Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Zarándoklat Szent Panteleimon emlékére

Kultúra
zarándoklat
Szent Pantaleon
egyház
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. júl. 29., 15:51

Véget ért a hatodik Szent Pantaleimon zarándoklat szombaton, a résztvevők pedig harmadik éve tették meg gyalogosan az útvonalat Beloiannisztól Dunaújvárosig.

Tíz órán át tartott szombaton a hatodik Szent Pantaleimon zarándoklat, melyet idén is a Pentelei Monostor Bizottság szervezett. A Beloiannisztól Dunaújvárosig tartó gyalogostúrán ebben az évben összesen huszonnyolcan vettek részt, közülük páran az út csak egy szakaszán kísérték a többieket. Terekiné Rendes Éva, a menet szakmai segítője, az útvonal megtervezője elmondta, a menet reggel fél nyolckor indult, majd tíz óra alatt összesen 34,85 kilométert tettek meg. Ebből hét órát gyalogoltak, a többi időt pihenéssel töltötték és persze több megállót is beiktattak, például a rácalmási szerb templomban, ahol egy kis ünneplés várta őket. A zarándoklatot nehezítette, hogy az első órákban végig zuhogott az eső, de tizenegy előtt szerencsére elállt és utána a nagy melegben könnyen megszáradtak a résztvevők. Végül délután fél hat körül értek be a dunaújvárosi kompkikötőhöz, ahol a pihenés előtt még a Pantaleimon ikon mellett megáldották azt a keresztet, amit vízre is bocsátottak Szent Pantaleimon emlékére.

A rovat további hírei: Kultúra

„Az én világom”

„Az én világom”

2017. feb. 08.

Festményekből nyílt tárlat a Munkásművelődési Központ galériájában. Jeszenői Endre alkotásait február végéig tekintheti meg a nagyérdemű.

Nagy színpad, nagy nevek

Nagy színpad, nagy nevek

2017. feb. 08.

Pénteken 19 órakor a Bartók színháztermében Benda Gábor különleges hangulatú zongoraestjét láthatjuk, híres vendégművészek közreműködésével.

Kiteljesedett és megtört karrierek

Kiteljesedett és megtört karrierek

2017. feb. 05.

2017-es „kerek” évfordulóinkat számba vevő sorozatunk záró darabjában visszapillantunk két jeles sportoló hölgy egykori sikereire és pályafutására. És megemlékezünk a koncertjáró fiatalok hajdani bálványáról, a különös sorsú énekesről.

Vaddisznólesőben

Vaddisznólesőben

2017. feb. 04.

Szó esett erről nemrég, de emlékeztet is rá a gyerek: vaddisznó. Eldőlni látszik a hétvégi kirándulás dolga. És a rendelés mellé egy kívánság: nosztalgiavonat. Indulás hát szombat reggel, irány a pályaudvar, ahonnét közelítetek a mesés erdő felé.

Rekordszámú pályamű érkezett

Rekordszámú pályamű érkezett

2017. feb. 03.

Csütörtökön délután a Bartók színházban kiderült, kik azok, akik a közel ötszáz beérkezett pályamű közül kiemelkedő eredményt értek el, és akiknek rajzait Budapesten is kiállítják majd a Jézus élete című vándorkiállítás végén.

Könyvbemutató, születésnapi köszöntővel

Könyvbemutató, születésnapi köszöntővel

2017. feb. 02.

A Kortárs Művészeti Intézetben látható Birkás István kiállítást a filmvetítés mellett egy könyv is kiegészíti, mely a művész munkásságát mutatja be.

Pokolgépet is játszanak majd?

Pokolgépet is játszanak majd?

2017. feb. 01.

Újabb nagy nevet jelentettek be a Rockmaraton szervezői. A Hammerfall is jön a Szalki-szigetre. Vajon elnyomják-e a Pokolgéptől a Hol van a szó című számot?

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő