Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Több mint ezren mentek el vért adni

Sziréna
véradás
katasztrófavédelem
segítség
Magyar Vöröskereszt

facebook megosztás

doszerk - 2018. okt. 11., 14:33

Az idén is megtartotta immár hagyományos, a Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából szervezett közös véradását a katasztrófavédelem és a Magyar Vöröskereszt. A szervezet tagjai közül ebben az évben majdnem ezren voltak alkalmasak arra, hogy vérükkel is segítsenek.

A világnap alkalmából szervezett véradás többéves múltra tekint vissza a katasztrófavédelemnél. Először Győr-Moson-Sopron megyében kerítettek rá sort, évek óta ott nyújtják a legtöbben a karjukat, az idén kétszázötvenheten. Az első három legaktívabb megye között van még Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Országszerte ezerhetvenkét kolléga szánta el magát a véradásra, az orvosi vizsgálatot követően kilencszázkilencvenöt önkéntes ülhetett be a székbe. A katasztrófavédelem munkatársai végül több mint négyszáznegyvenhét liternyi vért adtak.
 
Véradó bárki lehet, aki egészséges, és elmúlt tizennyolc, de kevesebb mint hatvanöt éves, és a helyszíni orvosi vizsgálat nem tárt fel kizáró, vagy halasztó okot. Utóbbiak közé tartozik például a füllyukasztás, a friss tetoválás, ilyenek a kisebb műtétek is, ezek után három hónapot, nagyobb műtétek esetén ennél is többet kell várni a véradással. A jelentkezők egy kérdőívet töltenek ki, amelyben betegségekre, szokásokra vonatkozó kérdések is vannak. Aki megfelelt a szűrésen, attól egy-egy alkalommal négy és fél deci vért vesznek le, ez egy átlagos, normál állapotban lévő felnőtt számára nem megterhelő.

MTI-fotó (Koszticsák Szilárd felvétele)

A Katasztrófák Csökkentésének Világnapját az Egyesült Nemzetek Szervezete 1989-ben jelölte ki, akkor október második szerdájára tették, később október tizenharmadikát nevezték ki világnapul. Ez a nap arról szól, hogyan tudják világszerte az emberek és a közösségek csökkenteni a katasztrófáknak való kitettségüket és minél jobban tudatosítani azt, milyen fontos kézben tartani a rájuk leselkedő veszélyeket. Az ENSZ minden évben valamilyen célt is kijelöl. A világnap idei témája illeszkedik a 2016-ban elindított, a katasztrófakockázatok csökkentését célzó Sendai Seven kampányba. 2018-ban a Sendai Keretrendszer hét célkitűzése közül a harmadik áll a középpontban: eszerint 2030-ig el kell érni, hogy csökkenjen a katasztrófák okozta gazdasági károk GDP-hez viszonyított aránya.

-katasztrofavedelem.hu-

A rovat további hírei: Sziréna

 A legfontosabb feladat továbbra is a megelőzés

A legfontosabb feladat továbbra is a megelőzés

2015. jan. 20.

A már megkezdett úton haladva fő feladatának továbbra is a lakosság tájékoztatását tűzte ki célul a Fejér Megyei Tűzmegelőzési Bizottság 2015-ben. Az elmúlt év eredményeit és az idei feladatokat január 20-án összegezték a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.
 

Fülön csípték a rendőrök a bujkáló tolvajt

Fülön csípték a rendőrök a bujkáló tolvajt

2015. jan. 20.

15 éves helyi lakost, akiről megállapították, hogy ellene a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki

Ittas vezető is fennakadt a hétvégi razzián

Ittas vezető is fennakadt a hétvégi razzián

2015. jan. 19.

A Fejér megyében tartott ellenőrzés során 195 járművezetőt igazoltattak a rendőrök.

Ma itt érik el a megyei katasztrófavédelmet

Ma itt érik el a megyei katasztrófavédelmet

2015. jan. 19.

Ma 14 óra 30 perctől karbantartás miatt átmeneti ideig a megyi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség ügyfélszolgálati telefonszámai kikapcsolásra kerülnek.

Frontális karambol a 6-os úton

Frontális karambol a 6-os úton

2015. jan. 19.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2015. január 19-én 5 óra 50 perckor a 6-os számú főút 67-es kilométerszelvényében.

Véres hétvége a szomszédban

Véres hétvége a szomszédban

2015. jan. 19.

Emberölés-kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 27 éves besnyői férfit, aki szombat este több alkalommal megszúrta élettársát egy konyhakéssel, majd magát is megsebezte – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Drogdílert fogtak a rendőrök

Drogdílert fogtak a rendőrök

2015. jan. 16.

Dunaújvárosban kábítószer birtoklójával szemben intézkedtek a rendőrök. A fülön csípett helyi fiatal terítette is az anyagot, előállították.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  2. Idegenben szerepel a DKKA

  3. DSTV: ismerkedős napok

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. Bravúr kell a továbbjutáshoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő