabó, Fridrich, Fekete, Varga Cs., Csányi. Vezetőedző: Takó Csaba.

DEAC: Faragó – Tóth, Sándor, Kondás, Szabó. Csere: Dobi (kapus), Kasuba, Pázmándi, Esztergomi, Pallai, Varga D. Vezetőedző: Elek Gergő.

A rovat további hírei: Sport

Megvédte címét a DKSE

Megvédte címét a DKSE

2024. szep. 15.

A DKSE női tornászainak első és második helyével ért véget a Központi Tornacsarnokban megrendezett Szuper Csapatbajnokság.

Búcsú a kupától

Búcsú a kupától

2024. szep. 14.

Nem tudták borítani a papírformát a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III egyik élcsapata ellen a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Nem várt pofon hazai pályán (galériával)

Nem várt pofon hazai pályán (galériával)

2024. szep. 14.

Felejthető védekezéssel szenvedett hétgólos vereséget a Szombathely elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese pénteken este.

DSTV: emlékeztek, kikapcsolódtak

DSTV: emlékeztek, kikapcsolódtak

2024. szep. 13.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség múlt hét pénteken közösen rendezte meg a VI. Ongai Gábor Emléktornát. A résztvevő csapatok az egykori dunaújvárosi rendőrre a már hagyományos módon – sporttal emlékeztek. Hangkép.

Felemás hazai nyitány az utánpótlásnál

Felemás hazai nyitány az utánpótlásnál

2024. szep. 13.

A DKKA U18-as csapata kikapott, az U20-asok viszont remek második félidei játékkal nyerték az Érd elleni korosztályos bajnoki találkozót.

Két DFVE-játékos a vb-csapatban

Két DFVE-játékos a vb-csapatban

2024. szep. 12.

Kardos Dominika és Kardos Laura is tagja a magyar U18-as női vízilabda válogatottnak, mely szeptember 16-án kezdi meg szereplését a kínai világbajnokságon.

Elmarad a Csónakházak Nyílt Napja pénteken

Elmarad a Csónakházak Nyílt Napja pénteken

2024. szep. 12.

A rossz idő miatt nem vesz részt pénteken a DKSE kajak-kenu szakosztálya a Csónakházak Nyílt Napján, melyet bő egy hét múlva rendeznek meg a Családi és Nyílt Nap keretein belül.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

  2. DSTV: új szakképzési bázis

  3. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

  4. Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő