Vereséggel kezdett a Kohász

spigott - 2018. szeptember 1. 19:54

Az első félidőben még tartotta magát, ám a másodikban elfogyott a lendület, s végül 29-24-es vereséget szenvedett a DKKA kézilabda csapata a Vác elleni bajnoki nyitányon.

Idegenben, a Vác otthonában kezdte meg a bajnoki küzdelmeket ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata. György László tanítványaira nem várt könnyű feladat jó erőkből álló házigazdák ellen, s mint azt vezetőedzőnk a mérkőzés előtt elmondta, egységes játékkal, kevés hibával képes lehet csapata a jó eredmény elérésére.
Ahogy az várható is volt, már a találkozó elején igen kemény harcmodort választottak a csapatok, Szalai Babett előbb egy góllal, majd egy kiállítással íratta be magát a jegyzőkönyvbe. A vendéglátók azonban a Kohász csapatkapitánya, majd Kazai és Sirián góljaira is válaszoltak sőt, Souza révén a 9. perc végén a vezetést is magukhoz ragadták (4-3). Hámori kiállítását sajnos a mieink sem tudták kihasználni, mert Radosavljevic duplájával először vezetett kettővel a váci együttes, s mikor a 15. percben a hazaiak légiósa már a harmadik találatát szerezte, György Lászlónak muszáj volt időt kérnie (8-5).

A rövid pauza után ugyan Sirián és Szalai is bevette Arenhart kapuját, ám a dunaújvárosi védelem továbbra sem működött úgy, ahogy azt szerettük volna, s ezt könyörtelenül kihasználta a házigazda, mely a 19. percben már 12-7-re vezetett. A Kohásztól Szalai igyekezett tartani a lépést gólszerzésben a házigazdákkal, ám mikor Klujber is bekapcsolódott, elkezdte csökkenteni hátrányát együttesünk, s a 25. percben minimálisra csökkentette hátrányát (13-12). A félidő hajrájában végre összejött az egyenlítés is, ám az utolsó másodpercek védekezésére nem figyeltek oda a mieink, s ezt Kácsor büntette góllal, így a szünetre 16-15-ös hazai előnnyel vonultak a csapatok.

A második felvonást sajnos a házigazdák kezdték jobban, s bő öt perc alatt ismét elhúztak három góllal, de Ferenczy és Kazai találatai után újra csak egy gól volt a Kohász hátránya (20-19). Sajnos nem sokáig, mert Kazai kiállítása alatt újabb két gólt szereztek a vendéglátók, így a 40. percben ismét magához kellett hívnia tanítványait György László vezetőedzőnek (22-19). A rövid pauza azonban nem hozta meg a várt eredményt, mert továbbra sem tudott mit kezdeni az erőszakos hazai védekezéssel együttesünk, mely tíz perc alatt mindössze egyetlen gólra volt képes, így a félidő derekához érve 24-20-as váci előnyt mutatott az eredményjelző.

Szalai hat gólja kevés volt a pontszerzéshez! (Képek: DO-archív)

A mieink hosszú gólcsendjét Szekerczés Luca törte meg, de Grosch kiállítása alatt újra csak a hazaiak szereztek gólokat, s megnyugtató előnyből várhatták a meccs véghajráját (26-21).  Nem könnyítette meg a helyzetet az sem, hogy szinte folyamatosan emberhátrányban játszottak a mieink, de egyenlő létszámban sikerült valamelyest közelebb zárkózni, így ígért még izgalmakat az utolsó hét-nyolc perc (26-23). A véghajrában azonban több bosszantó hibát is elkövettek kézilabdázóink, így hiába volt lehetőségük a feljebb kapaszkodásra, nem tudtak ezzel élni a mieink, így a váciak ismét növelték előnyüket, s végül 29-24-es győzelmet arattak.

GVM Europe-Vác – DKKA 29-24 (16-15)

DKKA: Csapó – Kazai 4, Ferenczy 1, Szalai 6, Sirián 4, Szekerczés 1, Grosch 2. Csere: Vártok (kapus), Nick, Cifra, Klujber 5, Dombi 1, Molnár, Bouti, Nagy, Mihály. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Fiatal hátvéd az Acélbikáknál

Fiatal hátvéd az Acélbikáknál

2025. aug. 06.

Az újpesti nevelésű Balázsi Márton is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatában folytatja pályafutását a 2025/2026-os szezonban.

Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje

Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje

2025. aug. 05.

A Vasas elleni fővárosi meccset szeptember 6-án, míg a MOL Esztergom elleni hazai bajnokit szeptember 13-án játsszák le a DKKA női kézilabdázói.

B-döntő és egyéni csúcsok a medencében

B-döntő és egyéni csúcsok a medencében

2025. aug. 05.

Bár dobogós helyet nem sikerült elérniük, összességében jól szerepeltek a DKSE úszói a Kaposváron megrendezett országos ifjúsági bajnokságon.

Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje

Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje

2025. aug. 04.

A középmezőnyben végzett a magyar válogatott a kikötői öbölben megrendezett Formula Future Gyermek-, és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon.

Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok

Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok

2025. aug. 04.

Alapos felújításon esik át augusztus második felében a Dunaújvárosi Jégcsarnok, amelynek palánkrendszerét és világítását is lecserélik az új szezon kezdete előtt.

Dunaújvárosi éremeső Szegeden

Dunaújvárosi éremeső Szegeden

2025. aug. 04.

Összesen tíz dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla tizenegyedik helyén fejezték be a Szegeden megrendezett korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE kajak-kenusai.

Elhunyt a Dunaferr olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Elhunyt a Dunaferr olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

2025. aug. 03.

Szombaton éjjel 60 éves korában elhunyt a Dunaújváros jégkorongcsapatának korábbi szlovák kiválósága, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Peter Veselovsky.