Tengerentúli ellenfelekkel készülünk

doszerk - 2018. június 21. 13:15

Az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok, valamint Ausztrália és Japán lesz az ellenfele a júliusi Európa-bajnokságra címvédőként készülő magyar női vízilabda-válogatottnak a jövő héten szerdától péntekig sorra kerülő Vodafone Kupán.

Bíró Attila szövetségi kapitány az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón elmondta, azért választotta a tengerentúli riválisokat, mert úgy számolt, ha lemaradnának a világliga szuperdöntőjéről - amely végül be is következett -, akkor se teljen úgy el a nyár, hogy a csapatba bekerülő fiatalok nem játszanak a nemzetközi élmezőnnyel. "A legjobb erőfelmérő szerintem a világ legjobbjaival találkozni" - jegyezte meg a szakember, aki elégedett a felkészülés jelenlegi állásával, s bízik benne, hogy a barcelonai Eb-n a legjobb formában lesz az együttes.

Kép forrása: mvlsz.hu (Madar Dávid felvétele)

Keszthelyi Rita csapatkapitány elmondta, sok az új arc a csapatban, éppen ezért ő megpróbál minden edzésen mással passzolgatni, vagy egykapuzni. "Szépen haladunk előre az összeszokást tekintve, minden mérkőzéssel egyre jobban össze fog kovácsolódni a társaság" - nyilatkozott Keszthelyi Rita. Beck György, a névadó szponzor Vodafone Magyarország Zrt. elnöke kiemelte, ahogy a cég az üzleti életben, úgy a magyar vízilabda is világszínvonalú minőséget képvisel. A margitszigeti Hajós Alfréd Uszodában sorra kerülő Vodafone Kupára a belépés ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött, ezt a drukkerek a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján tehetik meg.

-MTI-

A rovat további hírei: Sport

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

2025. okt. 23.

Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.