Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hasznos viborgi tapasztalatok

Sport
Dunaújváros
kézilabda
DKKA
felkészülés
Viborg
György László

facebook megosztás

spigott - 2018. aug. 06., 13:29

Elégedetten tekintett vissza kézilabdázóink egyhetes dániai edzőtáborára György László, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetőedzője.

Viborgban edzőtáborozott az elmúlt héten a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely a kőkemény napi edzésmunka mellett három felkészülési mérkőzésen is pályára lépett. György László tanítványai az Odense ellen 29-27-es, míg házigazda Viborg ellen 23-21-es sikert arattak, s ugyan a Silkeborg 28-19-re legyőzte a mieinket, a DKKA vezetőedzője összességében elégedetten értékelte a mögöttük hagyott időszakot.

"Nagyszerű környezetben tudtuk eltölteni ezt az egy hetet, csak az edzésekkel, mérkőzésekkel, pihenéssel, regenerációval tudtunk foglalkozni, minden feltétel adott volt az előzetesen eltervezett munkához, s visszatekintve elmondhatom, hogy ami kitűztünk magunk elé célként, azt sikerült is itt megvalósítani. Fontos volt számunkra az is, hogy más környezetben készülhettünk kicsit, s a klíma is teljesen alkalmas volt arra, hogy a nagyobb terhelést könnyebben elviseljék a lányok. Emellett tényleg minden feltétel adott volt a munkához, remek körülmények fogadtak minket, ráadásul szenzációs volt az a miliő is, ami körülvett minket. Láttuk, hogy a többi felnőtt csapat miként készül, testközelből tapasztalhattuk, hogy nem ingyen adják azt a fizikumot, amivel egyes csapatok tagjai rendelkeznek, hanem izzadságos, kőkemény munkával érik azt el" – árulta el György László.

Vezetőedzőnk már korábban elmondta, hogy Dániában nagyon komoly munka vár a csapat tagjaira, ám a szakember nagyon elégedett volt tanítványai hozzáállásával.

"Nem volt könnyű, nagy terhelést kaptak a lányok, s emellett három nagyon komoly tesztmérkőzést is vívtunk, amelyeken hasznos dolgokat tudtunk gyakorolni, s edzői szemmel felfedezni, hogy mi az, amire szükségünk van még, mit kell még gyakorolnunk. Próbálgattuk az új és visszatérő játékosok beillesztését a különböző pozíciókba, ennek most volt itt az ideje, ezért is nagyon jó volt számunkra ez a három mérkőzés. Sajnos egy-egy kisebb megbetegedés azért beleszólt az edzésmunkába, míg Camila Micijevic az első mérkőzés első percében megsérült, s mivel rá további vizsgálatok várnak, így egyelőre nem tudjuk, hogy mi a pontos diagnózis. Az ő kiesése szintén okozott nehézségeket, mert támadásban és védekezésben is kulcsember, így többfajta variációt kipróbáltunk a felkészülési találkozókon. Úgy érzem, hogy mindenki maximálisan tudta, hogy miért vagyunk ott kint, elégedett voltam a lányok hozzáállásával, munkájával, s elégedett lehettem a mérkőzéseken tanúsított figyelemmel is. Habár a második mérkőzésen ez kicsit megbicsaklott, de az is érthető volt, mert két nagyon kemény edzésből vágtunk neki a Silkeborg elleni találkozónak. Ez nem is volt baj, számítottunk erre, az volt a tervünk, hogy a csapat tagjai nagyon kemény terhelést kapjanak ezen a héten, s bár a fáradtság látszott azért rajtuk, az igyekezet és az akarat ezt rendre felül tudta múlni, szóval a lányok nagyon jól teljesítettek, amiért jár nekik a dicséret." – fogalmazott a DKKA vezetőedzője.

Camila Micijevic megsérült a viborgi edzőtáborban! (Képek: DO-archív)

György László nemcsak a felnőtteket kísérte figyelemmel, hanem a Generation Handball elnevezésű nemzetközi tornán résztvevő, s azt meg is nyerő U19-es csapatot is.

"Igyekeztem figyelmemmel kísérni az utánpótlás mérkőzéseit is, s úgy gondolom, hogy az ő számukra is nagyon hasznos volt ez a torna. Kicsit visszatérve a felnőtt csapat példájára, nekik is sok tapasztalattal bírt ez a viadal, mert ők is láthatták azt, hogy az ellenfeleik milyen munkát végeznek, milyen felfogásban dolgoznak, s milyen a sporthoz, a kézilabdához való hozzáállásuk. Ezért is érdemes elvinni ide az utánpótlást, hogy egy másfajta szemléletet is megismerjenek, s ha már ezt érzékelik és megfogják, akkor tudnak belőle tanulni is, ami szintén nagyon fontos" – tekintett vissza György László az utánpótlás mögött hagyott hétre.

Felnőtt együttesünk tagjai most kaptak egy kis pihenőt, ám kedden már újra munkába állnak, s szerdán délelőtt fél tizenegytől a svájci RK Zug ellen lépnek pályára, míg csütörtökön este hat órától, valamint szombaton délelőtt tizenegy órától a Ljubljanát fogadják edzőmérkőzésen.

A rovat további hírei: Sport

Elvitte a három pontot a VRCK

2026. jan. 11.

Volt esély a szettgyőzelemre is, de a vendég Kazincbarcika végül három játszmában legyőzte a DKSE röplabdázóit a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.

A vége sajnos sima lett

2026. jan. 10.

A 35. percben még vezetett, végül mégis sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a listavezető Brassó otthonában az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Újabb hazai meccs előtt a röplabdázók

2026. jan. 10.

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának második helyén álló VRC Kazincbarcika lesz a DKSE röplabdázóinak ellenfele szombaton délután öt órától.

Könnyebb kezdés után nehéz dolga lehet a válogatottnak

2026. jan. 09.

A magyar válogatottra a papírforma alapján könnyebb kezdés után nehéz feladat vár a szombaton kezdődő belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon, amelyen hosszú idő után változik a lebonyolítás.

Harmadik erdélyi túrájukon az Acélbikák

2026. jan. 09.

A tabella első helyén álló Brassó lesz a DAB jégkorong csapatának ellenfele az Erste Liga alapszakaszának ma esti fordulójában.

DSTV: éves összegzés a vízről

2026. jan. 08.

Városunk sportéletének jeles képviselői 2025-ben sem tétlenkedtek. Szárazföldről és vízről, vízből is rendre hozták a sikereket kiválóságaink, öregbítve ezzel a város vagy az ország hírnevét. A kajak-kenu sportág múlt évi eredményeit Pető Zsolt összegezte. Hangkép.

A kapitány már a felkészülési mérkőzéséken Eb-szintet vár

2026. jan. 08.

Cseh Sándor szövetségi kapitány azt szeretné, ha a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott az amerikaiak és a görögök elleni felkészülési mérkőzésekre már elérné azt a szintet, amellyel a január 26-án kezdődő madeirai Európa-bajnokságon akár győzni is képes lehet.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. DSTV: harmadjára is nagy siker

  3. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő