Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A szeretet, a jószívűség nem ismerhet határokat

Közélet
advent
adventi forgatag
Városháza tér
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. dec. 02., 19:52

Három héten keresztül minden nap várja a városlakókat az Adventi Forgatag a főtéren. Mint mindig, úgy most is hangulatos fények és finom illatok lengik be a területet.

Az Aventi Forgatag idei első napján, vasárnap a program a város történelmi egyházainak képviselői léptek a színpadra és mindannyian egy rövid áhítatot mondtak. Szenczi Géza evangélikus lelkész, Böttger Antal református lelkész, Kovács István, görög-katolikus parókus, Braun Ervin, a baptista gyülekezet vezetője és Szeleczky Csaba, római katolikus helyettes plébános is szólt a téren összegyűlt emberekhez. Utóbbi hangsúlyozta, igenis fontos hinni a Mikulásban, Szent Miklós létezik és ott van mindnyájunkban, amire az adakozókedv a bizonyíték. Mint mondta, a szeretet, a jószívűség nem ismer, nem ismerhet határokat, erről is szól az adventi időszak, használjuk ki az ünnep adta lehetőségeket akár a főtéren egy forralt bort iszogatva, akár máshogyan és töltődjünk fel testileg, lelkileg is. Szeleczky Csaba ezután az adventi koszorúhoz, majd a karácsonyfához hívta az egybegyűlteket, hogy együtt áldják meg az alatta elhelyezkedő megújult Betlehemet, amire szerinte igen büszke lehet a város, hiszen nagyon szép lett.

Az istentisztelet után a pentelei Kéknefelejcs kórus lépett a színpadra, végül Merényi Ákos szórakoztatta a főtéren lévőket. Később az Adventi Forgatag huszonegy napja alatt fellép többek közt Takács Nikolas, Raul, az Ismerős Arcok, Kelemen Angelika, de mindenekelőtt csütörtökön érkezik a Télapú is a gyerekekhez a Mikulás kuckóval.

2. Galéria
advent
adventi forgatag
Városháza tér
Dunaújváros

facebook megosztás

Az Aventi Forgatag idei első napján, vasárnap a program a város történelmi egyházainak képviselői léptek a színpadra és mindannyian egy rövid áhítatot mondtak. Szenczi Géza evangélikus lelkész, Böttger Antal református lelkész, Kovács István, görög-katolikus parókus, Braun Ervin, a baptista gyülekezet vezetője és Szeleczky Csaba, római katolikus helyettes plébános is szólt a téren összegyűlt emberekhez.

Ónodi Zoltán
Advent első vasárnapja a főtéren - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2018. dec. 02.

A rovat további hírei: Közélet

Húsvétra is kaphatnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok

Húsvétra is kaphatnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok

2018. már. 06.

Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor: Nem ismétlődhet meg az, ami a Keletinél történt

Orbán Viktor: Nem ismétlődhet meg az, ami a Keletinél történt

2018. már. 06.

Orbán Viktor szerint ahhoz, hogy Budapest megvédhesse magát a migránsoktól, az kell, hogy az emberek ne engedjék kormányt alakítani azokat a politikusokat, akik bevándorlóországgá tennék Magyarországot és ilyen várossá a fővárost.

Tizenöt jelölt indul egyéniben a választókerületünkben

Tizenöt jelölt indul egyéniben a választókerületünkben

2018. már. 06.

Tizenöt jelölt indul Fejér megye 04-es egyéni választókerületében az április 8-i országgyűlési választáson. Az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság kisorsolta a jelöltek szavazólapi sorrendjét is. Mutatjuk a részleteket.

Ma lejár az országos listák bejelentésének határideje

Ma lejár az országos listák bejelentésének határideje

2018. már. 06.

Kedden 16 órakor lejár az országos listák bejelentésének határideje az áprilisi országgyűlési választásra, eddig három pártlistát vettek már nyilvántartásba és további 11-et jelentettek be a Nemzeti Választási Bizottságnál.

Olcsóbb lesz a gázolaj

Olcsóbb lesz a gázolaj

2018. már. 06.

Két forinttal csökkenti a gázolaj literenkénti árát szerdán a Mol, a benzin ára nem változik. Ezzel a gázolaj literenkénti átlagára 365 forintra mérséklődik.

D+ Híradó - Fagykár, VB a jégcsarnokban

D+ Híradó - Fagykár, VB a jégcsarnokban

2018. már. 05.

Veszélyben a kajszibarack termés, U10-es jégkorong vb a jégcsarnokban, vereség a röplabda alapszakasz utolsó meccsén - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

Mi megírtuk, Önök olvasták: fókuszban a február (2018)

Mi megírtuk, Önök olvasták: fókuszban a február (2018)

2018. már. 05.

Újabb hónap telt el, újabb statisztikai adatok állnak rendelkezésünkre, van miben elmélyedni, van mit böngészni és értékelni. Cikkek, olvasók, kulisszatitkok.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

  4. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  5. Minden éremből jutott a birkózóknak

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Huszonhat napirendi pont a közgyűlésen

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő