A horvátok is megszenvedtek a szabadságért
Az Intercia Múzeum igazgatója, Farkas Lajos testvérvárosunk, Vukovár ostromáról tartott előadást csütörtökön délután a november 18-ára eső emlékezés napja alkalmából.
Dunaújváros tavaly vette fel hivatalosan is a testvérvárosi kapcsolatot Vukovárra, azóta pedig már mindkét település képviselői többször ellátogattak a másikhoz és gyümölcsöző együttműködésbe kezdtek. Pedig nem sokon múlt, hogy a történelem folyamán a horvát, Duna menti település végleg az enyészeté legyen. Mikor nálunk már lezajlott a rendszerváltás, Vukovárban még javában tartottak a harcok, 1991 augusztus 26-án pedig Vukovárt is elérték bombázók és a helyi múzeumot ért első találatokkal megkezdődött a város ostroma. Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója csütörtökön délután az intézmény előadótermében beszélt ennek a véres időszaknak a történetéről.
A kelet-horvátországi vukovári csata ezt nyolcvanhét napon át tartott, a Jugoszláv Néphadsereg és szerb félkatonai alakulatok három hónapig ostromolták, a II. világháború utáni idők legvéresebb harca zajlott a városért. Majd november 18-án a dél-szlavóniai város végleg elesett. Ez volt abban az időben Európa legpusztítóbb és leghosszabb csatája, és a II. világháború óta Vukovár volt az első nagyobb európai város, amelyet teljesen leromboltak. Számos szerb katonai és politikai vezetőt – köztük Miloševićet – később elítélték háborús bűnök miatt, melyeket a csata alatt vagy az után követtek el; többen közülük börtönbe is kerültek. A háború előtt a barokk város virágzó, sokszínű település volt, melyet zömében horvátok, szerbek, de más népek, köztük magyarok is jelentős számban laktak. Az egykor ötvenezres Vukováron ma kevesebb, mint harmincezren élnek.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: gálával ünnepelték a tánc világnapját
2024. máj. 09.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: gálával ünnepelte a tánc világnapját a Wesley-Da Capo iskola közössége. A Bartókban rendezett eseményen több száz növendék lépett színre látványos, változatos műsorral – kétszer is! Hangkép.
Móricz 70 – minifesztivállal ünnepelnek
2024. máj. 08.
Gazdag programmal futtatja csúcsra a jubileumi tanév eseménysorozatát az alapítása 70. évét ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola. Lássuk a kínálatot – nagyon bőséges lesz, úgyhogy csak címszavakban!
Jótékonysági gála a Bartókban
2024. máj. 08.
Nemes céllal és jelentős erők összefogásával valósul meg az a közösségi kezdeményezés, amelynek a Bartók színházterme ad otthont pénteken délután.
Pentelei Molnár János életművének jeles darabjaiból nyílik tárlat a Mondbach kúriában
2024. máj. 07.
Jelképes gesztus, hogy éppen az emlékév egyik ünnepeltje, Pentelei Molnár János festőművész kiállítása nyitja a felújított Mondbach kúria időszakos bemutatóinak sorát. A megnyitó szerdán lesz, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: új kiállítás a könyvtárban
2024. máj. 07.
Folytatódott a József Attila Könyvtár és a SKICC Csoport együttműködése, derül ki a DSTV összeállításából. Ennek keretében nyílt meg Kosztolányi György utolsó tanítványa, Gódányné Homoki Mária egyéni kiállítása a közelmúltban. Hangkép.
DSTV: zongoristák randevúja
2024. máj. 06.
Különleges programnak adott otthont a Sándor Frigyes Zeneiskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben immár második alkalommal szervezték meg a Regionális Zongora Találkozót a Sándor Frigyes Hét előtt. Hangkép.
Már elkészült a táncoló figurák makettje
2024. máj. 05.
A város 73. születésnapján, a tánc világnapján, a Wünsch házaspár jelenlétében rendezték hétfőn a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobor alapkő-letételét. A táncoló figurákat a Bartók Kamaraszínház és a Vasvári iskola közötti parkos részen helyezik el, a szobor alkotója, Rohonczi István ROHO szerint még idén.