Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Jól kezdett a "B" csapat is

Sport
röplabda
utánpótlás
bajnokság
DSE Röplabda Akadémia
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. szep. 27., 13:19

A DSE Röplabda Akadémia U19 „B” kerete két gőzelemmel mutatkozott be az Országos Ifjúsági bajnokságban.

Két mérkőzést játszva mutatkozott be a DSE Röplabda Akadémia „B” csapata az U19-es Ifjúsági Bajnokságban. Mivel ők szinte mindannyian serdülőkorúak, így az egy korosztállyal nagyobbak között elért minden sikernek örülniük kell. A céljuk egyértelműen az, hogy a tisztes helytállás mellett minél több szoros mérkőzést játsszanak, hogy ezek által még többet fejlődjenek a saját korosztályuk mérkőzéseire. Az öt csapatos csoport alapszakaszának első napján a Felsővárosi Fésüs RAF illetve a TFSE Neumann csapatival mérkőztek meg Bartal Gergely tanítványai.

A csapat edzője elégedett lehetett tanítványaival!

Bartal Gergely: - A szombati sikeres nap után, melyet az ,,A’’ keret sikerrel vett, szerettünk volna mi is hasonlóképp indítani a szezont. A székesfehérvári elleni első meccs elején elég döcögősen kezdtünk, emellett rengeteg ki nem kényszerített hibával indítottunk, mely miatt hátrányba kerültünk (14-25). A második szettben feljavult a játékunk, a csapat jobban koncentrált, a mérkőzés miatti izgalmat le tudta gyűrni, a srácok betartották az edzői utasításokat, és nagyon jól játszva ki tudtunk egyenlíteni (25-14). A harmadik szett eleje ismét a fehérvári csapaté volt, de még az elején utolértük őket, ahol a jó megoldásainkkal, illetve határozott blokkjainkkal sikerült biztonságos pont távolságra ellépnünk ellenfelünktől, amely előnyt, melyből a végére egy keveset leadtunk, de sikerült megőriznünk (25-22). A negyedik szettben elején volt egy kis megingásunk, de a csapat az időkérés után nagyon jól reagált, javított, és újra magához vette a kezdeményezést, amelyet a szett végéig megtartott és így 3-1 arányban megnyerte első mérkőzését (25-19). A második összecsapást a technikai és fizikai fölényük révén magabiztosan nyertük a TFSE Neumann csapata ellen, ahol a cserejátékosaink lehetőséget kapva nagyon szépen játszottak. Az első szettet 25-5-re, a másodikat 25-6-ra, a harmadikat, melyben sajnos csökkent a koncentráció, 25-14-re nyertük meg. Nagyon örülünk a sikeres hazai bemutatkozásnak, debütálásoknak, illetve a DSE Röplabda Akadémia tökéletes hétvégéjének. A srácokon érezhető volt, hogy nagyon szeretnének bizonyítani. Külön öröm, hogy mindenki kapott lehetőséget a bizonyításra. Sok volt még a hiba, de még a szezon elején járunk, ezeket kielemezzük és a későbbiekben az edzés programunkban több hangsúlyt fogunk rá fektetni, hogy minél hamarabb kijavítsuk. Igyekszünk a következő fordulóban is jó játékot produkálni.

Eredmények:
DSE Röplabda Akadémia 2. – Felsővárosi Fésüs RAF: 3-1 (-14, 14, 22, 19)
TFSE Neumann – DSE Röplabda Akadémia 2.: 0-3 (5, 6, 14)

A DSE Röplabda Akadémia U19 -es"B" kerete: Ambrus Bence, Kecskeméti Bálint Olivér, Balázs Bálint, Sümegi Kristóf András, Majoros Balázs, Dulcz Bende Levente, Tamási Dávid Marcell, Lombos Gábor, Juhász Barnabás, Quintz Tamás. Vezetőedző: Bartal Gergely. Másodedző: Kovács Zsolt. Statisztikus: Kövessy Balázs.

A csoportban még a MAFC és ZTE RK lesznek az ellenfeleink.

A rovat további hírei: Sport

Megérdemelt DEAC-siker

Megérdemelt DEAC-siker

2024. jan. 04.

Helyzeteivel nem tudott élni, védekezésben több nagy hibát is elkövetett, így nem volt esélye a győzelemre a DAB csapatának a DEAC elleni Erste Liga találkozón.

DSTV: újra építkeznek a röplabdázók

DSTV: újra építkeznek a röplabdázók

2024. jan. 03.

Ahogy az saját bevallásuk szerint is várható volt, eddig nem alakult túl fényesen az Extraliga idei kiírása a DKSE felnőtt férfi röplabdacsapata számára. Mindennek megvan azonban az oka – többek között erről, az együttes helyzetéről, illetve az utánpótlásról beszélgettünk Tomanóczy Tibor vezetőedzővel. Hangkép.

Versennyel búcsúztatták az évet

Versennyel búcsúztatták az évet

2024. jan. 03.

Remek hangulatban köszöntek el a 2023-as esztendőtől a dunaújvárosi darts közösség tagjai a Szöglet Sport Bárban.

Hazai évnyitó vár az Acélbikákra

Hazai évnyitó vár az Acélbikákra

2024. jan. 03.

A jó formában lévő Debrecen ellen játssza idei első mérkőzését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

DSTV: aktív dartsos év

DSTV: aktív dartsos év

2024. jan. 02.

Szomorú események és örömteli eredmények tükrében értékelte a Dunaújvárosi Darts Club elmúlt évét Körmendi Mihály elnök. Településünk dartskedvelő közössége igen aktív volt 2023-ban is, az országos versenyeken való részvétel mellett rendre nagy sikert arattak a saját rendezésű ÚDL fordulók is. Hangkép.

Ezüstös évzáró

Ezüstös évzáró

2024. jan. 02.

Több remek mérkőzéssel, valamint egy második helyezéssel fejezték be évzáró ceglédi versenyüket a Danubius KSE tollaslabdázói.

Három DFVE-játékos utazik az Eb-re

Három DFVE-játékos utazik az Eb-re

2024. jan. 02.

A DFVE csapatának három játékosa, Garda Krisztina, Mahieu Geraldine és Szabó Nikolett is bekerült a magyar női vízilabda válogatott végleges Európa-bajnoki keretébe.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

  2. Történelmi íjász sikerek 2025-ben is

  3. Diadalmas évnyitó után komoly kihívások

  4. A DAB-ASP nyerte a városi rangadót

  5. DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Embedded thumbnail for DSTV: elismerték legjobbjaikat

DSTV: elismerték legjobbjaikat

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  4. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  5. Nem válogatnak az eszközökben a csalók

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő