Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Sümegen kezd a Dunaferr

Sport
röplabda
Dunaújváros
Dunaferr SE
bajnokság
Sümeg

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. okt. 06., 08:04

A Dunaferr SE első osztályú röplabda csapata a Sümeg otthonában játssza a 2018-2019-es bajnoki idény első összecsapását vasárnap délután négy órától.

Vasárnap délután 16 órakor megkezdődik a szezon felnőtt röplabdázóink számára is. Az új kiírású bajnokságban, melyben két hatcsapatos, egy „A” és egy „B” jelű csoportba osztották az együtteseket, a mieink a „B”-be kerültek. Itt a Szolnok, a Kecskemét, a Sümeg, a Fino Kaposvár és a DEAC lesznek az ellenfeleink. Mivel a Tomanóczy Tibor által vezényelt gárdának a célja, hogy a végelszámolásnál majd az első hat hely egyikét érje el, így csoportjukban az első három hely valamelyikén kell zárniuk az alapszakaszt. Ez azt jelenti, hogy minden szettnek, minden végeredménynek hatalmas szerepe lesz az összesítés során, vagyis már a rajtnál, a Sümeg ellen kiválóan kell kezdeniük fiataljainknak. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy akár most, vagyis a bajnoki nyitányon elért eredménytől is függhet a végső helyezés, ezért a mieink kiélezett csatára számítanak.

Kép: DO-archív

Tomanóczy Tibor vezetőedző: - Bízom abban, hogy az a munka, melyet az utóbbi időszakban elvégeztünk már az első mérkőzésen beérik. Izgatottan, pozitív gondolkodással várjuk a rajtot, hiszen a bajnoki versenykiírás miatt számunkra ez a mérkőzés egy újabb mérföldkő lesz. Mi szakvezetők mindannyian bízunk a fiataljainkban, hogy meg tudják valósítani céljainkat, akikben még számos fejlődési lehetőség van. Fő célunk, hogy a hatos csoportból az első három hely egyikén végezzünk, és bekerüljünk a legjobb hatba. Ehhez egy irányba kell tudni húzni a szekerünket a tanulás mellett, amely nem egyszerű. Csapatunkban továbbra is csak egy felnőtt, Hatvany Zsolt játszik, aki rutinjával segíti munkánkat pályán belül és az öltözőben egyaránt.

A rovat további hírei: Sport

Az olimpiai ezüstérmes legyőzésével négy között a magyarok

Az olimpiai ezüstérmes legyőzésével négy között a magyarok

2025. ápr. 18.

A magyar női vízilabda-válogatott 14-10-re nyert az olimpiai ezüstérmes Ausztrália ellen a világkupa szuperdöntő pénteki negyeddöntőjében, a kínai Csengtuban.

Nagy lépés az országos döntő felé

Nagy lépés az országos döntő felé

2025. ápr. 18.

Dunaújvárosban szakadt meg a listavezető Pénzügyőr csapatának remek sorozata a röplabdázók U17-es bajnokságának középszakaszában.

Bajnoki címet szerzett a Dragon Steel SE

Bajnoki címet szerzett a Dragon Steel SE

2025. ápr. 17.

Remek versenyzéssel szerezte meg a premier open kategória első helyét a Dragon Steel SE csapata a Baján megrendezett Hosszú Távú sárkányhajó Magyar Bajnokságon.

Egy szett jó játék nem elég

Egy szett jó játék nem elég

2025. ápr. 17.

Négy játszmában szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti fordulójában.

DSTV: döntetlen a szezon utolsó hazai meccsén

DSTV: döntetlen a szezon utolsó hazai meccsén

2025. ápr. 16.

Hétvégén a szezon utolsó hazai bajnokiját, összességében pedig a sorozat utolsó előtti felvonását játszotta le a Pentele ASE II. csapata. A Honvéd Szondi NB III-as csapata azonban a pontszerzés reményében látogatott el Dunaújvárosba, 9:9-es döntetlent játszottak a csapatok. Hangkép.

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

2025. ápr. 16.

Szép sikerrel, komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Kihívás Nap idei első állomását a Móricz iskola udvarán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Közel volt a dobogó a diákolimpián

Közel volt a dobogó a diákolimpián

2025. ápr. 15.

Jól szerepeltek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a Danubius KSE tollaslabdázói a Cegléden megrendezett országos diákolimpiai fináléban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. A Balaton partján sem borult a papírorma

  3. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  4. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  5. Fontos pontokra hajt a DFC

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő