Három válogatott játékos, két nemzetközi edzőtábor

Szárszó Lajos - 2018. július 23. 7:38

Kim Rasmussen, a Magyar Női Kézilabda Válogatott szövetségi kapitánya három DKKA játékost, Szalai Babettet, Szekerczés Lucát és Sirián Szederkét hívta be bő keretébe. Ők jelenleg Törökországban készülnek a válogatottal, majd onnan egyenesen repülnek át Dániába, a DKKA felkészülésének helyszínére, így igen izgalmas időszakot élnek meg.

Még csak most kezdődött el a felkészülési, alapozási időszak női kézilabdázóinknál, máris nagyszerű hírekről számolhatunk be, hiszen György László csapatából három játékos is bekerült a válogatott bő keretébe. Ők jelenleg Törökországban készülnek a válogatottal, majd onnan egyenesen repülnek át Dániába, a DKKA felkészülésének helyszínére, így igen izgalmas időszakot élnek meg.

Szalai Babett, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 28 éves irányítója Körmenden született, itt is kezdett el kézilabdázni, míg 2004-ben a Győr együttese le nem szerződtette. Az akkor még balszélső poszton szereplő játékos 2009-ig erősítette a Rába-parti együttest, majd Debrecenben, aztán egy év elteltével Siófokra szerződött. Akadémiánk felnőtt együttesét 2015 óta erősíti, irányító és szélső poszton is remekül helyt tud állni, igaz a Kohásznál elsősorban középen számít rá a szakvezetés. Babett kulcsszerepet játszott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 2016-os EHF Kupa-győzelmében is, az elmúlt években mutatott formája alapján egyáltalán nem érdemtelenül került be a magyar válogatott bő keretébe, s biztosak vagyunk abban is, hogy mindent elkövet majd azért, hogy ott legyen a novemberi Európa-bajnokságon is.

- Az alapozási időszakot nagyon szeretem, de azért a szabadság alatt is kellett egyéni feladatokat végeznünk. Úgy érzem, hogy jó erőállapotban vagyok, de az biztos, hogy a bajnokság kezdetéig még erősebb, még jobb leszek. A tavalyi bajnokságban nagyszerű eredményt értünk el, melyet az idén is szeretnénk elérni. Örömmel fogadtam a szövetségi kapitány meghívását, hiszen ez nagy megtiszteltetés. Ez az elismerés egyben azt is jelenti, hogy jó úton járok, jó és eredményes munkát végeztem az elmúlt időszakban. Ez pozitívan töltött fel az alapozási időszak kezdetén. Az, hogy a válogatott tagjaként Törökországban lehetek arra is jó, hogy még jobban megismerjem társaimat, de a legfontosabb, hogy minél több feladatot végezzünk el, mellyel az erőnlétünket és a taktikai sokoldalúságunkat javíthatjuk. Ez mind a csapatnak, mind egyénileg a játékosoknak kiváló lehetőség a fejlődésre. A válogatott feladatok után azonnal repülünk Dániába, a DKKA edzőtáborába, amely igen izgalmas út lesz. Már a pakolás sem volt egyszerű, hiszen kétfelé kellett csomagoljunk, melyből már poénokat is gyártottunk. Még jó, hogy hárman együtt vagyunk, hiszen így jobban el fogunk tudni igazodni az utazás során. Nagyszerű tudni, hogy vannak olyan csapattársaim, akikre mindig számíthatok, így most ezt a feladatot is meg fogjuk oldani. Az utóbbi napokban nagy boldogságot okozott a DKKA csapatának az, hogy Klujber Katrin junior világbajnok lett, akinek ezúton is gratulálok. A torna alatt folyamatosan tartottam vele a kapcsolatot, és minden meccsét végigszurkoltam. Próbáltam benne a lelket tartani akkor, amikor fáradtabb volt, vagy amikor fájt a térde. Bízom abban, hogy ez számára segítség volt.

A 24 éves jobbátlövő Szekerczés Luca Bonyhádon született, ám kézilabdázni Szekszárdon kezdett el, s itt mutatkozott be először az első osztályú felnőtt bajnokságban is. Utánpótlás játékosként a serdülő, ifjúsági és junior válogatott oszlopos tagja volt, ifjúsági Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, míg a junior vb-n a hetedik helyen végzett, s itt a világbajnokság All-Star csapatába is beválasztották. 2012-ben a Ferencvároshoz szerződött, majd novemberben megválasztották az év legjobb ifjúsági játékosának, s a felnőtt bajnokság mellett pályára léphetett a Bajnokok Ligájában is. 2014-től Siófokon játszott kölcsönben, majd visszatért a Fradihoz, ám a 2016/2017-es szezont külföldön, a német Metzingen csapatában kezdte meg, mellyel az EHF Kupa elődöntőjéig jutott. Luca 2017-ben szerződött Dunaújvárosba, azonnal kulcsembere lett együttesünknek, s a tavalyi szezonban lejátszott 29 hivatalos mérkőzésén 133 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába.

- Először világbajnok csapattársamnak, Klujber Katrinnak gratulálok, mely sikert meg is könnyeztem. Nagyszerűen játszott a magyar csapat, akik megmutatták, hogyan kell egymásért küzdeni. Ez a teljesítmény mindenki számára példaértékű kell, hogy legyen. Az, hogy itt lehetek Törökországban a felnőtt válogatott tagjaként nagyon megtisztelő. Ez hatalmas lehetőség arra, hogy még többet fejlődjek, mely időszakban be szeretném azt bizonyítani, hogy a jövőben a szövetségi kapitány számíthat a játékomra. Úgy tudnék ott maradni a szűk keretben, ha a játékom a következő időszakban még többet javulna. Örülök annak, hogy az alapozási időszakban most más impulzusok érnek, mely segít abban, hogy a bajnokság kezdetén a legjobb felkészültségi állapotban legyek. Érdekes helyzet előtt állunk, hiszen Törökországból azonnal repülünk át Dániába, a Kohász felkészülésére. Mindezt okosan, két táskába pakolva kell összeraknunk, de közben biztosan sokat kell majd mosnunk, hiszen vannak olyan ruháink, melyekre mindkét helyen szükségünk van. A nyári szünet igen jólesett, de most újult erővel vágunk neki az előttünk álló feladatoknak, hiszen legalább olyan eredményt szeretnénk elérni, mint a tavalyi szezonban.

A 24 éves szegedi születésű beálló Sirián Szederke (képünkön balról az első) Győrben ismerkedett meg a sportág alapjaival, itt mutatkozott be először a felnőtt csapatban, s tagja volt a 2012/2013-as, valamint a 2013/2014-es bajnok, valamint Bajnokok Ligája győztes együttesnek, igaz a világklasszis Heidi Løke mögött ekkor nem kapott túl sok játéklehetőséget, viszont közben alapembere volt a 2013-ban U19-es Európa-bajnokságon ezüstérmes magyar utánpótlás válogatottnak. A 2014/2015-ös szezontól már a Debrecen játékosa volt, s bár egy térdsérülés miatt szinte a teljes idényt kihagyta, a következő bajnoki szezontól már alapembere volt a Lokinak, s folyamatos fejlődésének köszönhetően Kim Rasmussen szövetségi kapitány 2017-ben meghívta a magyar válogatott keretébe, melyben a horvátok elleni mérkőzésen be is mutatkozhatott. György László vezetőedző támadásban és védekezésben is számít a remek képességű játékosra, aki idén nyáron csatlakozott a DKKA felnőtt csapatához.

- Nagyon büszke vagyok csapattársam, Klujber Katrin és a junior válogatott teljesítményére, melyhez gratulálok! Mind Katrin, mind a csapat kiegyensúlyozott, egyben kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Nagyon várom, hogy a pihenő után együtt dolgozzunk. A munkát már elkezdtük Dunaújvárosban, mely alapján jó erőben érzem magam. Nagyon szeretem az új kihívásokat, semmilyen feladat elől nem hátrálok meg. Az újdonságok megtanulása pozitív izgalommal jár, melyeket odafigyeléssel, társaim segítségével meg lehet oldani. A felnőtt válogatottba kapott meghívásom nagy örömmel töltött el. Úgy érzem, hogy a mögöttünk lévő időszakban a fejlődésem folyamatos volt, melyet a szövetségi kapitány is figyelemmel követett. Az elmúlt másfél évben részt vehettem a válogatott munkájában, ott voltam az edzőtáborokban, és nagyon várom már, hogy beérjem a munkám gyümölcse. Nagyon szeretnék a szűk keretnek a tagja lenni, hiszen még nem volt lehetőségem sem Európa, sem világbajnokságon részt vennem. Türelmetlen nem vagyok, de mindent megteszek annak érdekében, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Ez akkor válhat valóra, ha a szövetségi kapitány a támadások mellett a védekezésben is számít majd rám, melyért nagyon meg kell küzdenem. A következő napokban nagy utazás vár majd rám is, hiszen Törökországból Dániába kell átrepülni. Ebben az a jó, hogy hárman tesszük meg az utat, mely biztosan nagy izgalmakkal jár majd. De talpraesettek vagyunk, és mindent megoldunk.                                                                                               

A rovat további hírei: Sport

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

Újra élen a címvédő

Újra élen a címvédő

2024. ápr. 17.

Magabiztos győzelemmel vette vissza a tabella első helyét a Karmacsi Autó gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Két játékos távozik a DKKA-tól

Két játékos távozik a DKKA-tól

2024. ápr. 17.

Nick Viktória kilenc, Horváth Petra két szezont követően távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesétől.

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2024. ápr. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülői kikaptak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Ferencváros elleni hazai bajnokin.

Még van esély az alsóház megnyerésére

Még van esély az alsóház megnyerésére

2024. ápr. 16.

Hatékonyabb második félidei játékával aratott magabiztos győzelmet Érden a Dunaújváros Futsal együttese az NB II alsóházának hétfő esti fordulójában.

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

2024. ápr. 15.

Tavalyi eredményükön öt helyet javítva fejezték be az országos diákolimpia debreceni fináléjának küzdelmeit a Lorántffy iskola leány röplabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.