Három kivételes nap

A reformáció emléknapja nyitja a sort: ma a protestánsok azt idézik fel, hogy fél évszázada, 1517-ben e napon függesztette ki téziseit a német szerzetes, Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára. A vitairatban a páter a katolikus egyház reformjának lépéseit szedte csokorba. Tettét pápai kiátkozás követte, de a prédikátor tanai terjedtek, és ennek nyomán megszületett az evangélikus egyház. Luther követője, de nála is radikálisabb újító volt a genfi Kálvin János, aki nézeteivel megvetette a református egyház alapjait.

A tradicionális ünnepen az istentiszteletekhez hozzátartozik az agapé, a szeretetvendégség – a felebaráti önzetlenség kinyilvánítása, a rászorulók segítésének kifejezése. És ugyanez megjelenik a katolikusok holnapi ünnepén: mindenszentekkor évszázadokon át ugyanígy gondoltak a nélkülözőkre, fonott kalácsot készítettek számukra – a mindenszentek kalácsát –, és lisztet, gabonát adtak a szegény sorsúaknak.

Mindenszentek persze nem csupán erről szól. A hitben élők példaadóiról, az apostolok, szentek, vértanúk soráról emlékeznek meg a katolikusok a szentmisén. A magyar néphagyományban számos szokás kapcsolódott e naphoz: a bíróválasztás, a tanácsújítás, és persze a közelgő tél hírnöke is volt. Ez az ünnep a nyugati egyház liturgiájában 1400 év óta ismert. Akkor vette birtokba IV. Bonifác pápa a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont, majd Krisztus édesanyja, Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel. Később az eredetileg tavaszi emléknap átkerült november elsejére, összekapcsolódva így a halottak napjával, az elhunyt hozzátartozókra emlékezéssel.

November 2-a legegyetemesebb tartalommal bír: hittől, hovatartozástól függetlenül minden érző ember kegyeleti napja. Ezer esztendeje közünnep. A gyász ideje. Megkondulnak a temetőharangok, mécsesek gyúlnak a sírokon, virágok kerülnek a hantokra. Szeretteinkre, rokonainkra, barátainkra emlékezünk…