Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Pünkösdi néptáncos királyság

Kultúra
néptánctalálkozó
néptánc
MMK
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. máj. 15., 12:36

Az eddigi legjobb pünkösdi gyermek néptánctalálkozót szervezte meg a Munkásművelődési Központ, minden vendégfellépő és látogató egy rendkívül hangulatos fesztivál részese lehetett.

Kováts Rózsa, az MMK ügyvezetője elmondta, amikor az intézmény vezetőjévé választották, akkor hívták életre a pünkösdi néptánctalálkozót a gyermekeknek. Az idei volt már a harmadik, és ezzel minden bizonnyal újabb rendezvény került fel a hagyományos városi rendezvények sorába. Mintegy kétszáz táncos gyülekezett az MMK-ban, majd együtt vonultak át a főtérre. Ott már rengeteg városlakó várta őket, és egy hatalmas körtánccal adták meg a nap alaphangulatát. Ezután visszatértek az MMK-ba, ahol először felállították a májusfát, majd nyolc csapat lépett a színpadra. Mivel aznap szeszélyes volt az időjárás, ezért vészforgatókönyvként a fellépéseket a Dunaferr iskola tornatermében tartották meg.

Kováts Rózsa elmondta, ebben azonnali segítséget nyújtott nekik Csapó Gábor, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója. A táncos műsor után következett a pünkösdi király és királynő választása: különféle ügyességi, népi játékokat kellett teljesíteniük a fiataloknak, és a legjobbak érdemelték ki a címet. Természetesen senki nem távozott üres kézzel, mindenki kapott ajándékot. A táncos csapatok Szalkszentmártonról, Paksról, Nagylókról, Sárszentmihályról és Hantosról is érkeztek, és persze felléptek a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes fiataljai is.

2. Galéria
néptánctalálkozó
Dunaújváros
MMK

facebook megosztás

Az eddigi legjobb pünkösdi gyermek néptánctalálkozót szervezte meg a Munkásművelődési Központ, minden vendégfellépő és látogató egy rendkívül hangulatos fesztivál részese lehetett.

Ónodi Zoltán
III. Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozó - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2018. máj. 16.

A rovat további hírei: Kultúra

A Móricz iskola adventi koncertje a főtemplomban – újra

2022. dec. 07.

Két év járványügyi kényszerpihenő után térnek vissza az intézmény kórusai a nagytemplomba – a koncertre csütörtökön délután várják a közönséget.

DSTV: "A mi világunk 2022"

DSTV: "A mi világunk 2022"

2022. dec. 07.

A csodavilág titkaiba bepillantást adó tárlatról tudósít a DSTV összeállítása. A Mezőföld Természetfotó Egyesület tagjainak képeiből A mi világunk 2022 címmel nyílt kiállítás a Bartók Kamaraszínház Aula Galériájában. Hangkép.
 
ICA-D: évzáró "Utószó" – Deczki Saroltával

2022. dec. 04.

Évek óta kutatja, a közelmúltban monográfiában foglalta össze Tar Sándor életművét az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa – hétfőn pedig az élő irodalmi antológia évzáró eseményén mesél róla.

Csodás koncerttel koronázták a születésnapi sorozatot (galériával)

2022. nov. 29.

Kegyetlenül erős repertoár, gyönyörű koncertpillanatok, emelkedett ünnep és vidám örömzene – ez így együtt jellemezte a Dunaújváros Vegyeskar jubileumi sorozatának záróakkordját a Gárdonyi iskolában.

Wesley Da Capo: fókuszban a Diótörő

Wesley Da Capo: fókuszban a Diótörő

2022. nov. 29.

Két tanszak növendékei is a Diótörő kultikus történetével foglalkoznak e hetekben a Wesley Da Capo Művészeti Iskolában: a moderntáncosok több bemutatót, a képzőművészeti kurzus legifjabb növendékei kiállítást szentelnek az ünnepi időszakban a témának.

DSTV: vissza a Vidám Parkba

DSTV: vissza a Vidám Parkba

2022. nov. 27.

Csodás időutazásra csábít a DSTV összeállítása. Az Intercisa Múzeum adott otthont a napokban a városi Vidám Park történetét felelevenítő előadásnak – sok-sok archív fotóval, rengeteg szép és személyes emlékkel. Hangkép.
 
Születésnapi gála a Dunaújvárosi Vegyeskarral

2022. nov. 25.

A Bartók Kamaraszínház helyett ugyan a Gárdonyi iskolában rendezik, de ezzel a koncerttel fut csúcsra az idén fennállása 70. évfordulóját ünneplő kórus születésnapi sorozata – szombaton este várják a jubileumi hangverseny vendégeit.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő