Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kezdésnek jó volt!

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
MTK
felkészülés

facebook megosztás

doszerk - 2018. júl. 20., 17:38

Magabiztos, 29-20-as sikert aratott az MTK elleni fővárosi felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.

Az MTK otthonában játszotta első nyári felkészülési mérkőzését ma délután négy órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. György László vezetőedző ezúttal még számíthatott három felnőtt válogatott játékosára, ugyanakkor a junior világbajnok Klujber Katrin megérdemelt pihenőjét tölti még, így ő, valamint a műtét után lábadozó Cifra Anita ezúttal nem léphetett pályára. Együttesünk a Tomasevics – Grosch, Szekerczés, Nick, Micijevic, Szalai, Kazai összeállításban vágott neki a fővárosi találkozónak, melynek első perceiben még fej-fej mellett haladt a két csapat. A 10. percben 5-5-ös állást mutatott az eredményjelző, újabb tíz perc elteltével már a Kohász állt közelebb a sikerhez, míg a félidő végén már 15-10-es dunaújvárosi előnynek örülhettek a DKKA drukkerei.

Kép: DO-archív

A fordulás után Csapó Kyra állt a kapuba, s ahogy az várható volt, szépen lassan minden játékosának lehetőséget adott a Kohász szakvezetője. Együttesünk magabiztosan tartotta előnyét sőt, még növelni is tudta azt, így a 40. percben már 19-12-re vezetett. A véghajrában már a legfiatalabbak is szerephez jutottak, így Mihály Petra, Nagy Zsuzsanna és Fodor Neszta is pályára lépett, ám a mieink így is növelni tudták a különbséget a két csapat között, s végül magabiztos, 29-20-as győzelmet arattak.

MTK – DKKA 20-29 (10-15)

A DKKA gólszerzői: Kazai 4, Micijevic 4, Szekerczés 4, Dombi 3, Ferenczy 3, Nick 3, Sirián 3, Grosch 2, Szalai 1, Molnár 1, Fodor 1.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: mozgásban tartanak

DSTV: mozgásban tartanak

2025. szep. 23.

Városunkban nagy hagyománya van a sportnak és a különböző közösségi rendezvényeknek. Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón. Hangkép.

Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE

Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE

2025. szep. 23.

Négy pályán összesen százhúsz egyéni és harminc páros mérkőzést játszottak a résztvevők a Danubius KSE tollaslabdázóinak évadnyitó versenyén.

Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

2025. szep. 23.

Négyszázezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) etikai- és fegyelmi bizottsága a Motherson Mosonmagyaróvári KC-t a szeptember 10-én játszott Mosonmagyaróvár-Győr női NB I-es mérkőzésen történt rasszista atrocitás miatt.

A veretlenség megmaradt

A veretlenség megmaradt

2025. szep. 22.

Bár korán vezetést szerzett, végül "csak" egy ponttal gazdagodott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Balatonlelle elleni bajnoki találkozón.

Bebők Lara parádézott az ORV-n

Bebők Lara parádézott az ORV-n

2025. szep. 22.

Két aranyéremmel, egy ezüsttel és rengeteg hasznos tapasztalattal zárták a DKSE ifjú kajak-kenusai a Racicéban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét.

Bajnokokat avattak a tornászok

Bajnokokat avattak a tornászok

2025. szep. 22.

Címet védett a DKSE "B" csapata a Szuper Csapatbajnokságon, míg a szerbajnokság küzdelmeit összesen hat éremmel zárták a dunaújvárosi tornászok.

Továbbra is hibátlan a DFC

Továbbra is hibátlan a DFC

2025. szep. 21.

Sorozatban harmadik bajnoki meccsét nyerte meg a Dunaújváros FC női labdarúgó csapat, mely ezúttal Nagykanizsáról hozta el a három pontot.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  2. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  3. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő