Kútba zuhant egy nő Kulcson
A rendőrségre ma hajnalban érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy Kulcson, egy Vöröspart utcai ingatlan felől segélykiáltások hallhatók. A helyszínre érkező egyenruhások egy családi ház kertjéből észlelték a segélykéréseket, de nem látták a bajba jutott személyt. Miután bementek az ingatlan területére megállapították, hogy az ott található 15 méter mély kútba zuhant, és a hideg víz hatására erősen átfázott 45 éves nő kért segítséget.
A helyi lakos véletlenül esett a mély kút fogságába, és a segítség megérkezéséig több órát töltött a mintegy másfél méter mély, hideg vízben. A rendőrök egy kötelet eresztettek a mélyben rekedt és a kihűlés tüneteit mutató nő mellé, melynek segítségével kihúzták a bajbajutottat, akit ezt követően sérülései ellátása érdekében a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak.
A rovat további hírei: Sziréna
Letartóztatásban a dunaújvárosi ámokfutó
2023. okt. 09.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára rendelte el a bíróság elrendelte annak a dunaújvárosi férfinak a letartóztatását, aki több alkalommal vezetett eltiltás hatálya alatt. Volt, hogy szó szerint ámokfutást rendezve próbált menekülni.
Rendőrkézen az ámokfutó
2023. okt. 06.
Amikor meg akarták állítani, nagy gázzal továbbhajtott, még a kocsiból kiugorva is menekülni próbált, de a spuri sikertelen volt. Bónusz: jogerős tiltás ellenére vezetett – ráadásul három helyen is eljárást kezdtek ellene, értesült a DO.
Rendőrségi tipptár időseknek – a netes csalások ellen
2023. okt. 03.
Speciális témakörre fókuszálva óvja a szépkorúakat a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata – az internetes csalások megakadályozását célozzák.
Szirénapróba: hétfőn újra morgatnak
2023. okt. 01.
A bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; a városban ezúttal is 11 órakor morgatnak.
Benzint locsolt a kerti hulladékra, súlyosan megsérült
2023. szep. 20.
Súlyos sérülést okozott a kerti hulladék égetése Baracson: igaz, ehhez az is kellett, hogy az égetést végző férfi minden óvintézkedést mellőzzön. Sőt, benzint is locsolt a tűzre, értesült a DO.
Ön- és közveszélyes hobbi – vádat emeltek a "gyűjtő" ellen
2023. szep. 20.
Rákattant a II. világháborús lőszerekre, de nagyon durván: nagy arzenált halmozott föl, és az egyik lövedék pucolás közben felrobbant a kezében. Most vádat emeltek ellene.
Mi fán terem a Bike Safe? Te regisztráltál már?
2023. szep. 19.
Tételes összegzéssel rukkolt ki a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata a BikeSafe elnevezésű programról – a téma a kerékpárlopások miatt mindig aktuális és forró, ráadásul szombaton regisztrációs lehetőség is lesz Újtelepen!