Parádés dunaújvárosi tornagyőzelem
Mindegyik mérkőzését megnyerve szerezte meg a viborgi Generation Handball elnevezésű utánpótlás torna első helyét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia II-es számú U19-es csapata.
A középdöntőkkel folytatódott és a helyosztókkal fejeződött be pénteken a Generation Handball elnevezésű nemzetközi utánpótlás kézilabda torna Viborgban. A dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia U19-es együttesei közül először az első számú együttes lépett pályára, s bár esélyük már nem volt a döntőbe jutásra, magabiztos, 20-9-es győzelemmel zártak a norvég Byåsen ellen. A második számú együttes számára viszont a döntőbe jutás volt a tét a dán Aalborg EH ellen, s Vártok Ákos tanítványai nem hibáztak, 16-9-es sikert aratva jutottak be a sorozat fináléjába, ahol az egyszer már legyőzött norvég Rælingen HK-val mérték össze erejüket.
Fotó: Facebook
Fiataljaink nagyon jól kezdték a döntőt, hamar megléptek kettő, majd négy találattal, ám 6-2 után komolyabb hullámvölgybe kerültek, s a félidő utolsó tíz percében mindössze egyetlen gólra voltak képesek úgy, hogy cserébe négyet kaptak, s bár a szünetre így is egygólos vezetéssel vonultak, ígért mg izgalmakat a második felvonás (7-6). A norvégok érezhetően vérszemet is kaptak a második felvonásra, nagyon kemény védekezéssel igyekeztek elbizonytalanítani a mieinket, sajnos sikerrel, mert végig ott loholtak fiataljaink nyomában sőt, 13-12-nél a vezetést is sikerült átvenniük. A hajrára azonban összeszedte magát a DKKA, s a rendkívül kiélezett csatát az utolsó másodpercekben szerzett góllal sikerült is eldönteni. A 16-15-ös győzelem egyben azt is jelentette, hogy akadémiánk U19-es együttese a tavalyi győzelem után ismét az első helyen végzett a rendkívül rangos nemzetközi viadalon.
A DKKA csapatainak pénteki eredményei
DKKA I – Byåsen 20-9
DKKA II. – Aalborg EH 16-9
DKKA II. - Rælingen HK 16-15
A DKKA csapatainak összeállítása
Dunaújvárosi Kohász KA II.: Vártok Ramóna, Jónás Dorina, Braun Csenge, Nagy Zsuzsanna, Takács Cecília, Frányó Laura, Mihály Petra, Glofák Eszter, Pál Eszter, Újházi Petra. Edző: Vártok Ákos.
Dunaújvárosi Kohász KA I.: Csapó Kincső, Németh Kata, Fodor Neszta, Husti Hanna, Koronczai Petra, Jovovic Jovana, Gengeliczki Lili, Keringer Klaudia, Kanyó Viktória, Matucza Gabriella, Kecskés Noémi. Edző: Takács Árpád.
A rovat további hírei: Sport
Hétvégén bajnok lehet a DFC
2025. máj. 16.
Hazai pályán, a tabellán negyedik Sárosd ellen biztosíthatja be bajnoki címét a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton délután öt órától.
DSTV: mozgalmas nyílt nap a tornászoknál
2025. máj. 15.
Az elmúlt napokban a DKSE szakosztályai nyílt napokra és bemutatókra várták a fiatalokat. A toborzásból természetesen nem maradtak ki a tornászok sem – hozzájuk is ellátogattunk. Hangkép.
Szépített a DFVE a bronzpárharcban
2025. máj. 15.
Remek játékkal aratott hatgólos sikert a bajnoki bronzcsata harmadik meccsén a DFVE női vízilabda csapata az Eger ellen szerdán este.
Nagy csata az Eb-szereplésért
2025. máj. 14.
Csőregi Zalán a hét végén harcolhatja ki helyét a nyári kontinensviadalra készülő válogatott csapatban.
Fontos tagjával hosszabbított a DKKA
2025. máj. 14.
Újabb kulcsjátékosával hosszabbított szerződést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
Hajszálra a bajnoki aranytól
2025. máj. 13.
Második helyen végzett a DFVE leány gyermek vízilabda csapata a korosztályos bajnokság szentesi fináléjában.
Öt bronzéremnek örülhettek
2025. máj. 13.
Egyéniben négy, csapatban egy harmadik helyezést szereztek a DKSE birkózói a Dunakeszin rendezett U15-ös szabadfogású és női bajnokságán.