Az összes szentre és minden elhunytra emlékezünk
November 1-jén, mindenszentek napján ünneplik az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig a katolikus egyház megemlékezik minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.
Mindenszentek ünnepe kötelező egyházi ünnep, az egyház előírása szerint ilyenkor a híveknek kötelező szentmisén részt venniük - írták. A keleti egyház már 380-ban megtartotta mindenszentek ünnepét, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki a római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel - olvasható az MKPK közleményében.
III. Gergely pápa (731-741) bővítette az ünneplendők körét: "a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek" emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep - ismertették.
November 2-án, halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, de különösképpen "a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről". Az egyház "a feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga módján tesz eleget". Az egyház kezdettől imádkozik az elhunytakért - írták. Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy mindenszentek ünnepét követően az összes elhunyt emberről is megemlékezzenek. A halottak napjáról először 998-ban emlékeztek meg, majd ez a 11. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt - írták. Az egyház az ünnepen "bizalommal kér" kegyelmet Istentől az elhunytaknak.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: apró, de gyönyörű gesztus az MMK előtt
2024. máj. 04.
Szép anyák napi akcióra készül a Munkásművelődési Központ, derül ki a DSTV összegzéséből. Anyák napjára készülve már ma kikerül az intézmény elé az a tábla, ahonnan szeretteiknek szóló jelképes ajándékot vihetnek magukkal a látogatók. Hangkép.
A pécsi Zsolnay-negyed programjai
2024. máj. 03.
A családi kirándulások egyik népszerű célpontja Pécs, a Mecsek vadregényes tájai mellett azonban érdemes ellátogatni egy különleges helyszínre is. (X)
Koltai Róbert nálunk már családtagnak számít
2024. máj. 03.
A Sugárúti Fesztivál vendége volt Koltai Róbert, aki élettársával, Gaál Ildikóval színpadra állva önálló fellépéssel örvendeztette meg a Dunaújvárosi Estek közönségét. Az előadás ezúttal a Kultik Moziban volt, ahová nagyon sokan ültek be a színvonalas kikapcsolódás reményében. Így is történt!
Küszöbön a Bringatúra – mindenkit várnak szombaton!
2024. máj. 03.
Immár a XXXVIII. Bringatúra nagy közös tekerésére várják a kétkerekűsöket május 4-én, szombaton. Mutatjuk a teljes programot, bónuszként az útlezárások tervével. Hajrá mindenki, itt a pontos menetrend!
Sugárúti Fesztivál: élményözön a Vasmű úton (galériával)
2024. máj. 02.
Csodás idő, színes kínálat, és minden képzeletet felülmúló tömeg: remek program kerekedett az idén immár harmadszorra rendezett Sugárúti Fesztiválból május 1-jén. Világ dunaújvárosiai, idesüssetek!
Rostisok Találkozója – már másodszor
2024. máj. 02.
Legutóbb vészterhes apropóból úszott a hírfolyamba a Rosti iskola neve – ezúttal sokkal örömtelibb eseményről számolhatunk be: immár másodszor adott otthont az iskola árnyas udvara a Rostisok Találkozója című programnak.
Sugárúti Fesztivál: tömegvonzás a Vasmű úton (FRISSÍTETT galériával)
2024. máj. 01.
Most még csak a képek miatt jöttünk, drága böngészők és aranyos mindenki, minden képzeletet felülmúló sokadalom futott be délelőtt a Sugárúti Fesztiválra. Galériánk frissült, de a javallat változatlan: keresd magad sokadalomban!