Ötödébe hazai kitermelésből
A hazai kitermelés a teljes magyar gázfogyasztás 18-20 százalékát biztosítja - mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn, ahol bemutatta a hivatal és a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat kiadványát.
A Szénhidrogének Magyarországon: Eredmények, lehetőségek című könyv átfogó képet nyújt a magyar szénhidrogén-vagyonról - emelte ki a szóvivő. Zelei Gábor, a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat elnöke arról beszélt, hogy a szénhidrogénipar a világ egyik legdinamikusabban fejlődő iparága, tíz évenként is olyan fejlesztési ugrások vannak a kutatásban, amelyek akár teljesen újraértelmezhetik a korábbi modelleket, amelyeket az adott technológiai szinten megadtak a kutatócégek.
Hangsúlyozta, emiatt érdemes oda is visszanyúlni, ahol korábban azt mondták, nincs vagy nem kitermelhető a szénhidrogén. A bányászati ügyekért felelős tárca 2013 óta minden évben ír ki koncessziós pályázatokat kőolaj és gáz- kutatásra, 2018 első negyedévében a kitermelt kőolajnak és gáznak a húsz százalékát ezeken a pályázatokon elnyert kutatásokból származó termelés tette ki - mondta a szakember.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson
2024. máj. 14.
Három jelölőszervezet, két polgármester-jelölt és összesen harmincegy képviselőjelölt szerepel majd a szavazólapokon a június 9-i önkormányzati választáson.
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.