Megvan az első győzelem!

spigott - 2018. szeptember 15. 19:42

Végig koncentrálva, fegyelmezett játékkal aratott nagyon fontos, 30-23-as győzelmet Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

A Békéscsaba vendégeként folytatta a bajnoki küzdelmeket szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. György László tanítványaira nagyon nehéz hatvan perc várt a Viharsarokban, ám szakvezetőnk bízott abban, hogy sikerül kijavítaniuk az előző két fordulóban látott hibáikat, s képesek lesznek idegenből is elhozni idei első bajnoki pontjaikat még úgy is, hogy Klujber Katrin sérülés miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére.

Ahogy arra számítottunk, a házigazdák igyekeztek nagyon kemény védekezéssel útját állni a mieink támadásainak, így az első dunaújvárosi gólra közel négy percet várni kellett: Ferenczy átlövése ekkor egyenlítette ki a békéscsabaiak korán megszerzett előnyét. A folytatásban sajnos több bosszantó hibát elkövettek a mieink, két kihagyott ziccer mellett két könnyű labdát is eladtak, de a 8. percben Kazai révén így is megszerezték a vezetést, s miután Ferenczy, majd Szekerczés is betalált, a 10. percben muszáj volt időt kérnie a hazaiaknak (2-4).

Sirián kiállítása alatt, Walfisch két értékesített hetesével fel is jött egyre a vendéglátó, ám Csapó védései után Szalai, Grosch és Sirián is betalált, s a 15. percre már négy góllal meglépett ellenfelétől a Kohász (4-8). Ekkor egy kicsit megakadt támadásban együttesünk, így a 19. percben György László is kikérte idejét, méghozzá sikerrel, mert a következő percekben mindkét kapu előtt sokkal határozottabbak voltak a mieink, s ezt újabb gólokkal nyomatékosítva 12-6-re elhúztak a hazaiaktól. A félidő hajrájában Vukajlovic góljaival igyekezett feljebb zárkózni a hazai csapat, de a Kohász kézilabdázói rendre válaszolni tudtak, így a szünetre 17-11-es dunaújvárosi vezetéssel vonultak a felek.

A második felvonásban szerencsére egy percet sem kellett várni Szekerczés újabb góljára, majd egy kivédekezett hazai támadás után Szalai is betalált, s máris nyolccal vezettek a mieink (11-19). Nem sokáig sajnos, mert a két dunaújvárosi találatra néggyel válaszoltak a közben emberelőnybe is kerülő házigazdák, s a 38. percre újra nyílt lett a meccs (15-19). Szalai Babett a lehető legjobbkor törte meg a mieink gólcsendjét, majd miután a Kohász irányítója ismét betalált, megint egy kicsit nyugodtabban követhették a dunaújvárosi drukkerek a mérkőzést (16-22).

Képek: DO-archív

Horváth Roland a 47. percben, 18-23-as állásnál hívta magához tanítványait, ám a rövid pauzát követően sem tudott közelebb jönni a házigazda, így a hajrának ötgólos, 25-20-as előnyből vághatott neki együttesünk. A Békéscsaba nagyon igyekezett, ám a Kohász kézilabdázói kiválóan védekeztek, a csereként beállt Tomasevics is több szép védést bemutatott, így mikor az 55. percben Dombi is betalált, gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés (20-28). Az utolsó öt percben ugyan kozmetikázni tudott valamelyest az eredményen a Békéscsaba, ám a mieink végül magabiztos, 30-23-as sikert aratva szerezték meg idei első győzelmüket a bajnokságban, s felszabadultan készülhetnek a Ferencváros és a Győr elleni hazai mérkőzésekre.

György László: - A kezdeti idegeskedést követően szerencsére át tudtuk venni az irányítást, melynek kulcsa a nagyon fegyelmezett játék és a kemény, jó védekezés mellett az is volt, hogy a támadásainkat is taktikusan, jól építettük fel. Úgy érzem, hogy a játék minden elemében jók voltunk ma, igazi csapatként játszottunk, ez kellett ehhez a nagyon fontos győzelemhez.

Békéscsaba – DKKA 23-30 (11-17)

DKKA: Csapó – Kazai 4, Ferenczy 3, Sirián 2, Cifra, Szekerczés 6, Grosch 3. Csere: Tomasevics (kapus), Szalai 5, Molnár 1, Nick 1, Dombi 4, Mihály, Bouti 1. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban

DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban

2025. okt. 09.

A múlt héten zajlottak a „Vasvári hét programjai” az iskolában. Ekkor avatták igazi vasváris tanulóvá az intézmény legfiatalabbjait is – sok nebuló kezdte meg a tanulmányait városunk sportiskolájában. Hangkép.

Csak az U20-asok örülhettek sikernek

Csak az U20-asok örülhettek sikernek

2025. okt. 09.

A DKKA U18-as leány együttese sima vereséget szenvedett, az U20-asok azonban izgalmas véghajrában gyűjtötték be a pontokat az Alba KFC elleni korosztályos bajnokin.

Felemás kezdés a bajnokságban

Felemás kezdés a bajnokságban

2025. okt. 08.

A Dunaújvárosi Kohász jégkorongozóinak első csapata húsz gólt szerezve nyert, míg a második számú együttes sima vereséget szenvedett az OB IV/D-s pontvadászat szombati nyitányán.

DSTV: fiatal tehetségek a vízen

DSTV: fiatal tehetségek a vízen

2025. okt. 08.

Remekül szerepeltek a dunaújvárosi kajak-kenusok az Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyet Racicében rendeztek meg a közelmúltban. Blényesi Rékát, Bebők Larát és Györkő Hubát kérdeztük a versenyről. Hangkép.

Fényes érmek a lengyel fővárosból

Fényes érmek a lengyel fővárosból

2025. okt. 08.

Két dobogós helyezéssel, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a birkózók Varsóban megrendezett masters világbajnokságát Motyovszki Mátyás.

Dupla siker az uszodában

Dupla siker az uszodában

2025. okt. 07.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.

DSTV: fociztak az ovisok

DSTV: fociztak az ovisok

2025. okt. 07.

Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.