Felemás kezdés az utánpótlásnál
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ifjúsági csapata nyerni tudott, a serdülők viszont kikaptak idei első bajnoki mérkőzésükön.
Idegenben, a Bajnok DSE Nemesvámos otthonában kezdte meg a korosztályos bajnoki küzdelmeket vasárnap a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ifjúsági és serdülő együttese. Az NB I Nyugati Csoportjának veszprémi összecsapásain természetesen a jó rajtban reménykedtek a mieink, s az ifjúságiak hozták is azt, amit elvárt tőlük a szakvezetés. Vártok Ákos tanítványai az első félidőt követően ugyan még "csak" három góllal 15-12-re vezetett, ám a fordulást követően sikerült még hatékonyabban kihasználni a lehetőségeket, s végül sima, 33-24-es sikert aratni a házigazdák ellen. A serdülők számára sajnos nem alakult ilyen szépen idei első bajnoki mérkőzésük, ugyanis a vendéglátók az első félidő végén öt góllal jobban álltak a dunaújvárosi fiataloknál, s bár a második harminc percre sikerült valamelyest feljavulni, a hátrány ledolgozására már nem maradt idő, így a Nemesvámos 32-29-re legyőzte Meggyes Rita együttesét.
Eredmények
Ifjúságiak
Bajnok DSE Nemesvámos – DKKA 24-33 (12-15)
Gólszerzőink: Koronczai 8, Jovovic 4, Mihály 4, Pál 3, Husti 3, Fodor 3, Takács 2, Frányó 2, Braun 2, Glofák 1, Gengeliczky 1.
Serdülők
Bajnok DSE Nemesvámos – DKKA 32-29 (16-11)
A rovat további hírei: Sport
A harmadosztályért küzd a DFC
2025. jún. 07.
Mindenképpen szeretne előnyt szerezni a jövő heti visszavágóra a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás elleni osztályozós párharc első, dunaújvárosi mérkőzésén vasárnap este.
Távozik a DKKA vezetőedzője
2025. jún. 07.
Gulyás Péterrel közös megegyezéssel bontott szerződést női kézilabda csapatunk, mely egy friss Bajnokok Ligája-győztes kapussal erősítette meg játékoskeretét a következő szezonra.
Újra örömmel versenyeztek
2025. jún. 06.
Egy bronzéremmel és több értékes helyezéssel zárták a 10-es Magyar Bajnokság küzdelmeit a Dragon Steel SE sárkányhajósai.
Már az ifik Eb-jére készül a DKSE tehetsége
2025. jún. 06.
Városunk vezetése is köszöntötte az élete első felnőtt Európa-bajnokságán hatodik helyezést elérő Kovács-Seres Hunort a Fabó Éva Sportuszodában.
Eredményes utánpótlás
2025. jún. 06.
Több dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak birkózói a Szigetváron megrendezett U11-es és U13-as női országos bajnokság küzdelmeit.
DSTV: szépen csillogó ezüstérem
2025. jún. 05.
Második helyen végzett a DFVE serdülő leány vízilabda csapata korosztályos országos bajnokság dunaújvárosi nyolcas döntőjében. A finálét követően Schmidt Tamás edző értékelte csapata hétvégi teljesítményét. Hangkép.
Dunaújvárosi éremeső Pulában
2025. jún. 05.
Összesen nyolc dobogós helyezéssel zárták az Arena Open elnevezésű versenyt a DKSE és a Gurics György BDSE fiatal birkózói.