Nem mennek be a vonatok a Délibe
A Déli pályaudvar helyett Kelenföldről indulnak és oda érkeznek a vonatok - közölte a Mávinform kedd délután az MTI-vel.
Korábban azt közölték: a budapesti Déli pályaudvaron tolatás közben kisiklott egy motorvonat és megdöntötte a felsővezeték-tartó oszlopot. Emiatt itt szüneteltették a vonatközlekedést. Délutáni közleményük szerint 16 órától újabb korlátozásokat vezettek be. A pályaudvaron, továbbá a Déli pályaudvar és Kelenföld között nem közlekedhetnek a vonatok.
A pusztaszabolcsi, dunaújvárosi és a székesfehérvári elővárosi vonatok, továbbá a nagykanizsai, keszthelyi, tapolcai, zalaegerszegi és szombathelyi távolsági vonatok Kelenföldig közlekednek, és onnan is indulnak. Az érintett dunántúli vonatok a helyreállításig a menetrendjüktől eltérően jelentős késésekkel közlekednek - tették hozzá.
A Mávinform azt kéri az utazóktól, hogy indulás előtt tájékozódjanak az állomásokon az információs szolgálatoknál, továbbá a MÁV-csoport honlapján: https://www.mavcsoport.hu/, illetve a Vonatinfón. Mobiltelefonról a vonatinfó applikáción keresztül is elérhetők az ezzel kapcsolatos információk, tájékozódni lehet továbbá a MÁVDIREKT információs szolgálatánál is.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig
2025. aug. 01.
Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.
Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center
2025. júl. 31.
Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.
Boldog születésnap, szép családi körben
2025. júl. 29.
Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.
DSTV: gondos tervezés
2025. júl. 27.
A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.
Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség
2025. júl. 26.
Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.