Minden, amit a 34. Bringatúráról tudni kell
Dunaújváros Önkormányzata és a Tourinform iroda idén immár 34. alkalommal rendezi meg a bringatúrát. A Dunaújváros- Mezőfalva- Dunaújváros útvonalú erőpróba természetesen mindenki számára ingyenes. Az alábbi, túrával kapcsolatos technikai információk nem csak a résztvevőket érinti, hiszen lesznek útlezárások és parkolási tilalmak is a rendezvény ideje alatt!
Program:
- 8.00 órától gyülekező és karszalagosztás a Városháza téren
- 8.30 órától bemelegítő edzés
- 9.00 órakor rajt. Az útvonal Dunaújváros-Mezőfalva-Dunaújváros
- 11.00 órakor visszaindulás Mezőfalváról
- kb. 12.15 órakor kezdődik a tombolasorsolás
Ahogyan az elmúlt évben, idén is minden résztvevő kap az indulás előtt egy karszalagot, amellyel a visszaérkezés után részt vehet a tombolasorsoláson. Fontos megemlíteni, hogy a nyereményt csak a helyszínen lehet átvenni, vagyis addig lesz a tombolanyeremény újra húzása, amíg mindegyik ajándékot át nem veszi valaki a helyszínen. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a sorsoláson csak és kizárólag érvényes, sértetlen csuklón elhelyezkedő karszalagok vesznek részt. Ahogyan megszokhatták a résztvevők, idén is lesznek sportutalványok, ajándékkönyvek, vacsorautalványok, gyermek és felnőtt kerékpárok az ajándékok között.
Biztonsági intézkedések, tudnivalók:
Ahogyan az elmúlt évben idén is minden résztvevő kap az indulás előtt egy karszalagot, amellyel a visszaérkezés után részt vehet a tombolasorsoláson. Fontos megemlíteni, hogy a nyereményt csak a helyszínen lehet átvenni, vagyis addig lesz tombola nyeremény újra húzás, amíg mindegyik ajándékot át nem veszi valaki a helyszínen. A sorsoláson csak és kizárólag érvényes, sértetlen csuklón elhelyezkedő karszalagok vesznek részt. Ahogyan megszokhatták a résztvevők, idén is lesznek sportutalványok, ajándékkönyvek, vacsorautalványok, gyermek és felnőtt kerékpárok az ajándékok között. Május 12-én teljes útzár lesz a Városháza tértől a Dózsa György úton keresztül egészen a 6. sz főúton található körforgalomig a vasútállomás felé. Ez idő alatt a Dózsa György úton található parkolókból kihajtás gépkocsival nem lesz lehetséges. Az autóbuszok a fenti útzár ideje alatt kisebb késésekkel közlekednek. A túra a menetirány szerinti jobb oldalon fog haladni. Az esetleges balesetek gyors segítségnyújtásához 2 mentő gépkocsit biztosítunk, illetve Mezőfalván és Dunaújvárosban is kerékpárjavítók állnak majd a részvevők rendelkezésére. Idén is gondoltak azokra, akik esetleg menet közben kényszerülnek a túra teljesítésének feladásra, mikrobusz és tehergépkocsi fog a túrázókkal tartani, amelyek igény esetén akár többször is fordulnak. Fontos, hogy a túra a felvezető és záró autó között zajlik. A résztvevőknek a KRESZ szabályait be kell tartaniuk!
A szervezők ezúton előre is szeretnék megköszönni az autósoknak, a környékben lakóknak a türelmes hozzáállást, amelyet a 34. Bringatúra lebonyolításában tanúsítanak. Továbbá nem elég hangsúlyozni, hogy a bringatúra nem verseny, ezért kérik, mindenki ennek szellemében induljon.
Abban az esetben, ha az időjárás nem megfelelő, magas a biztonságos lebonyolítás rizikófaktora, úgy a túrát a szervezők elhalasztják, mert a biztonság a legfontosabb!
Addig is álljon itt kedvcsinálóul a tavalyi Bringatúrán készített galériánk.
A rovat további hírei: Közélet
Vidámság a szerető család körében
2024. ápr. 29.
Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.
Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya
2024. ápr. 28.
Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.
Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában
2024. ápr. 27.
Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.
Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben
2024. ápr. 27.
Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.
Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein
2024. ápr. 27.
Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.
Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára
2024. ápr. 26.
A város 73. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a kitüntető címet a többszörös búvárúszó világbajnok és paralimpikon Pintér Tamás polgármestertől a felújított Mondbach-kúriában pénteken délután.
Bővíteni kívánják a jogosultak körét és az osztópontok számát is
2024. ápr. 26.
Pontosan egy évvel ezelőtt kezdett működni városunkban a Szociális konyha szolgáltatás. Dunaújváros önkormányzata a nehéz helyzetben élőkön kívánt azzal segíteni, hogy minden 18. életévet betöltött városlakó egy tál meleg ételhez juthasson. A szolgáltatás sikeres, és a városvezetés a bővítésen dolgozik, Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatott a tervekről.