Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Tét nélkül is győzne a Dunaferr

Sport
futsal
Dunaferr DUE Renalpin FC
bajnokság
Debrecen
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2018. máj. 21., 09:49

Hazai környezetben, a Debrecen elleni mérkőzéssel folytatja a rájátszás küzdelmeit ma este hét órától a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata.

A Ferencváros otthonában aratott 6-3-as sikerrel matematikailag is bebiztosította második helyét a rájátszás A csoportjában a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely a rájátszásából hátralévő mérkőzések eredményeitől függetlenül idén a harmadik helyért játszhat majd a bajnokság helyosztóin. Addig azonban még két találkozó vár együttesünkre mely ma este hét órától hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban látja vendégül a Debrecen csapatát. A mieink mai vetélytársa jelenleg a negyedik helyen áll az A csoportban, s mivel előnye már öt pont a sereghajtó Ferencvárossal szemben, így nem fenyegeti a kiesés réme, vagyis igazán nagy tétje nincs a ma esti összecsapásnak.

Kép: DO-archív

Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Dunaferr futsalosai ne a győzelem reményében lépjenek pályára ma este, s mivel a két gárda debreceni találkozóján is a mieink örülhettek a 4-2-es sikernek, erre minden esélyük meg is van. Még úgy is, hogy Takó Csaba vezetőedző várhatóan több lehetőséget ad majd a fiataloknak a játékra, ám abban is biztosak lehetünk, hogy ők is rendkívül motiváltan épnek majd pályára ma este, hiszen szeretnék bizonyítani azt, hogy igenis lehet majd számítani rájuk a komolyabb találkozókon is. A Dunaferr klubvezetése természetesen ezúttal is számít a szurkolók segítségére, ezért sok szeretettel vár minden érdeklődőt a rájátszás utolsó hazai mérkőzésére, melyen egy élvezetesnek ígérkező csatában szoríthatunk csapatunknak az újabb győzelem megszerzéséért.

A rovat további hírei: Sport

Döntőben az U21-esek

Döntőben az U21-esek

2025. már. 11.

Idegenben is legyőzte győri ellenfelét, így kettős sikerrel jutott be a korosztályos bajnokság fináléjába a Dunaújvárosi Acélbikák U21-es jégkorong csapata.

Diadalmas tavaszi nyitány

Diadalmas tavaszi nyitány

2025. már. 10.

Fontos győzelmet aratott Zalaegerszegen a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászat első tavaszi fordulójában.

Elkészült az alsóház menetrendje

Elkészült az alsóház menetrendje

2025. már. 10.

Összesen hat találkozó vár a DKSE felnőtt röplabda csapatára az Extraliga alsóházi rájátszásában.

Mayer Gréta bronzérmes Bakuban

Mayer Gréta bronzérmes Bakuban

2025. már. 10.

Selejtezős pontszámán javítva végzett a bakui világkupa gerenda fináléjának harmadik helyén a DKSE tornásza, Mayer Gréta.

Nem kegyelmeztek a sereghajtónak

Nem kegyelmeztek a sereghajtónak

2025. már. 09.

Kiütéses, tizenegy gólos győzelmet aratott a sereghajtó Enying otthonában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a vármegyei első osztály tavaszi nyitófordulójában.

Mayer Gréta negyedik ugráson

Mayer Gréta negyedik ugráson

2025. már. 09.

Nagyon kevéssel maradt le a dobogóról Mayer Gréta a bakui világkupa ugrás versenyszámának fináléjában.

Biztos siker idegenben

Biztos siker idegenben

2025. már. 08.

Tízgólos, könnyed győzelmet aratott a bajnoki alapszakasz utolsó, szegedi mérkőzésén a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  2. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  3. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

  4. Illóolajok világa: választás az egyedi és a keverék olajok között

  5. Csak egy pont jutott a DFC-nek

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő