Hazai éremeső a Dunaferr Kupán

doszerk - 2018. szeptember 25. 8:05

Összesen huszonhat éremmel zárták a hétvégén megrendezett Dunaferr Kupa küzdelmeit a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának versenyzői.

A nem túl kedvező időjárás ellenére is rendkívül népes mezőnnyel rendezte meg a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya szombaton és vasárnap a Dunaferr Kupa elnevezésű viadalt. A kétnapos megméretésen az egyesület szinte összes versenyzője rajthoz állt, s dacolva az időjárási körülményekkel, tudásuk legjavát nyújtva igyekeztek a lehető legjobb eredmény elérni erős ellenfeleikkel szemben. A dunaújvárosi fiatalok alaposan ki is tettek magukért, ugyanis tizenhárom aranyérem mellett hét ezüsttel és hat bronzzal zárták a viadalt.

A Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya külön köszönettel tartozik városunk önkormányzatának a verseny szárazföldi területeinek biztosításáért, az ISD Dunaferrnek a verseny támogatásáért, az ISD Portolannak a kikötői öböl biztosításért, továbbá az ISD Powernek a közművek szolgáltatásáért. Emelet köszönik, Id. Sándor Péter úrnak a stég rendelkezésére bocsájtását, valamint a dunaújvárosi vízirendészeti rendőrőrs munkatársainak hathatós segítségét és együttműködését abban, hogy ezúttal is sikerült kiválóan megrendezni az egyesület évzáró versenyét.

A Dunaferr SE versenyzőinek dobogós eredményei

K1 ffi U16 500 m
Decsi Márk 2. hely

K2 ffi U15 - U16 500 m
Decsi Márk-Árva Bálint 1. hely
Rónai Márton-Perger Máté 2. hely

K1 ffi U15 - U16 3 x 200 m váltó
Decsi Márk-Árva Bálint-Perger Máté 1. hely

K1 ffi U14 2000 m
Kovács Bendegúz 1. hely
Éberhardt Richárd 3. hely

K1 ffi U13 2000 m
Kovács Bendegúz 1. hely

MK1 női U10 2000 m
Kovács Boglárka 1. hely

MK1 ffi U8 2000 m
Egei Bence 3. hely

MK1 női U9 2000 m
Katona Sára 3. hely

K1 ffi U13 - U14 3 x 200 m váltó
Koós Marcell-Éberhard Richárd-Kovács Bendegúz 1. hely

C-1 női felnőtt 500 méter
Kulcsár Dorina 1. hely

K-1 női serdülő U16 500 méter
Boldis Csenge 1. hely

K-1 női serdülő U15 500 méter
Decsi Dorina 3. hely

C-1 férfi masters 500 méter
Pető Zsolt 3. hely

C-1 férfi felnőtt 500 méter
Pető Ákos 2. hely

C-1 női felnőtt 200 méter
Kulcsár Dorina 1. hely

C-1 férfi masters 200 méter
Pető Zsolt 3. hely

C-1 férfi felnőtt 200 méter
Pető Ákos 2. hely

C-1 férfi ifjúsági U17-U18 2000 méter
Pető Ákos 1. hely

K-1 női serdülő U16 2000 méter
Boldis Csenge 2. hely

C-1 férfi kölyök U14 2000 méter
Tunyogi Ádám 1. hely

PC-2 szabadidős 500 méter
Slihoczki Dániel - Slihoczki Vince 1. hely

TC-4 szabadidős 500 méter
Kiss Levente Tibor-Varga Gábor-Tóth Bence-Juhász Bálint 1. hely
Slihoczki Dániel-Slihoczki Vince-Györkő Huba-Dohárszki Ábel 2. hely

C-1 férfi kölyök U13-U14 3x200 méter váltó
Tücsök Bence-Tunyogi Ádám-Mádai Csanád 2. hely

A rovat további hírei: Sport

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

2024. máj. 06.

Korai kiállítás után egy balszerencsés öngól okozta a Dunaújváros FC labdarúgóinak vesztét a tabellán ötödik Kaposvár vendégeként.

Egri előny a bronzcsatában

Egri előny a bronzcsatában

2024. máj. 05.

Támadásban nem ment a DFVE női vízilabdázóinak a bronzpárharc első felvonásán, így a vendég egriek megérdemelt győzelemmel vették el a mieink pályaelőnyét.

Hiába hajrázott nagyot a Kohász

Hiába hajrázott nagyot a Kohász

2024. máj. 05.

Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban szombaton este.

DSTV: új edzői stáb az Acélbikáknál

DSTV: új edzői stáb az Acélbikáknál

2024. máj. 04.

A következő szezonnak már új edzői stábbal vág neki a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. A DAB vezetőedzője Somogyi Balázs lesz a 2024/2025-ös szezonban, s a fiatal szakembert stábunk is kifaggatta terveiről, reményeiről. Hangkép.

Bravúr kell a pontszerzéshez

Bravúr kell a pontszerzéshez

2024. máj. 04.

A tabellán ötödik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja az NB III-as pontvadászatot a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Utolsó hazai meccsét játssza a Kohász

Utolsó hazai meccsét játssza a Kohász

2024. máj. 04.

Az MTK elleni találkozóval köszön el hazai szurkolóitól ebben a szezonban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

DSTV: gyerünk, boksz!

DSTV: gyerünk, boksz!

2024. máj. 03.

Egy nagyobb kihagyás után a napokban ismét a Dunaújvárosi Boksz Egyesület egy edzésén jártunk. Történtek újdonságok a csapat életében – megfiatalodott a gárda, és számos új eszköz segíti a sportolókat az edzésekben. Hangkép.