Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Találkozás a templom történetével

Kultúra
templom
Dunaújváros
egyház
lakosság

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. szep. 15., 16:18

A Dunaújváros Római Katolikus Egyházközség két temploma már a város történelmének részei. Szombaton a Nyitott templomok napja országos rendezvényéhez csatlakozva bárki megismerhette ennek a két épületnek a titkait.

A programok délután két órakor kezdődtek mindkét helyszínen. Az óvárosi Szentháromság Templomban templomtörténeti vezetésekre hívták a látogatókat, míg a Krisztus Király Templomban még több érdekesség várta őket. A délután folyamán több templomtörténeti vezetésre is sor került az épületegyüttesben, mely során megtudhattuk, hogy miért tartott olyan sokáig az építkezés a tervek elfogadása után a kilencvenes években. Persze az igény egy új templomra már jóval korábban felmerült, mikor a nagyjából hatezer lakost számláló Pentele hirtelen a hatvanezer fős Sztálinvárossá gyarapodott, és a mai óvárosi templom már nem tudta kiszolgálni a híveket.

Mégis a rendszerváltásig kellett várni a tervekkel, amikor már a politika is nyitottabbá vált az új templom építésére. Az önkormányzati határozat csak 1992-ben lépett életbe, majd a tervek bemutatása után, másfél évvel később tették le az alapokat. Ezután hosszú évek alatt 11 200 köbméter földet mozgattak meg, 1 620 köbméter betont használtak, amit a 4 600 tonna acél tart egyben az épületben, néhol ötven méter magasan. Ezekről az adatokról mindenki meggyőződhetett, aki részt vett az egyéni templomlátogatások egyikén a nap folyamán, vagy az altemplomban megtekinthető kiállításon. Itt a Liturgikus színek - Miseruhák című tárlatot tekinthették meg az érdeklődők. A plébánosi hagyatékokból álló tárgyak közt vannak több száz éves ruhák és imakönyvek, énekgyűjtemények is, amiket mind közelről is meg lehet nézni és kézbe venni.

A rovat további hírei: Kultúra

ICA-D: díjátadóval ért véget a Dunaújvárosi Tárlat (galériával, díjazott filmmel)

ICA-D: díjátadóval ért véget a Dunaújvárosi Tárlat (galériával, díjazott filmmel)

2020. szep. 04.

Díjátadóval ünnepelte a városépítés kezdeteinek 70. évfordulójára időzített Belátások című, a dunaújvárosi képző- és iparművészek alkotásaiból rendezett kiállítás befejezését a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) ma délután. Összegzés, galéria és díjazott doku itt!

Megnyitott Kapolcson a MűvészVölgy Kúria

Megnyitott Kapolcson a MűvészVölgy Kúria

2020. szep. 04.

Megnyitott Kapolcson a 320 millió forintból kialakított MűvészVölgy Kúria a koronavírus-járvány miatt elmaradt Művészetek Völgye helyett csütörtökön kezdődött Völgyhétvégék első napján.

Műtárgyak éjszakája mintegy ötven fővárosi helyszínen

Műtárgyak éjszakája mintegy ötven fővárosi helyszínen

2020. szep. 04.

Mintegy ötven fővárosi helyszínen több mint száz programmal rendezik meg szeptember 17. és 19. között a 4. Műtárgyak éjszakáját, amelyen többek között műterem- és műhelylátogatások, tárlatvezetések, filmvetítések és épületséták várják az érdeklődőket.

Bukovinai székelyekről szóló könyvtrilógia második kötetét mutatták be

Bukovinai székelyekről szóló könyvtrilógia második kötetét mutatták be

2020. szep. 04.

A bukovinai székelyek - második világháborút megelőző és azt követő - sorsát családtörténeten keresztül megismertető könyvtrilógia második darabját mutatták be csütörtökön Pécsen.

Indul a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál

Indul a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál

2020. szep. 04.

Elindul a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amely október 25-ig újcirkuszi-és színházi bemutatókkal, könnyű- és komolyzenei koncertekkel is várja az érdeklődőket.

Kulturális szféra: folytatódott az intézménylátogatás

Kulturális szféra: folytatódott az intézménylátogatás

2020. szep. 03.

Két nap alatt két dunaújvárosi kulturális intézmény vezetőjével is egyeztetett Barta Endre. A város humán ügyekért felelős alpolgármestere Tóth Évát, a József Attila Könyvtár vezetőjét és Farkas Lajost, az Intercisa Múzeum igazgatóját látogatta meg a napokban. 

ICA-D: díjátadó és performansz a zárónapon

ICA-D: díjátadó és performansz a zárónapon

2020. szep. 02.

Rendhagyó eseménysorozattal, díjátadóval és akcióval színesített programmal várja a dunaújvárosi képző- és iparművészek tárlatának zárónapjára az érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) pénteken. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  2. Miért népszerű a scrapbookozás?

  3. Egri előny a negyeddöntőben

  4. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

  5. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő