Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szép győzelem a Dabas ellen

Sport
Dunaújváros
DPASE
labdarúgás
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. szep. 02., 19:57

Az első félidő gólcsendje után a második félidőben ritmust váltó Dunaújváros Szepessy Róbert találataival megérdemelten győzte le a Dabas együttesét.

Az FC Dabas elleni hazai mérkőzésen harcosságot, izgalmakat, jó játékot vártunk, melyre a két gárda tavalyi összecsapásai adtak okot. Mivel a forduló előtt a Dobos tanítványok a harmadik, míg ellenfelük a tizenegyedik helyen álltak a tabellán, a Dunaújváros számított a találkozó esélyesének, ez azonban csalóka, hiszen még csak a bajnokság elején járunk. Szepessy fejessel indítottunk az első percben, majd a hazai együttes vette kézbe az irányítást. Cverjankov puskázta el lehetőségét a 16. percben, aki közelről kapu fölé lőtt, majd szép passzok után Tóth Tibort szerelték a tizenhatoson belül.

Nem láthattunk igazán nagy iramot, így igazán egyik kapu sem forgott veszélyben. Több hiba csúszott be a passzainkba, majd Barna távoli lövése szállt kapu mellé. A 35. percben szabadrúgáshoz jutottunk a kaputól 25 méterre, Zvara lövése azonban a sorfalról levágódott. Sándor és Mundi próbálták meg megmozgatni legtöbbször a vendég védelmet, majd Zvara próbálkozása zárta le a félidőt. A második játékrészt jól kezdtük, hiszen Mundi szabadrúgását a felső léc segítségével Szepessy védhetetlenül fejelte a kapuba (1-0). A vezető találat után sokat nem változott a játék képe, hiszen a labda a játéktér közepén pattogott. Szepessy harcossága után Mundi végezhetett el szabadrúgást, de az nem okozott gondot a dabasi védőknek.

Szepessy Róbert duplája három pontot ért a DPASE csapatának!

A 62. percben szabadrúgás kombináció után megszületett a második gólunk. Farkas tette középre a labdát, melyre ismét Szepessy érkezett, aki ezúttal lábbal volt eredményes (2-0). A vendégekben nem lehetett érezni, hogy innen visszajöhettek volna a meccsbe, hiszen a mieink jól tartották meg a labdákat. Az utolsó tíz percben megőrizte előnyét a Dunaújváros, ezzel megszerezve a három pontot.

Dunaújváros PASE – FC Dabas 2:0 (0:0)

Dunaújváros PASE: Pokorni Péter – Kis Balázs, Farkas Viktor, Zvara Dávid, Puskás Gábor Sándor, Mundi Roland (Tapiska Géza a 87. percben), Dorogi Renátó, Tóth Tibor (Kiss Patrik Márk a 74. percben), Szepessy Róbert, Sándor Tamás, Barna Zsolt (Horváth Kevin a 79. percben). Vezetőedző: Dr. Dobos Barna.

FC Dabas: Scheilinger György – Molnár Sándor (Seregy Tamás István a 46. percben), Csendes Péter Márton, Szenes Bence (Takács Kornél a 70. percben), Fitos László, Sárközi Norbert, Crkvenjakov Dalibor, Erős Ronald, Fritz Attila, Földes Milán, Eördögh Levente. Vezetőedző: Kerekes Barna.

A rovat további hírei: Sport

Dán csatár az Acélbikáknál

Dán csatár az Acélbikáknál

2024. júl. 16.

A 23 esztendős Mikkel Jensen a dán élvonalból érkezik a DAB jégkorong csapatához.

Párizs 2024 – Czifra Bettina Lili meghatódott az eskütételen

Párizs 2024 – Czifra Bettina Lili meghatódott az eskütételen

2024. júl. 15.

Czifra Bettina Lili Dunaújvárosban készül Párizsra: a DKSE tornásza négy szeren indul a játékokon.

Dunaújvárosi éremeső a Vidék Bajnokságon

Dunaújvárosi éremeső a Vidék Bajnokságon

2024. júl. 15.

Összesen huszonnégy dobogós helyezéssel zárták a DKSE kajak-kenusai a Fadd-Domboriban megrendezett Vidék Bajnokság küzdelmeit.

Előkelő hatodik hely az Európa-bajnokságon

Előkelő hatodik hely az Európa-bajnokságon

2024. júl. 14.

Sokáig közel volt a bravúrhoz, ám a hatodik hely miatt sem kell szomorkodnia Kovács-Seres Hunornak a nyíltvízi úszók junior Európa-bajnokságán.

Párizs 2024: végleges a kajak-kenusok csapata

Párizs 2024: végleges a kajak-kenusok csapata

2024. júl. 13.

Véglegessé vált a XXXIII. Nyári Olimpia Játékokon résztvevő magyar kajak-kenu válogatott nevezési listája. Hajdu Jonatán a kenu kettesek mezőnyében indul, Adolf Balázzsal.

DSTV: futsal szezonértékelő

DSTV: futsal szezonértékelő

2024. júl. 12.

Hiába nem jutott be a bajnoki felsőházba a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, minden meccsekre kilátogató nézőnek jó élmény volt átélni egy-egy találkozó hangulatát. Tóth Árpád tanítványai nagyon jól kezdték a 2023/2024-es bajnoki szezont, télen azonban volt egy kis visszaesés – végül az alsóházban küzdött tovább a csapat. Hangkép.

Hosszabbított a válogatott bekk

Hosszabbított a válogatott bekk

2024. júl. 12.

Ivan Sziszak a 2024/2025-ös szezonban is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatát erősíti.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

  2. Nem tudták lelassítani az Audit

  3. DSTV: színekben élni

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő