Az út végén

2018. augusztus 5. (vasárnap) 9:47 - Várkonyi Balázs

Északra tartunk. A végcél egy üzem, útitársam műszaki prezentációra készül. Cége extra minőségű szerkentyűit kínálja majd az eddig még ismeretlen vállalatvezetőnek. Mesél a szerkentyűről, értek, amit értek, az nem sok, a műszaki dolgokban nem vagyok járatos, de ő lelkesen magyaráz. Könnyű neki, gépészeti ismeretére támaszkodhat, amit az egyetemen szívott magába.

Nyelvek, művészetek, irodalom, ez érdekelte valamikor. Míves írások kerültek ki keze alól, a legkülönösebb az volt, amelyben a kukorica meséli el gyötrelmeit, amiket ki kell állnia rövidke élete során. Gimnazista barátnője szellemes, finom rajzokat készített hozzá, remek kis képregény született. Amúgy ő is igen jól rajzolt, pályázatokat nyert sorra, akkor ment el kedve a dologtól, amikor egy kiállításon a művek közül a fődíjast, vagyis az övét valaki eltüntette. Mi tagadás, önérzetes gyerek volt. A diákszínjátszásban is kipróbálta erejét, a patinás gimnázium évente zajló színházi hetein mindig feltűnő sikert aratott. Eme előélet után meglepetést keltett, hogy a műszaki tudományok felé vette útját, de az élet váratlan fordulatokkal van tele, mondták tanárai.

Szóval megyünk a cél felé, kis falvakon át vezet az út, nézzük a varázslatos tájat. Az egyik faluban járdafelújítás, együttérzéssel figyeljük, ahogy a rettentő melegben dolgoznak az emberek, hőgutától fenyegetve. Mi is ki vagyunk tikkadva, de nekünk azért sokkal könnyebb… Közben folytatódik ifjú emberünk előadása, már sokkal okosabb vagyok, de még nem eléggé – gondolhatja –, néha visszakérdez, én meg felmondom a leckét. Rájövök, most ő edzést tart a hamarosan bekövetkező éles bevetéshez. Becsületbeli dolog, mondja, hogy jól szerepeljen. Tudom, sikerül majd neki. Kérdezem, meddig tart a dolog, azt mondja, talán fél óra, de az nem lenne jó. Ha sokkal hosszabb, az ígér sikert. Vagyis későbbi megrendelést.

Megérkezünk. Pihenőbe helyezem magam. Várok. Eltelik fél óra, majd egy is, ez már jót jelent, végül majdnem másfél órás lett a szeánsz. Jön kifele, a zakóját még a hőség ellenére sem veti le, a nyakkendőt sem oldja meg, eleganciáját őrzi, amíg látótávolságban vagyunk. Aztán irány haza. Útközben ismét beszélgetünk, most már nem műszaki dolgokról, hanem a jövőről. Az ismeretlenről. Mert amikor ez a szakmai út zajlott, szerdán, augusztus elsején, ő már épp egy napja állástalan volt. Kedd délután, főnöke szabadsága idejében egy másik főnök közölte: letelt a próbaidő, ennyi volt… Amikor három hónapja munkába állt, valaki figyelmeztette, sok cégnél bevett szokás, hogy kis pénzért próbaidőseket alkalmaznak, majd ha az letelik, fel is út, le is út, jöjjön a következő, mit sem sejtő jelölt. Ő is tudta, semmi sem biztos, de arra nem számított, hogy aki őt felvette, s aki elégedett volt a munkájával, annak tudta nélkül, épp az erdélyi nyaralása alatt kötik az ő talpára az útilaput.

Kérdezem, de hát elsején, immár egy napja elbocsátottként, miért teljesítette az utolsó feladatot, így válaszolt: tisztességből.

Csöndben autóztunk aztán hazafelé.

A rovat további hírei: Napraszóló

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.

Újvárosi hódítók

Újvárosi hódítók

2019. február 10. (vasárnap)

Ismét egy évforduló. Nem „kerek”, nem is évszázadot megidéző – egyszerű, szerény, amolyan semmi különös nap a kalendáriumban. De valakiknek nagyon sokat jelent: a fiatalságukra emlékeztet. És voltaképpen az egész életükre.

A farkas nem ordít be…

A farkas nem ordít be…

2019. február 03. (vasárnap)

Éjszakai csönd volt. A kisfiú az ablak előtt állt, kifelé nézett, közben meztelen talpát néha fölemelte és a másik lábához dörgölte. Fázott zokni nélkül. Anyja csodálkozva figyelt, majd, hogy nem történt semmi, megszólalt: Mit csinálsz te itt? A fiúcska majdnem összeesett az ijedségtől. Azt motyogta, hogy nem tudott aludni. Anyja gyorsan ágyba dugta.

Umcacca és társai

Umcacca és társai

2019. január 31. (csütörtök)

Egy hirdetésben bukkanok rá: Kucorgó tér. Hangulatos, kedves név, a terecske is biztosan rászolgált erre; de mitől lett kucorgó?

A faegér papája

A faegér papája

2019. január 30. (szerda)

Az elegancia, barátom, az elegancia az ok! Nagy hirtelen ezt adtam magyarázatként, amikor szomszédom megkérdezte, mi a csudának nekem laptophoz egér.

Munkaélmény, életpélda

Munkaélmény, életpélda

2019. január 27. (vasárnap)

Úgy hívták: „a kis sánta amerikai”. Olajmunkás körökben terjedő kósza legendák hőse volt. Ha volt egyáltalán. Mert olyan valószerűtlen, hogy valaki, akinek neve sem ismert, igaz történetek főszereplője legyen. De ez csupán az én fikcióm.

A bunyós masiniszta

A bunyós masiniszta

2019. január 19. (szombat)

Szörnyű hibát vétett azon a régi januári estén Tóth Gyula fékező: vacsora után a szálláshelyen a saját lábára húzta Klenner mozdonyvezető becses lábbelijét, a szőrcsizmáját. A masiniszta, hogy megnevelje a vétkest, a szőrcsizmával agyba-főbe verte.