Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Aranydiplomás igazgató

Oktatás
aranydiploma
Petőfi iskola
igazgató
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. jún. 08., 07:46

Tíz éven át volt Imre György a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója. Első diplomáját éppen ötven éve kapta kézhez, a jeles alkalomból pedig átvehette az aranyoklevelet is.

Ezer szállal kötődik a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolához Imre György. Már a kezdet kezdetén is kivette a részét az iskola életéből, hiszen már az építésénél is jelen volt, később pedig 1972-től az első tanítók egyikeként kezdett el dolgozni az intézményben feleségével. Mindkét gyerekük oda járt, egyikük még tanítóként is a suliban maradt, jelenleg pedig három unoka koptatja az iskolapadokat. A Petőfi indulásakor azonban csak négy évig maradt tanítani, utána több helyen is megfordult, dolgozott például a főiskolán is, mint a kollégium igazgatója. Később mégis visszatért, 1992-től pedig tíz éven át az iskolaigazgatói posztot is betöltötte.

Bár a vezetést az iskola irányítását abbahagyta, nyugdíjazásáig a Petőfi tanítója maradt. Mint mondta, a legkedvesebb emlékei az iskola indulásához kötődnek, amikor fiatalon együtt dolgoztak a kezdetekkor, de kellemes emlékei maradtak igazgatói korából a Petőfi hét programjairól és a pedagógus-szülő bálokról is. Annak pedig különösen örül, hogy ebben az iskolában vehette át aranydiplomáját, ahol azóta sem felejtették el, hiszen nyugdíjazása óta többször is visszahívták különböző gálákra, rendezvényekre. Az 1968 június 22-én, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara által kiállított diplomájának aranyoklevelét Rideg István, a Petőfi jelenlegi intézményvezetője adta át neki. Szerinte az iskola örök hálával tartozik Imre Györgynek, aki már a kezdetekkor is az intézmény része volt és nélküle ma nem lehetne olyan a Petőfi, mint amilyen.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: pályaorientációs napot szervezett a DSZC

DSTV: pályaorientációs napot szervezett a DSZC

2022. okt. 23.

Hat iskola, valamint duális partnereik mutatkoztak be a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum immár hagyományos eseményén, derül ki a DSTV összegzéséből. A színes programra elsősorban leendő középiskolásokat és szüleiket várták a Dunaferr Apáczai Csere János utcai tagintézményében. Hangkép.
 

DSTV: zöld-sárgában mindenki a Vasváriban

DSTV: zöld-sárgában mindenki a Vasváriban

2022. okt. 08.

Szó szerint színes programot kínált diákjainak a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény a Vasvári-hét eseményeinek adott otthont, ennek keretében az immár hagyományos "Zöld-sárga nap" is csalogatta a vasvárisokat. Hangkép.

Erasmus+ – jeles projektzárások a Rudasban

Erasmus+ – jeles projektzárások a Rudasban

2022. okt. 04.

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikuma 2019-ben és 2020-ban nyert el támogatást Erasmus+ pályázatok keretében külföldi szakmai gyakorlat elvégzésére – a nyári programok záróeseményének hétfőn adott otthont a középiskola.

Pazar nyitány, színes folytatás a Vasvári-héten

Pazar nyitány, színes folytatás a Vasvári-héten

2022. okt. 01.

A magyar népmese napja, illetve az Európai Diáksport Napja elnevezésű kezdeményezés eseményei miatt kezdődött a szokásosnál hamarabb a Vasvári-hét kavalkádja pénteken – a programok hétfőtől folytatódnak.

DSTV: tanévnyitó az egyetemen

DSTV: tanévnyitó az egyetemen

2022. szep. 10.

Fennállásának 59. tanévét kezdte meg a Dunaújvárosi Egyetem, derül ki a DSTV ünnepi összeállításából. Az intézményben összesen 35 ország diákjai folytatják tanulmányaikat a hőn áhított diploma reményében. Hangkép.
 

DSTV: tanévnyitó a Vasváriban (galériával)

DSTV: tanévnyitó a Vasváriban (galériával)

2022. szep. 05.

Színes műsorral és az első évfolyamosok köszöntésével kezdődött a tanév a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A sport tagozatos intézmény új vezetéssel és komoly tervekkel készül a következő időszakra. Hangkép és galéria itt!
 

Tanévnyitó ünnepségen köszöntötték a Móricz diákjait

Tanévnyitó ünnepségen köszöntötték a Móricz diákjait

2022. szep. 04.

Augusztus utolsó napján rendezte meg hagyományos évnyitó rendezvényét a Móricz Zsigmond Általános Iskola közössége. Az ünnepségen Pintér Tamás polgármester, Szántó Péter önkormányzati képviselő és Horváthné Ottinger Hajnalka intézményvezető köszöntötte a gyerekeket. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  2. Focival készültek az ünnepekre

  3. DSTV: jótékonyság a Restiben

  4. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  5. Látható a fejlődés és befektetett munka

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő