Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 25. Eugénia Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szép szezonzáró

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2018. jún. 10., 18:08

Két harmadik és két negyedik hellyel zárták a DKKA leány kézilabda csapatai a 2017/2018-as szezon utolsó utánpótlás tornáját.

Négy korosztály számára rendezett tornát szombaton a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, mely ezúttal az U7-es, az U8-as, az U9-es és az U11-es csapatokat látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A legkisebbek között csak akadémiánk két együttese indult, így ők egymás ellen játszottak két összecsapást, melyekből a második számú együttes jött ki végül győztesen.

Az U8-asoknál kispesti siker született, itt a DKKA fiataljai a harmadik és negyedik helyen végeztek, míg az U9-eseknél a negyedik helyen fejezték be a küzdelmeket a dunaújvárosiak. Az U11-es korosztály viadalában hat együttes vett részt, s a Farkasvár együttese mindegyik meccsét megnyerve szerezte meg az aranyérmet a második Érd és a harmadik DKKA előtt. A "nagyoknál" jutott egy szép egyéni elismerés is a mieinknek, ugyanis a torna legjobb kapusának akadémiánk tehetségét, Tóth Emmát választották meg a szakemberek.

U7
DKKA II. - DKKA I. 8-2
DKKA I. - DKKA II. 11-13

U8
Dömsöd - DKKA I. 7-5
Kispest - DKKA II. 22-1
DKKA I. - DKKA II. 21-2
Dömsöd - Kispest 6-16

Végeredmény: 1. Kispest, 2. Dömsöd, 3. DKKA I., 4. DKKA II.

U9
Szekszárdi FGKC - Kispest I. 7-15
Kispest II. - DKKA 11-7
Szekszárdi FGKC - DKKA 13-8
Kispest II. - Kispest I. 9-18

Végeredmény: 1. Kispest I., 2. Kispest II., 3. Szekszárd, 4. DKKA

U11
DKKA - Dömsöd 25-15
Érd - Duna-Pent NKSE 15-7
Farkasvár DSE - Dömsöd 38-7
Budaörs – Duna-Pent NKSE 32-5
Farkasvár - DKKA 22-13
Érd - Budaörs 17-13
Duna-Pent NKSE - Dömsöd 7-17
Budaörs - DKKA 28-29 (hétméteresekkel)
Érd - Farkasvár 13-24

Végeredmény: 1. Farkasvár, 2. Érd, 3. DKKA, 4. Budaörs, 5. Dömsöd, 6. Duna-Pent NKSE.

Legjobb kapus: Tóth Emma (DKKA)

2. Galéria
kélzilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

Négy utánpótlás korosztály együttesei mérték össze egymással erejüket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szezonzáró tornáján.

Sándor Judit
DKKA utánpótlás torna - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2018. jún. 10.

A rovat további hírei: Sport

Kovács-Seres Hunor ezüstérmes az Eb-n

Kovács-Seres Hunor ezüstérmes az Eb-n

2025. jún. 19.

Nagy csatában végzett a nyíltvízi úszók tíz kilométeres versenyszámának második helyén Kovács-Seres Hunor a setubali korosztályos Európa-bajnokságon.

Remek eredmények az Intercisa Kupán

Remek eredmények az Intercisa Kupán

2025. jún. 19.

Közel ötven dobogós helyezéssel zárták az Intercisa Kupa elnevezésű viadal küzdelmeit a DKSE úszó szakosztályának versenyzői a Fabó Éva Sportuszodában.

Jó kezekben az utánpótlás

Jó kezekben az utánpótlás

2025. jún. 18.

Elégedetten tekintett vissza a mögöttük hagyott időszakra a DKSE torna szakosztályának vezetőedzője, Trenka János, míg Barta Endre és Motyovszki Mátyás a szakosztálynál végzett munkát dicsérte tornászaink kedd délutáni edzésén.

DSTV: ovisok rúgták a "bőrt"

DSTV: ovisok rúgták a "bőrt"

2025. jún. 18.

Ismét pattogott a labda a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Dunaújvárosi Óvoda szervezésében. Az Ovi Foci Kupa első fordulójának ez alkalommal az Aprók Háza tagóvoda adott otthont. Hangkép.

Volt KHL-es csatár az Acélbikáknál

Volt KHL-es csatár az Acélbikáknál

2025. jún. 18.

A huszonkét esztendős Tigran Jarulin harminc meccsen kapott lehetőséget a világ egyik legerősebb bajnokságában, s a 2025/2026-os szezonban az Acélbikák támadó szekciójában bizonyíthat.

Taroltak a veterán birkózók a bajnokságon

Taroltak a veterán birkózók a bajnokságon

2025. jún. 17.

Tizenhat egyéni éremmel és a csapatverseny megnyerésével zárták a Kiskunhalason megrendezett Veterán Országos Bajnokság küzdelmeit a DKSE birkózói.

DSTV: bajnokóra Czifra Bettina Lilivel

DSTV: bajnokóra Czifra Bettina Lilivel

2025. jún. 17.

Folytatódott a "Bajnokóra" a Vasvári Pál Általános Iskolában. Legutóbb a DKSE tornászával, Czifra Bettina Lilivel találkozhattak az intézmény jelenlegi tanulói. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. DSTV: a Wesley eredményei

  3. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  4. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Top hírek

  1. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  2. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő