Nem volt esélye az utánpótlásnak

spigott - 2018. május 3. 15:53

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is hazai medencében szenvedett vereséget az UVSE elleni bajnoki találkozón.

Nehéz feladat várt az utánpótlás bajnokságok legutóbbi fordulójában a DFVE leány vízilabdázóira, ugyanis a serdülő és az ifjúsági együttes is a listavezető UVSE ellen folytatta a bajnoki küzdelmeket.
A fővárosiak már a serdülő találkozóján bizonyították, hogy nem véletlenül állnak hibátlan teljesítménnyel a tabella élén, s az első negyedben négy, míg a másodikban hét gólt szerezve léptek meg fiataljainktól, s tették formalitássá a második felvonást. A harmadik és negyedik negyedben valamivel szorosabb volt azért a küzdelem, de a vendégek azért ezeket a játékrészeket is megnyerték, így összességében nagyon sima, 16-6-os sikerrel erősítették meg vezető helyüket a tabellán, míg a DFVE fiataljai az ötödik helyről várják a bajnoki folytatást.

Kép: DO-archív

Az ifjúságiak mérkőzésén sem a mieink voltak az esélyesek, s bár derekasan küzdöttek Schmidt Tamás tanítványai, ezúttal csak az első negyedben tudták megnehezíteni ellenfelük dolgát. A nyitó nyolc perc után ugyanis még csak 4-3-ra vezettek a vendégek, ám a második negyed 0-4-es eredmény után már itt is csak a tisztes vereség elérése lehetett a mieink célja. A térfélcsere utáni azonban továbbra is a vendégek voltak a pontosabbak, s egy három, valamint egy egygólos különbséggel lehozott negyeddel zárták le a találkozót, s alakították ki a 17-8-as UVSE-sikert jelentő végeredmény.

Eredmények, gólszerzők

Serdülők
DFVE-Yordo – UVSE 6-16
(1-4, 2-7, 2-3, 1-2)
Gólszerzőink: Velics Flóra 4, Kardos Dominika 1, Somogyvári Lili 1.

Ifjúságiak
DFVE-Yordo – UVSE I. 8-17
(3-4, 0-4, 3-6, 2-3)
Gólszerzőink: Szabó Nikolett 2, Lara Luka 2, Rompos Dóra Bernadett 1, Huszti Vanda 1, Pál Réka 1, Somogyvári Lili 1.

A rovat további hírei: Sport

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

2024. máj. 06.

Hiába hajrázott remekül, s aratott két szép győzelmet, lemaradt a korosztályos bajnokság országos döntőjéről a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

Szezonzáró előtt a futsalosok

Szezonzáró előtt a futsalosok

2024. máj. 06.

A Mad Dogs elleni biatorbágyi találkozóval zárja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este nyolc órától.

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

2024. máj. 06.

Korai kiállítás után egy balszerencsés öngól okozta a Dunaújváros FC labdarúgóinak vesztét a tabellán ötödik Kaposvár vendégeként.

Egri előny a bronzcsatában

Egri előny a bronzcsatában

2024. máj. 05.

Támadásban nem ment a DFVE női vízilabdázóinak a bronzpárharc első felvonásán, így a vendég egriek megérdemelt győzelemmel vették el a mieink pályaelőnyét.

Hiába hajrázott nagyot a Kohász

Hiába hajrázott nagyot a Kohász

2024. máj. 05.

Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban szombaton este.

DSTV: új edzői stáb az Acélbikáknál

DSTV: új edzői stáb az Acélbikáknál

2024. máj. 04.

A következő szezonnak már új edzői stábbal vág neki a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. A DAB vezetőedzője Somogyi Balázs lesz a 2024/2025-ös szezonban, s a fiatal szakembert stábunk is kifaggatta terveiről, reményeiről. Hangkép.

Bravúr kell a pontszerzéshez

Bravúr kell a pontszerzéshez

2024. máj. 04.

A tabellán ötödik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja az NB III-as pontvadászatot a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.