Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kiütéssel búcsúzott a DPASE

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. jún. 03., 20:06

Nagyon sima, hétgólos győzelmet aratott a szezon utolsó mérkőzésén a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely az első félidőben három, a másodikban négy alkalommal talált be a vecsési kapuba.

A labdarúgó NBIII 30., vagyis záró fordulójában a Dunaújváros a Vecsési FC együttesét fogadta. A mérkőzés esélyese a negyedik helyen álló hazai együttes volt az utolsó helyén álló Vecsési FC együttesével szemben. Ez pontokra átváltva azt jelenti, hogy amíg a mieink hétvégi vetélytársa az idei szezonban tizenhét pontot szerzett eddig, addig ennek háromszorosát Dobos Barna tanítványai. A DPASE célja egyértelműen csak és kizárólag a három pont megszerzése az volt. Dobos Barna vezetőedző elmondta, szépen szeretnénk búcsúzni a mellettük kitartó drukkerektől, valamint góllal, gólokkal, győzelemmel búcsúzni azoktól, akik máshol folytatják pályafutásukat. Az első tíz percben nem történt sok minden, majd két perccel később Tóth Tibor fordult le védőjéről, aki 14 méterről a kapu fölé vágta a labdát.

Ez volt az a jel, amely megindította a mieinket, hiszen újabb két perc elteltével megszületett a vezetés. Nagyszerű passzok után Horváth Kevin került helyzetbe, aki szépen lőtte ki a hosszú alsót (1-0). A folytatásban hamar jött a második találatunk, melyet Dobos Áron szerzett (2-0), majd a 25. percben a harmadik, melyet Szepessy Róbert pontrúgás utáni csúsztatott fejessel jegyzett (3-0). A 33. percben Szepessy fejese szállt centikkel mellé, amely jelezte a hazai fölényt, ami a félidő végéig kitartott. A középkezdés után szinte azonnal növelhette volna előnyét a DPASE, de Tóth óriási ziccerben ezúttal kapu fölé durrantott. A hazai fölény meghozta az újabb lehetőséget. Ekkor Tóth volt az előkészítő, Dobos a befejező, de labdája mellé szállt. Horváth Kevin labdáját blokkolták a vendég védők, majd a folytatásban kiegyenlítetté vált a játék, igazi helyzetek nélkül. A 71. percben azonban ismét gólnak örülhettünk. Ezúttal Holentoner volt az előkészítő, és Dobos Áron a befejező (4-0).

Tapiska Géza jobblábas lövését tolta kapu mellé Komora, aki ki tudta szedni Dobos hosszú alsóra tartóra lövését is. Kovács 25 méterről leadott lövése szállt centikkel fölé, viszont Dobos Áron fejese ellen már nem volt ellenszer (5-0). Két perccel később Szepesssy túl szép gólt akart szerezni, aki végül fölé emelt. Holentoner sem találta el a kaput, majd Tapiska harcolt ki büntetőt, melyet Szepessy magabiztosan értékesített (6-0). Pál és Hompót veszélyeztetett a végén, de a slusszpoén Dorogié volt, aki az üres kapuba gurított (7-0), így gólokban gazdag meccsen búcsúztatta az idei, és remélhetőleg utolsó NB III-as szezonját a Dunaújváros.

Dunaújváros PASE – Vecsési FC 7:0 (3:0)

Dunaújváros PASE: Bősz Levente – Zvara Dávid (Holentoner Edvin a 46. percben), Kovács Gábor, Dobos Áron, Dorogi Renátó, Horváth Kevin (Vajda Brendon a 74. percben), Tóth Tibor (Tapiska Géza a 62. percben), Szepessy Róbert, Király Bence, Hompót Dániel, Pál Dávid. Vezetőedző: Dr. Dobos Barna.

Vecsési FC: Gendur László (Komora László a 46. percben) – Molnár Zoltán, Radnai György, Petric Branko, Kiss Krisztián, Lajer Gábor, Kiss Krisztián, Szabó Erik Kálmán, Szalai Vilmos István (Váczi Dániel Lajos a 69. percben), Kaiser László, Koziorowski Richárd Zsolt. Vezetőedző: Helm András.

A rovat további hírei: Sport

Lenullázott Acélbikák

Lenullázott Acélbikák

2020. nov. 29.

Borzasztó első harmad után sima vereség. Lőtt gól nélkül veszítette el a MAC elleni hazai mérkőzését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Végre győzelem

Végre győzelem

2020. nov. 29.

Hatalmas csatában aratott 2-1-es győzelmet a Szekszárd elleni hazai találkozón a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Magyar sportdiplomata minden LEN-bizottságban

Magyar sportdiplomata minden LEN-bizottságban

2020. nov. 29.

Az európai úszószövetség, a LEN történetében először mind az öt vizes sportág technikai bizottságában lesz magyar képviselő, és további bizottságokban is ott ülnek majd a magyar szövetségek küldöttei.

Ismét a MAC következik

Ismét a MAC következik

2020. nov. 29.

A listavezető MAC HKB Újbuda elleni hazai mérkőzéssel folytatják az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.

Törölték az európai versenyeket is

Törölték az európai versenyeket is

2020. nov. 28.

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) pénteken törölte a rövidpályás-gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának európai versenyeit is.

Gyulai Memorial - Július 6-án lesz a jövő évi verseny

Gyulai Memorial - Július 6-án lesz a jövő évi verseny

2020. nov. 28.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) kiadta második számú egynapos sorozatának, a Kontinentális Kör Arany versenyeinek 2021-es naptárát, amely szerint a Gyulai István Memorialt július 6-án rendezik meg Székesfehérváron.

Nem lehet hibázni!

Nem lehet hibázni!

2020. nov. 28.

Ismét hazai környezetben lép pályára a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely vasárnap kora délután a Szekszárd együttesét látja vendégül a stadionban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő