Bravúr és továbbjutás a kupában
Parádés második félidei játékkal aratott ötgólos, 27-22-es győzelmet a Siófok ellen, s ezzel bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
A csalódást keltő szombati EHF Kupa odavágó után ma már újabb feladat várt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatára, mely este hat órától a Magyar Kupa negyedik fordulójában látta vendégül a Siófok gárdáját. A találkozó esélyesének a Balaton-partiak számítottak, s ahhoz, hogy legyen esély a továbbjutásra, a játék minden elemében a maximumra volt szükség együttesünktől.
A kezdésre mindenesetre nem lehetett panasz hazai oldalon, mert a mieink tényleg elszántan vágtak neki a meccsnek, Klujber találataival háromszor is magukhoz ragadták a vezetést, s ugyan a vendégek mind a három alkalommal egyenlíteni tudtak, ahogy beszállt a gólszerzésbe Ferenczy és Szalai is, a 8. percre sikerült meglépni kettővel a Siófoktól (5-3). A folytatásban Kobetic vette a nyakába a Balaton-parti gárdát, átlövésből és hétméteresből is rendre betalált a vendégek világklasszisa, így a Siófok a 15. perce utolérte az emberelőnyben is két támadást elrontó Kohászt (7-7). A kiváló játékost azonban a 18. percben ütés miatt piros lappal kizárták a játékvezetők, ám ez a fór is inkább a mieinket zavarta meg, mert a vendégek Böhme révén így is átvették a vezetést (8-9).
A mieink Klujber bravúros átlövésével egalizáltak ugyan, ám a félidő utolsó tíz percére nagyon visszaesett a mieink támadójátéka, igaz az sem segített, hogy Kazai és Klujber kiállításai alatt kétszer is hátrányban kellett volna egyenlíteni. Ez nem sikerült sőt, Aoustin gólja után már 12-10-es előnynek örülhetett a Siófok, s bár Sirián gyorsan válaszolt, a szünetre 12-11-es előnnyel vonulhattak a vendégek.
A térfélcsere után ismét meglépett kettővel a vendégcsapat, míg a mieink Ferenczy szabálytalansága után emberhátrányban próbáltak ismét felzárkózni. Ezt azonban sikerrel tették, mert a Siófok is többet hibázott annál, mint szokott, s Szekerczés találatával a 36. percben sikerült is kiegyenlíteni (14-14). A vendégek helyzetét Tomasevics kapus nehezítette tovább, s mivel a túloldalon Grosch és Szekerczés nem hibázott, a 40. percben már időt kellett kérnie a Siófoknak, mert a mieink nemcsak átvették a vezetést, hanem 18-16-re megléptek ellenfelüktől. A Balaton-partiak továbbra is nagyon pontatlanul tették a labdát, s ezt könyörtelenül kihasználták a mieink, s Szekerczés, Grosch és Kazai találataival 21-16-ra elhúztak. A Siófok a 45. percben törte meg hosszú gólcsendjét, majd nagy hajrába kezdett, igaz ehhez kellett két elrontott hazai támadás is (23-20).
A kisebb hullámvölgyből Klujber és Szalai remek találata rántotta ki a mieinket, így bő öt perccel a találkozó vége előtt még mindig öttel állt jobban ellenfelénél a Kohász (25-20). A vendégek reményeit Nze Minko igyekezett visszahozni, majd három perccel a meccs vége előtt György László kért időt, hogy felhívja a figyelmet a véghajrá fontosságára. Sirián harcolt ki rendkívül fontos hetest, melyet Klujber értékesített, míg a túloldalon a francia világbajnok Minko hibázott, s ekkor végleg eldőlt a találkozó (26-21). Ugyan a hajrában Aoustin még szépített az álláson, de ez már nem számított, mert a Kohász szenzációsan küzdve, a vendégek hibáit kihasználva 27-22-re megnyerte a mérkőzést, s ezzel bejutott a Magyar Kupa következő fordulójába. A csodálatos győzelmet sajnos beárnyékolta Klujber utolsó percben elszenvedett bokasérülése, a mérkőzésen hét gólt szerző játékost ölben kellett levinni a pályáról.
György László: - Nagyon jól játszottunk, jól küzdöttünk, kevés technikai hibát vétettünk, s a helyzeteinket is jó arányban használtuk ki. Persze helyén kell kezelni ezt a mérkőzést, ahogy a hétvégi EHF Kupa-találkozót is, az igazság valahol a kettő között van. Ezzel együtt jár a dicséret a csapat tagjainak, nagy szívvel küzdöttek az első perctől az utolsóig, s ennek meg is lett most az eredménye.
DKKA – Siófok KC 27-22 (11-12)
DKKA: Csapó – Grosch 2, Klujber 7, Cifra, Nick, Ferenczy 1, Kazai 3. Csere: Tomasevics, Vártok (kapusok), Szalai 6, Dombi, Bouti, Sirián 3, Szekerczés 5, Molnár. Vezetőedző: György László.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: birkózó tábor csalogat
2025. jún. 27.
Dunaújvárosban nagy hagyománya van a különböző szakosztályok és sportközösségek által szervezett táboroknak. Úgy tűnik az idei szünidő sem lesz ez alól kivétel – legutóbb a birkózóknál jártunk. Hangkép.
Két hazatérő az Acélbikáknál
2025. jún. 27.
Pinczés és Strenk Olivér is egyéves kitérő után tér vissza a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatához a 2025/2026-os szezonban.
DSTV: parádés szezonzáró
2025. jún. 26.
Remek időszakot tudhat maga mögött a Spartan Cheerleading SE egyesülete. A sportolók bajnoki éremmel is gazdagodtak, a mozgalmas hetekről és a parádés szezonzáróról Árgyelán Dominika számolt be. Hangkép.
Pozitív az összkép, de nem szabad hátradőlni
2025. jún. 26.
Összességében elégedetten értékelték a magyar csapat teljesítményét a racicei Eb után a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányai.
DSTV: eredményes időszakot zártak le a tornászok
2025. jún. 25.
Elégedetten tekintett vissza a mögöttük hagyott időszakra a DKSE torna szakosztályának vezetőedzője, Trenka János - a múlt heti edzésre ellátogató Barta Endre alpolgármester és Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő pedig a szakosztálynál végzett munkát dicsérte. Hangkép.
Orosz csatár az Acélbikáknál
2025. jún. 25.
A fehérorosz Mogiljev együttesének második legponterősebb játékosa is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinál folytatja pályafutását.
Kész a DKKA felkészülési menetrendje is
2025. jún. 24.
Igen sűrű augusztusa lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének a bajnokság szeptemberi rajtja előtt.