Dunaújváros Hetilap

Ég az öröm gyertyája is

Vass Ádám - 2018. december 17. 7:22

Advent harmadik vasárnapján is szép számmal érkeztek az érdeklődők a város főterére az egyházi gyertyagyújtásra és az azt követő programokra.

Alig több, mint egy hét és itt a karácsony vasárnap már a harmadik gyertyát is meggyújthattuk az adventi koszorún. A város főterén, az Adventi Forgatagon ezúttal is sokan gyűltek össze, hogy meghallgassák a történelmi egyházak képviselőit és az áhítat utáni színpadi programokat. Advent harmadik vasárnapján Baltási Nándor római katolikus plébános szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, a harmadik gyertya kiemelkedik a többi közül, a színe sem lila, hanem rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja. Ellensúlyozza a bűnbánat és a sajnálat érzését és emlékeztet rá minket, hogy a megváltás lehetősége előttünk áll. Az áhítat után a város adventi koszorúján is felgyulladt a harmadik gyertya, majd a Betlehemnél mondott áldást Baltási Nándor plébános.

Fél hattól már Szent Cecília zenekara lépett színpadra, őt a Spartan Cheerleaders Sportegyesület tagjainak bemutatója követte, végül egy fantasztikus bulit tartott Dunaújváros első számú hip-hop zenekara, a BeatKOHO.

A rovat további hírei: Közélet

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

2025. aug. 09.

Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról. 

Segítő kéz az álláskeresésben

Segítő kéz az álláskeresésben

2025. aug. 08.

Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!

 

Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja

Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja

2025. aug. 08.

Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.

Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály

Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály

2025. aug. 08.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.

A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog

A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog

2025. aug. 07.

Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.

Elkészültek a munkával, megújult a járda is

Elkészültek a munkával, megújult a járda is

2025. aug. 07.

Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.

Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen

Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen

2025. aug. 07.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.