Kettőből kettő a Kecskemét ellen
A Kecskemét elleni második felkészülési mérkőzésén 3-0-s félidőt követően aratott sima, hatgólos győzelmet a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.
A szerdán aratott 7-2-es felkészülési siker után pénteken este hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban látták vendégül a Scoregoal Kecskeméti FC csapatát a Dunaferr DUE Dutrade FC futsalosai. A nagy meleg ellenére igen nagy lendülettel estek egymásnak a felek a mieink idei második edzőmeccsén, s ez egyértelműen azt bizonyította, hogy a felkészülést mindkét gárda komolyan veszi. A találkozó elején Hosszú Ádám tesztelte szabadrúgásból a vendég kapuvédőt, majd Klacsák az oldalhálót találta el. Az első cserét követően Feketéék látványos figurákkal fokozták a vendégek kapujára nehezedő nyomást, de Rigónak is akadt hárítani valója egy-egy kontra után.
Tíz perc után sem láthattunk gólt, melyet kárpótolt a remek iramú, izgalmas, sportszerű találkozó. A meccs addigi legnagyobb helyzetét az Újvárosba visszatért Klacsák puskázta el, aki kötényben szerette volna a labdát a kapuba juttatni, de a vendégek kapusa remek ütemben zárta össze lábait. Érdekes volt megfigyelni ekkor, hogy a régebbi játékosaink hogyan próbálnak meg kommunikálni új társaikkal, valamint hogy a begyakorolt, számmal jelzett figurákat milyen pontossággal tudják végrehajtani. Ennek a koncentrációnak lett az eredménye a vezető találat, melyet Klacsák szerzett (1-0), megtörve ezzel a „jeget”, hiszen fél perc elteltével ismét betalált (2-0). Németh hajszálpontos sarokrúgását váltotta gólra remek mozdulattal kapásból Fridrich (3-0), s ez már a félidei állást is jelentette. A térfélcsere után Sáhóé volt az első kapura tartó lövés, majd Fridrich Dávidé az első gól: a Dunaferr fiatal tehetsége Fekete passzát helyezte egy szép csel után a kapu jobb oldalába (4-0).
A csereként beállt Cseresnyés kapust tesztelték a vendégek, de ő remekül zárta a szöget, míg a túloldalon Fekete gurított el keresztben a gólvonal előtt. A hazai fölény az idő múlásával egyre egyértelműbbé vált, mely a sorra kialakított lehetőségekben, majd egy kiváló Klacsák emelés után újabb gólban mutatkozott meg (5-0). A ritka kecskeméti akciókat jól szűrte meg védelmünk, miközben Szeghi lapos lövése talált utat a hálóba (6-0). Az utolsó perceket a Dunaferr fiataljai kapták, s ugyan több gólt már nem sikerült szerezni, de a Kecskemét elleni második mérkőzését így is simán, kapott gól nélkül hozta le csapatunk.
Dunaferr DUE Dutrade FC - Scoregoal Kecskeméti FC 6-0 (3-0)
Dunaferr DUE Dutrade FC: Rigó, Reveland, Cseresnyés – Sáhó, Fridrich 2, Szeghi 1, Klacsák 3, Hosszú, Fekete, Németh, Oroszi, Hajdu, Szabó. Vezetőedző: Fehér Zsolt.
A rovat további hírei: Sport
Nem kegyelmeztek a sereghajtónak
2025. már. 09.
Kiütéses, tizenegy gólos győzelmet aratott a sereghajtó Enying otthonában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a vármegyei első osztály tavaszi nyitófordulójában.
Mayer Gréta negyedik ugráson
2025. már. 09.
Nagyon kevéssel maradt le a dobogóról Mayer Gréta a bakui világkupa ugrás versenyszámának fináléjában.
Biztos siker idegenben
2025. már. 08.
Tízgólos, könnyed győzelmet aratott a bajnoki alapszakasz utolsó, szegedi mérkőzésén a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.
DSTV: sportoltak és emlékeztek
2025. már. 08.
A Rácalmási Sportcsarnokban rendezték meg a Dunabau Deák Old Boys Kupa elnevezésű kispályás labdarúgótornát. A rendezvénnyel tisztelegtek a városi labdarúgás meghatározó alakjai, Szepessy László, Miklós István, Fróna György és Golubov Béla emléke előtt. Hangkép.
Mayer Gréta két szeren is döntős
2025. már. 08.
Ugráson és gerendán is bejutott a bakui világkupa fináléjába a DKSE tornásza, Mayer Gréta, s az első világkupáján szereplő Szij Emese Ada is letette névjegyét a felnőttek között.
Szegeden zárják az alapszakaszt
2025. már. 07.
A három pont megszerzésének reményében várja az alapszakasz utolsó, szegedi mérkőzését a DFVE női vízilabda csapata.
Nagy lépés a döntő felé
2025. már. 07.
Kiütéses, tízgólos győzelmet aratott a korosztályos bajnoki elődöntő első felvonásán a Dunaújvárosi Acélbikák U21-es csapata a Győr ellen.