Durva meglepetést kaptak a Hankook dolgozói karácsony előtt
December 21-én kifüggesztettek egy közleményt a Hankook Tire rácalmási üzemébe, amelyben Hwang Seong Hak ügyvezető igazgató sajnálkozva bejelentette, hogy az idei karácsonyra nem kapják meg a dolgozók a szokásos bónuszukat - értesült az Index.
"Nehéz év áll mögöttünk. Vállalatunknak mind helyi, mind globális szinten számos nehézséggel kellett szembenéznie" - írta a vezető, aki szerint bár még nincsenek meg a végleges adatok, 2018-ban jelentősen elmaradtak a kitűzött céloktól.
A témában megkerestük Roy Katalint, a Hankook rácalmási gyárának kommunikációs vezetőjét, aki azt mondta, hogy várnak a cég vezetésének döntésére, ami elhúzódik, de ennél bővebben nem kívánta kommentálni a kialakult helyzetet. Dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztost is kérdeztük az ügyben, aki azt mondta, hogy a cég az európai központra tolta át ennek a kérdésnek az eldöntését, amit azért nem tart helyes lépésnek, mert a gyárban dolgozók a szóban forgó összeget várták volna még karácsony előtt. Megkérdeztük Pintér Tamás országgyűlési képviselőt, mit intézett a dolgozók érdekében, hogy még karácsony előtt megkapják a bónuszt. Azt válaszolta, hogy tegnap, a sajtóból értesült a december 21-i Hankook közleményről, de majd az ünnepek után fel fogja keresni a gumiabroncs gyár vezetőségét. |
Emiatt az eddigi évekhez képest a vállalat globális központjában a szokásosnál is tovább tart a döntési folyamat az év végi bónusz kifizetéséről. A végleges jóváhagyása ebben az évben már nem lesz meg. A tavalyihoz hasonló mértékű bónusz kifizetésére valószínűleg 2019 január első felében kerül sor - olvasható a közleményben. A Hankooknak egyébként tényleg nem volt jó éve, üzemi eredményük 15 százalékkal elmarad a tavalyitól, de ezzel együtt is termeltek 163 millió dollár profitot az első három negyedévben, amely alapján nehezen tűnik megindokolhatónak, hogy miért nem kapták meg a magyar dolgozók az év végi bónuszt.
A Hankook Tire egyik felháborodott dolgozója szerint a cég "inkorrekt módon átverte a munkavállalóit", ugyanis a beígért bónusz már szerepelt a 2018 októberi bérpapíron, sokan ennek fényében vállaltak nagyobb kiadást karácsonykor. Egyéni teljesítménytől függően dolgozónként 100-200 ezer forintról van szó.
Sok helyen az étel, máshol az ajándék, másoknál a családi üdülés nem biztosított. Gyárleállás utolsó napján, időt se biztosítva a munkavállalóknak, hogy időben rendezni tudják a nem várt anyagi nehézségek elkerülését kívántak kellemes ünnepeket - írta a dolgozó.
A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) szerint a cég évek óta az év végi bónusszal kompenzálja dolgozóit az alacsony bérek miatt. A cég háromezer embert foglalkoztak, a gyárleállás napján sokan már hazafele mentek, amikor értesítették őket arról, hogy karácsonyig nem kapják meg a beígért összeget.
A jutalom kifizetésnek a feltételei között szerepel a jelenlét, azaz a betegállomány mértéke. Az év végi pénz reményében rengetegen még a betegen való munkát is vállalták, hiszen erre alapozták az decemberi családi együttlétet - írta az Indexhez eljuttatott közleményében a szakszervezet. "A VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy hajlandóak-e a dolgozók nyomást gyakorolni a cég vezetése felé a bónusz mihamarabbi kifizetése érdekében".
A Hankooknak egyébként tényleg nem volt jó éve, üzemi eredményük 15 százalékkal elmarad a tavalyitól, de ezzel együtt is termeltek 163 millió dollár profitot az első három negyedévben - írja az Index.
- index.hu -
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!