„A bombázás után az orosz tankok a pincesoron jöttek lefelé a sötétben dübörögve. Az utca végén van egy szűk forduló, ahol a tank nem fért el, és az ágyúcső bement az ott tévő házba, és pont a szentképnél állt meg.”
A forradalmat kisgyerekként megélt Varga László mesélte el ezt a történetet öt évvel ezelőtt, az evangélikus templomban tartott ’56-os megemlékezésen. Öreg nénikék akkoriban alighanem csodaszámba menő tényként vették, hogy a szentkép állította meg a tankot. Az embereknek fontos volt hinni a jelképek erejében. Jobban, mint bármikor.
Jelképes értékű az a bátorság és kitartás is, ahogy a város védői a november 4-ének hajnalán érkezett tragikus hírek ellenére a helyükön maradtak. A pentelei Szabadság Rádió segélykiáltást küldött a nyugat felé: „Ma reggel 2 óra 30 perckor az orosz csapatok általános támadást indítottak a magyar nép ellen. Kérjük az Egyesült Nemzeteket: Segítsetek! Ejtőernyősöket kérünk! A világ lelkiismeretes és tisztességes népeihez fellebbezünk. Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!”
Nem volt segítség.
A város már eltemette az első halottait, de mindenki tudta, temetni fognak még. Így lett. November 4-én újabb két halott. Aztán a következő napokban még tizenhárom: tüdőlövés, fejlövés, gránátroncsolás, haslövés, robbanás, égés. Két ember maradványait soha nem tudták azonosítani. Névtelenül lettek Pentele hősei.
A pentelei forradalmi rádió november 7-én, délután 1 óra 53 perckor ezt a kétségbeesett üzenetet sugározta: „A szovjet tankok és légierők támadják Dunapentelét... A harc változatlan hevességgel továbbra is folyik... Adásunkat bizonytalan időre megszakítjuk... Rákóczi adó, Magyarország.” Aznap a város elesett. Másnap még megszólalt a rádió, utoljára. Az adást morzejelekkel zavarták, így csak néhány mondatfoszlány volt kivehető. Annyi viszont világosan érhető volt: Ne tegyétek le a fegyvert! Ezt üzenték valakiknek, valahová. De tudjuk, ez már csak kétségbeesett kiáltás volt.
Pentele példát adott. Az utolsókig kitartott. És példaadó volt abban is, hogy a megtorlás során a fenyegetések és kínzások ellenére is mindössze egyetlen egy helybéli felkelőt tudott a Kádár-rezsim a maga céljaira felhasználni. Mindenki más vállalta sorsát: börtönt, meghurcoltatást, párialétet. A határozott nem, amit akkor volt erejük kimondani, legalább annyira jelképi értékű, mint a pincesori házban megtorpant tank, a szentképre meredő csövével.
!["Én akartam Magyar földön Magyar huszár lenni!"](/sites/all/files/styles/rovat/public/images/news/bev/15843.jpg?h=82f92a78 ""Én akartam Magyar földön Magyar huszár lenni!"")
