2019-ben minden eddiginél több támogatást kapnak a gyermekes családok és a gyermeket vállalók
2019-ben minden eddiginél több támogatást kapnak a gyermeket nevelő családok és a gyermeket vállalók - mondta az Emmi család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára.
Novák Katalin azt mondta, hogy 2019-ben - 2010-hez képest - duplájára nő a családok támogatására fordított összeg, ami így meghaladja a 2000 milliárd forintot. A kétgyermekesek családi adókedvezménye tovább emelkedik, a havi 40 ezer forintos megtakarítás a 2015-ös összegnek a dupláját jelenti - közölte.
Az otthonteremtési program is minden eddiginél több támogatást kap - hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy decembertől már a kétgyermekes családok is hozzáférhetnek tízmillió forint értékben a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott hitelhez. Hozzátette, hogy a nagycsaládosok hitelét pedig tízről 15 millió forintra emelték fel.
Arra is kitért, hogy bevezetik a gyermekek otthongondozási díját. Az önmagát ellátni képtelen gyermeket otthon ápoló szülők havonta bruttó százezer forintra lesznek jogosultak, de ez az összeg később nőni fog majd, és 2022-re eléri a minimálbért - emelte ki az államtitkár. Akik nem a gyermeküket, hanem más hozzátartozójukat ápolják, azoknak a támogatása jövőre 15 százalékkal emelkedik - mondta.
Novák Katalin felhívta a figyelmet, hogy pénteken zárult le a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció. A kérdőíveket sokan töltötték ki és a kormány abban reménykedik, hogy azok feldolgozása után megkapja azt a felhatalmazást, amivel még több támogatást tud adni a családoknak - fogalmazott.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.