Csoportelsők a juniorok
A norvégokat is simán legyőzve szerezte meg csoportja első helyét a magyar női junior kézilabda válogatott a debreceni világbajnokságon.
A szintén hibátlan norvégok elleni találkozóval zárta a debreceni világbajnokság csoportkörét a magyar női junior kézilabda válogatott. A dunaújvárosi Klujber Katrinnal felálló magyar csapat nagyon készült a mérkőzésre, mindenképpen szeretett volna csoportelsőként zárni, s ezért mindent el is követett az első félidőben. Együttesünk kiválóan kezdett, korán előnybe került suba védéseire alapozva, s mivel támadásban sem nagyon hibáztak a mieink, a norvégoknak már a 9. percben időt kellett kérniük (8-4). Ez sem sokat segített azonban az ellenfélen, mert hiába jöttek fel 10-7-nél három találatra, Klujber értékesített heteseivel már öttel meglógott válogatottunk a norvégoktól (15-10). Hiába próbált meg mindent az ellenfél, Suba továbbra is parádézott a kapuban, míg az ellenfél kapuja előtt gyakorlatilag nem tudtak hibázni a mieink, így a szünethez érve már magabiztos, 20-13-as előnynek örülhettünk.
Kép forrása: hungaryhandball2018.hu
A norvégok azonban tetemes hátrányuk ellenére sem adták fel, a második felvonást jobban kezdték fiataljainknál, szűk tíz perc alatt kettővel csökkentették a különbséget, majd a 43. percben muszáj volt időt kérnie Golovin mesternek, mert négy csökkent a mieink előnye (24-20). A magyar csapat jól reagált a helyzetre, s Klujber kilencedik találata után sikerült visszaállítani a két gárda közti félidei differenciát (27-20). A mérkőzésből hátralévő időben már esélyt sem adott ellenfelének a magyar csapat a felzárkózásra, a mieink a hajrában már tetszés szerint érték el góljaikat, s végül nagyon sima, 35-27-es győzelmet aratva szerezték meg a csoport első helyét úgy, hogy Klujber Katrin tíz góllal vette ki a részét a mieink szép sikeréből.
A rovat további hírei: Sport
Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson
2025. aug. 10.
Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!
Folytatná jó sorozatát a DFC
2025. aug. 09.
Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.
Egy ide, egy oda
2025. aug. 09.
A házigazdától három góllal kikapott, az MTK ellen viszont három találattal nyerni tudott a DKKA női kézilabda csapata kisvárdai felkészülési tornáján.
Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál
2025. aug. 08.
A fiatal orosz támadó már harmadik szezonját kezdheti el a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.
Ellenfelet kapott a DFC a kupában
2025. aug. 08.
A BLSZ I-ben szereplő Kelen SC lesz a Dunaújváros FC labdarúgóinak vetélytársa a Magyar Kupa második fordulójában.
DSTV: szeretik a népautót
2025. aug. 07.
Úgy tűnik, az országban egyre többen tudják, Dunaújváros remek helyszíne a különböző autós találkozóknak, fesztiváloknak. Az elmúlt napokban Volkswagen-fanatikusokkal is találkozhattunk a Szalki-szigeten. Hangkép.
Biztos győzelem Pakson
2025. aug. 07.
Négy gólt szerezve arattak győzelmet a Paks második csapatának otthonában a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III dél-Nyugati csoportjának második fordulójában.