Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Végül biztos Kohász-siker

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2018. máj. 05., 20:23

Az első félidőben még jól tartotta magát a vendég Kecskemét, ám a fordulás után bedarálta ellenfelét, s 34-20-as győzelmet aratott a DKKA csapata a két gárda bajnoki mérkőzésén a sportcsarnokban ma este.

Biztos hazai győzelemmel kecsegtető mérkőzés várt ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesére, mely a kiesés elől menekülő Kecskemét gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A DKKA csapatából ezúttal hiányzott a sérüléssel bajlódó Oguntoye Viktória, ám a mai feladatot nélküle is kötelező volt megoldania kézilabdázóinknak.
A kezdés ugyanakkor meglehetősen nyögvenyelős volt, mert a kecskemétiek nagyon komolyan vették a mérkőzést, s ugyan védekezésben nem remekeltek, a mieink kapuja előtt maximálisan kihasználták azt, hogy a Kohász játékosai ekkor még nem voltak túl élesek, így az első negyed órában tartani tudták egy-kétgólos hátrányukat (5-3, 8-6). A játékrész derekához közeledve több hibát is elkövettek a mieink, s ezt gólokkal büntették a vendégek, s előbb kiegyenlítettek, majd a 16. percben, nem kis meglepetésre a vezetést is átvették (8-9).

Nem sokáig örülhettek azonban az előnynek a Siskáék, mert Kazai és Klujber találataival pillanatok alatt fordított együttesünk, mely a fiatal, ezúttal átlövőként játszó szélső újabb duplájával a 26. percbe először vezetett három találattal (14-11). A félidő hajrájában egyszer még visszajött kettőre a Kecskemét, ám az utolsó két gólt ismét a mieink szerezték, így a szünetre már 17-13-as Kohász-vezetéssel vonultak a felek.

A térfélcserét követően alig három perc kellett ahhoz, hogy a Kohász elérje a húsz gólt, s bár az ellenfél is válaszolt erre kettővel, egyre inkább az történt a pályán, amit György László vezetőedző eltervezett (20-16). A DKKA védekezése látványosan feljavult az első felvonáshoz képest, a fiatal Vártok Ramóna több bravúrt is bemutatott, míg elől Klujber, Kazai és Micijevic sem nagyon hibázott, így fokozatosan nőni kezdett a két gárda közti különbség (22-16).

A félidő derekához érve már nyolccal vezettek a mieink, majd a vendégek közel tízperces gólcsendje alatt megvolt a tíz közte is úgy, hogy ekkor már minden játékosnak lehetőséget adott a bizonyításra a hazai szakvezetés (27-17). Braun Csenge megszerezte első felnőtt bajnoki gólját a szélről, Nagy Zsuzsanna átlövésből vette be a kecskeméti kaput, míg Vártok Ramóna egész pályás góllal tette fel a koronát mai teljesítményére, így a Kohász végül sima, 34-20-as sikerrel tett újabb lépést a negyedik hely megszerzése felé.

György László: - Örülünk a győzelemnek, annak meg különösen, hogy a fiatal játékosaink szépen szálltak be a meccsbe, s jó teljesítményt nyújtva vették ki a részüket a sikerből. Az első félidő ezzel együtt nem volt könnyű, a Kecskemét remekül küzdött, de a másodikban felőröltük ellenfelünket, s helyenként nagyon szép dolgokat mutatva szereztük meg a fontos bajnoki pontokat.

DKKA – Kecskeméti NKSE 34-20 (17-13)

DKKA: Tomasevics – Grosch 2, Klujber 7, Szalai 1, Dombi, Micijevic 7, Kazai 5. Csere: Vártok (kapus) 1, Cifra 1, Nick 1, Bulath 3, Szekerczés 2, Takács D., Molnár 1, Nagy Zs. 2, Braun Cs. 1. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Csoportgyőztes a DFVE a BL selejtezőjében

Csoportgyőztes a DFVE a BL selejtezőjében

2025. szep. 27.

Szinte végig vezetve aratott kétgólos győzelmet a holland ZV de Zaan ellen a DFVE női vízilabda csapata, mely csoportelsőként jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Három pont a fővárosból

Három pont a fővárosból

2025. szep. 27.

A három gólt szerző Aszkarov vezérletével aratott 5-3-as győzelmet a BJAHC otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga pénteki játéknapján.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. szep. 26.

Kiütéses, 27-6-os győzelmet aratott a DFVE női vízilabda csapata a francia Grand Nancy ellen a Bajnokok Ligája dunaújvárosi selejtezőcsoportjának ma péntek esti mérkőzésén, melyen a mindössze tizennégy esztendős Mihók Mandula négy góllal tette le névjegyét a nemzetközi mezőnyben.

DSTV: mindenből jutott az asztaliteniszezőknek

DSTV: mindenből jutott az asztaliteniszezőknek

2025. szep. 26.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek mindhárom csapata megmérette magát a bajnokságok legutóbbi fordulójában. Az NB I-es alakulat biztosan nyert, az NB II-esek döntetlent játszottak, míg a harmadosztályú gárda vereséggel zárta újabb bajnokiját. Hangkép.

A BJA csapatához látogat a DAB

A BJA csapatához látogat a DAB

2025. szep. 26.

A Vasas Jégcentrumban, a BJA HC elleni összecsapással folytatja az Erste Liga csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.

DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához

DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához

2025. szep. 25.

Hétfői összeállításunkban már említettük, hogy nagyon sok edző és támogató csatlakozott a Fitcity tervezett rendezvénysorozatához. A szakemberek széles sportági palettát képviselnek, így biztosak vagyunk abban, hogy hogy mindenki talál majd magának érdekes mozgásformát. Hangkép.

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

2025. szep. 25.

A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő