Bajnokság a TV előtt ülve
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a kispályás és a teremfoci után a virtuális teret is meghódítja és elindítja az első eSport kupát szombaton az MMK-ban.
Egy óra alatt elkeltek a helyek és meglett a tizenhat nevező szombatra, az első Duna FIFA eSport kupára. A rendezvényt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezi, főtitkára Petrás Gábor elmondta, a városban még nem volt hasonló rendezvény, céljuk pedig elsősorban az, hogy a világ legnépszerűbb videojátékával, a FIFA19-el is megmérettessék magukat a versenyzők, valamint hogy az országos bajnokságba is benevezzen Dunaújváros és a DLSZ, és városunk megmutassa ezen területén is a tehetségét. A szervezést fél éve kezdték el és a helyszínt azonnal megtalálták a Munkásművelődési Központban. Kováts Rózsa igazgató elmondta, örül, hogy egy új színfolt jelenik meg az intézmény palettáján, annak pedig különösen, hogy mindez egy olyan korosztályt is megmozgat, akiket nehéz megszólítani.
A szombat délelőtt kezdődő versenyen a tizenhat játékos oda-visszavágós, egyenes kieséses szakaszban kezdi a versenyt, a mérkőzések pedig 2x6 percig tartanak majd. A nevezők mindegyike klubcsapattal kell, hogy legyen, de előfordulhat, hogy két Real Madrid játszik egymás ellen a továbbjutásért. Kovács Krisztián és Kovács László, az I. Duna FIFA eSPort Kupa szervezői elmondták, a versennyel azt is szeretnék elérni, hogy elkezdjen kialakulni egy összetartó közösség az eSport dunaújvárosi kedvelői közt, később pedig az országos bajnokságon is szeretnének elindulni a DLSZ színeiben, a csapatba pedig ilyen úton toboroznának tagokat.
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: az élő muzsika utazó követe
2025. szep. 10.
Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.
DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál
2025. szep. 09.
Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.
Nyárias nyitány, változékony folytatás
2025. szep. 08.
Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.
Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?
2025. szep. 08.
Legyen a kerted tükörsima és profi az akkus szegélynyíró hihetetlen szabadságával! Az eszköz vezetékek nélkül, könnyedén, akár nehezen elérhető helyeken is kiválóan alkalmazható. (X)
Nemes célért futottak újra! (galéria)
2025. szep. 06.
A beszámolóra még várni kell, de a képeket már mutatjuk: idén immár kilencedszerre rendezett jótékonysági futóversenyt az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete. A nagy közösségi kezdeményezés keretében több százan vállalták a három táv valamelyikét ma délelőtt – remek időben, remek hangulatban, az elfogadás és a segítségnyújtás jegyében!
Kalandra fel: ha itt az ősz, hát küszöbön a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál!
2025. szep. 06.
Idén immár hatodik alkalommal rendezik meg a Dunaújvárosi Képregényfesztivált – ráadásul ezúttal új helyszínen, a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) várják szeretettel a műfaj régi és új szerelmeseit szeptember 13-án, azaz éppen egy hét múlva szombaton. Színes kavalkád készül – ott a helyed!
Bernisek randevúja a Duna-parton
2025. szep. 05.
Ismeretterjesztő előadásokkal pettyezendő, sőt, fürdetéssel koronázandó összetartást szerveznek a berni pásztorkutyák híveinek városunkban. A "bernisek" találkozójára szombaton várják a vendégeket a Duna-parton.








